Szeptember 6-án nyílt meg új tanévünk első kiállítása, amelyen iskolánk híres-neves rajztanárának, A. Tóth Sándornak képeit tekinthetik meg az érdeklődők. A tárlat különlegessége, hogy a világhírű bábművész és avantgárd festő nyomdokain haladó ifjúság, művészetis diákjaink is bemutatkoznak Dísztermünk falain. A megnyitó beszédet  Főtiszteletű Tislér Géza, iskolánk igazgatótanácsának nyugalmazott elnöke mondta személyes kötődéseit is megosztva a közönséggel. Dr. Tóth Gábor Sándor, a híres művész fia, intézményünk lelkes és hűséges támogatója, édesapja művészeti hagyatékának gondozója közös értékeink megőrzésére intette az ifjúságot, s ennek jelképéül A cserkész útja című festményt ajánlotta iránymutatónak.

A cserkész útjakicsi.jpg

A városi tv szeptember 7-i híradójában képes beszámolót találunk a rendezvényről a 08:02 és 10:30 közötti intervallumban.

A Veszprém megyei Naplóban Polgár Tibor cikkét olvashatjuk az eseményről:

Emlékkiállítás a neves művész tiszteletére

Pápa - A. Tóth Sándor nyomában címmel látható a 2012/2013-as tanév első kiállítása a pápai református gimnázium dísztermében. A tárlat a tanintézet egykori neves rajztanárának, az elismert festő- és bábművésznek állít emléket.

2012. szeptember. 11. kedd | Szerző: Polgár Tibor


Az emlékkiállítás egyik apropójául szolgált, hogy A. Tóth Sándor és a Pápai Református Kollégium nemrégiben Magyar Örökség Díjban részesült. A református gimnáziumban egyébként amúgy is nagy hangsúlyt fektetnek a hagyományok ápolására: például A. Tóth Sándor nevét viseli az intézmény rajzterme, és a mester előtt az épületben egy külön emlékhely is tiszteleg, amit idén bővíteni szeretnének. A mostani tárlat a hajdani festőművész válogatott alkotásaiból, valamint a gimnázium művészeti szakközépiskolájának festészet és grafika tanszakos diákjainak munkáiból állt össze a Szakrális Művészeti Hét, illetve az Olimpia éve jegyében.

A tárlatmegnyitón dr. Tóth Gábor Sándor édesapja kiállított képeiről is beszélt. A. Tóth Sándor fia elmondta, rendkívül büszke a tehetséges refis művészpalántákra (Fotó: Polgár Tibor)

A tárlatmegnyitón dr. Tóth Gábor Sándor édesapja kiállított képeiről is beszélt. A. Tóth Sándor fia elmondta, rendkívül büszke a tehetséges refis művészpalántákra (Fotó: Polgár Tibor)

- A kiállítás alapját A. Tóth Sándor híres, illetve kevésbé ismert képei jelentik, és ezekhez válogattuk hozzá a művészeti tagozatos diákjaink legjobb műveit. A fiatalok többek között freskókkal, szekkókkal, ikonokkal, tanulmányrajzokkal, monotípiákkal, magas- és mélynyomatokkal, fa- valamint linómetszetekkel járultak hozzá ehhez a nem mindennapi tárlathoz - tudtuk meg Kerpel Péter művésztanártól, a képzőművészeti tagozat vezetőjétől.

Az A. Tóth Sándor nyomában címet viselő tárlat megnyitójának alaphangját hegedűjáték adta meg. A kiállítás október közepéig tekinthető meg a református gimnázium dísztermében (Fotó: Polgár Tibor)

Az A. Tóth Sándor nyomában címet viselő tárlat megnyitójának alaphangját hegedűjáték adta meg. A kiállítás október közepéig tekinthető meg a református gimnázium dísztermében (Fotó: Polgár Tibor)

A kiállítást Tislér Géza, a tanintézet igazgatótanácsának nyugalmazott elnöke nyitotta meg. Beszédében kiemelte, A. Tóth Sándor húsz évig, egészen az államosításig tanított az iskolában, aminek során őrizte a művészet iránti szeretetet, és a diákokat is erre nevelte. A rendezvényen részt vett dr. Tóth Gábor Sándor, a neves alkotó fia, hagyatékának gondozója, aki hangsúlyozta, rendkívül büszke a tehetséges refis művészpalántákra, és egyúttal nagyon elégedett velük. Végezetül beszélt édesapja kiállított képeiről, külön kiemelve A cserkész útja címet viselő alkotást. Az A. Tóth Sándor nyomában című tárlat október közepéig tekinthető meg a református gimnázium dísztermében.

A bejegyzés trackback címe:

https://papairefi.blog.hu/api/trackback/id/tr154764063

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása