Széchenyi lábnyoma Európában címmel Polgár Tibor számolt be a Veszprém megyei Naplóban a 2011. február 2-án nyílt kiállításról. Cikkét közöljük az alábbiakban.

 

 

Harminchárom színvonalasan elkészített tabló szemlélteti a tizenhat európai országban fellelhető Széchenyi István-emlékeket a pápai református gimnázium dísztermének falain.

 A Magyar Emlékekért a Világban Egyesület (MEVE) munkáját dicsérő kiállítás csütörtökön délután nyílt meg Széchenyi-emlékek nyomában Európában címmel. Az érdeklődőket Kovács Péter, a gimnázium igazgatója köszöntötte, majd dr. Deák Piroska és dr. Messik Miklós vetítéssel egybekötött előadása következett. A tablókon található információkhoz az előadás egy-egy különleges, kevésbé ismert sztorit, történetet tett hozzá. A tárlat Széchenyi István születésének helyétől egészen halálának állomásáig, azaz Bécstől Bécsig tartalmazza a neves történelmi személyiség életútját, tevékenységét, alkotásait. 

Dr. Messik Miklós szeretné, ha a magyar emlékhely-kutatás mozgalommá nőné ki magát. Véleménye szerint tisztességes emlékezés nélkül nem lehet nemzetet építeni (Fotó: Polgár Tibor)

Dr. Messik Miklós szeretné, ha a magyar emlékhely-kutatás mozgalommá nőné ki magát. Véleménye szerint tisztességes emlékezés nélkül nem lehet nemzetet építeni (Fotó: Polgár Tibor)



-  Széchenyi István ausztriai, angliai, franciaországi, németországi, lengyelországi, és itáliai tartózkodásairól izgalmas emlékhelyek mesélnek nekünk. Kiállításunk ezeket nem csupán száraz leírásokkal, hanem tanulságos gondolatokkal kiegészítve tárja a közönség elé. Így láthatóvá válik Széchenyi azon országépítő munkája, hogy külföldről mit érdemes hazahozni és hasznosítani a haza javára - nyilatkozta lapunknak dr. Messik Miklós, a Magyar Emlékekért a Világban Egyesület elnöke. Tájékoztatása szerint a MEVE a világ - elsősorban persze Európa - magyar vonatkozású emlékeit kívánja összefogni, és egy nagy adattárba gyűjteni. 

A közhasznú egyesület tagjai az összegyűjtött emlékekről felvételeket, leírásokat készítenek, amiket kiállítások, könyvek, publikációk, előadások formájában megosztanak a nyilvánossággal. - Európában ezrével találhatók magyarokhoz köthető emlékek. A viharos, olykor tragikus történelmünk miatt hazánkból emigrálók, illetve a magyar kutatók, utazók elképesztő mértékű lenyomatokat hagytak hátra az öreg kontinensen. Szerencsére már beszélhetünk magyar emlékhely-kutatásról, ami egy nagyon szép és nemes feladat. Szeretnénk, ha ez mozgalommá nőné ki magát, hiszen tisztességes emlékezés nélkül nem lehet nemzetet építeni - fogalmazott az egyesületi elnök.

A Magyar Emlékekért a Világban Egyesület székhelye a Budai Várban van. A 2001-ben alakult MEVE fennállása során több mint félezer előadást tartott országszerte, közel száz publikációt és hat könyvet jelentetett meg, továbbá tizennégy kisfilmet készített el. Emellett huszonegy kiállítás összeállítása fűződik az egyesülethez, amikkel csaknem kétszáz településre kaptak meghívást.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://papairefi.blog.hu/api/trackback/id/tr704115369

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása