megváltó születik(1).jpg

Komoly színpadi produkcióval lepte meg iskolánkat és a városi közönséget a művészeti osztályainkból, a Tánc-Lánc AMI növendékeiből és a Vadvirág Néptáncegyüttes tagjaiból verbuválódó társulat. Elgondolkodtató és szórakoztató táncszínházi feldolgozásával az adventi ünnepkörhöz kötődő szokásokat, hagyományokat, képzeteket idézte fel. A műsor eklektikussága, a  szent családhoz kötődő vallásos emelkedettség és a heródesi palota profánsága mai világunk néhol megragadó, néhol ironikus tükre.

A bemutató hosszas készülődés eredménye, amelyet Komáromi Sándor és a Müller házaspár irányított, és sok-sok lelkes művészetszerető áldozatos munkájának beteljesülése. Együttmunkálkodása volt előadóművésznek, diáknak és tanárnak, mesternek és tanítványnak.

Gratulálunk és köszönjük.

A továbbiakban Polgár Tibor városi hírpotálon megjelent publikációt vesszük át, és betekintés biztosítunk képgalériánkba.

Képgaléria

Rendhagyó adventi műsor refisek előadásában 
2012-12-02 23:26:12    
fotó: pt, Adorján Zoltán

   Modern köntösbe bújtatott, látványban és formabontó ötletekben gazdag adventi táncszínházi műsort mutattak be a református gimnázium művészeti tagozatos diákjai a Tánc-Lánc AMI növendékeivel, valamint a Vadvirág Néptáncegyüttes tagjaival közösen tegnap délután, illetve este a Jókai Mór Művelődési és Szabadidő Központ színháztermében.
A klasszikus adventi történéseket fiatalos szemlélettel feldolgozó, Megváltó születik című előadásban a látvány, a tánc és a zene dominál. Az érzelmekre, asszociációkra épülő egyes jelentek jól láthatóan elkülönülnek egymástól, megértésüket – a kevés színpadi szöveg ellensúlyozásaként – egy kisebb vászonra vetítve feliratok segítik.
   A darab felütése rendkívül erős, a megszokott adventi hangulattól merőben eltérő formanyelv kellően felkelti a nézők érdeklődését és remekül megágyaz a műsort végigkísérő különleges atmoszférához. Az egymást követő jelentek elképesztően változatos képet mutatnak zene- és látványvilágban, dinamikában, valamint a témához való közelítésmódban egyaránt: a kezdeti vészjósló, már-már horrorisztikus képeket a későbbiekben a Heródes udvarához köthető féktelen dorbézolás ábrázolása, vagy éppen a minimalista díszletek között zajló moralizálás követi.
   Emellett olykor humoros jelenetek, a magyar néptánc prezentációi, illetve a jellegzetes karácsonyi légkört megidéző produkciók is visszaköszönnek a színpadról. Az összhatás így extrém sokszínűséget eredményez, amiből viszont egyesek hiányolhatják a megfelelő kohéziót. Szerencsére a műsor nem lépi túl azt az időkeretet, amitől a színek és a stílusok tobzódása, drasztikus váltakozása már zavaróvá vált volna, ezzel pedig ügyesen kikerüli az érdektelenné válás csapdáját is.
   Külön érdemes megemlíteni a profi színházakat idéző, rendkívül magas színvonalat képviselő kreatív díszleteket és jelmezeket, amiket egytől egyig refis diákok terveztek, készítettek – természetesen tanáraik felügyelete, iránymutatása mellett. No és ne feledkezzünk meg a fantáziadús, tökéletesre csiszolt tánckoreográfiákról és színpadképről sem, amiknek köszönhetően az előadás nyitánya, valamint lezárása kiemelkedővé, igazán emlékezetessé válik.
A refisek nem mindennapi adventi műsorát látva leszögezhetjük, tehetséges diákokban és felkészült tanárokban nincs hiány a tanintézet művészeti képzésein, és az onnan kikerülő fiatalokról a későbbiekben biztosan hallunk még. 

pt 

  Müller Anita, a református gimnázium művészeti tagozatának vezetője, az adventi műsor projektmenedzsere hírportálunknak elmondta, a diákok közös ötleteléséből, több hónapnyi munka után született meg a rendhagyó produkció. Hozzáfűzte, a tanintézet tanárai természetesen mindenben segítették, támogatták az előadás létrejöttét, amelynek legfőbb célja az volt, hogy sok mozgással és tánccal előadva az ifjúság saját nyelvezetén mutassa be a mai fiatalság adventtel kapcsolatos gondolatait, érzéseit.

heródes álma.jpg

Forrás: papa-ma.hu

Már korábban is hírt adott a városi hírportálon Babos Petra készülődő rendezvényünkről: papa-ma.hu

A bejegyzés trackback címe:

https://papairefi.blog.hu/api/trackback/id/tr974944786

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása