Diákjaink, Dóczi Barna és Lőwenberger Patrik szereplésével emléktáblát avatott a Jókai Kör és Pápa város Önkormányzata november 17-én 15 órakor Váli Mari tiszteletére.

 

 

 

 

 

 

 

Az avatóünnepség kezdetén a Jókai Kör főtitkára, Válint Magdolna mondott köszönetet mindazoknak, aki az emléktábla felállítását lehetővé tették: Pápa város önkormányzatának az anyagi támogatásért, Gosztola Istvánnak az emléktábla megtervezéséért, Járóka Attilának a kivitelezésért, és Ferenczy Józsefnek, az épület tuladonosának, hogy hozzájárult a tábla elhelyezéséhez. 

Ezt követően szavalta el Dóczi Barna 11/A osztályos diákunk Petőfi Isten csodája című költeményét.

 

Az avatóbeszédet Fejes Sándor, az emléktábla állításának ötletadója mondta, aki a Jókai Kör örökös és tiszteletbeli tagja, helytörténész, Váli Mari életrajzának feldolgozója, a régi Kollégium öregdiákja.

Az emléktáblát dr. Áldozó Tamás, Pápa város polgármestere és Adorján Zoltán, a Jókai Kör alelnöke, a Kollégium Gimnáziumának tanára leplezte le a Vály család Jókai u. 20. szám alatti hajdani házának falán.

Az avatóünnepség Wass Albert Tavaszi séta című költeményével zárult, amelyet Lőwenberger Patrik 9/M osztályos diákunk adott elő.

Ki volt Váli Mari? A Kollégium híres tanárának, Váli Ferencnek és  Jókay Eszternek (Jókai Mór nővérének) lánya. Jókai Mór 

A Magyar Életrajzi Lexikonban ezt találjuk róla: "Váli Mari, Peti Józsefné (Komárom, 1840. nov. 17. – Pápa, 1915. máj. 17.): emlékiratíró. Mint Jókai Mór unokahúga. férjének és gyermekének korai halála után Jókaiékhoz költözött és háztartásukban segédkezett. Még nagybátyja életében elkezdte írni visszaemlékezéseit, amelyekben Jókai hétköznapjait, családtagjaihoz való viszonyát örökítette meg jó megfigyelőképességgel. A terjedelmes kézirat az OSZK-ban található, csak szemelvények jelentek meg belőle. – M. Emlékeim Jókai Mórról. Ez a visszaemlékezés egyébként a Kollégium könyvtárában és a városi könytárban is megtalálható.

 Az avatóünnepségről részletesebb beszámolót olvashatunk az alábbi linkeken:

http://www.papa-ma.hu/cikk_reszletes.php?id=5861&cnws=Emlektabla_orzi_Valy_Mari__Jokai_unokahuga__eletrajziroja_emleket

http://infopapa.hu/hir_olvas/permalink:jokai-mor-eletrajz-irojanak-avattak-emlektablat-papan-2011-11-17-192823/

                                                           

A bejegyzés trackback címe:

https://papairefi.blog.hu/api/trackback/id/tr773389065

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása