Diákjaink a korábbi évekhez hasonlóan ezen a nyáron is el-elkalandoztak a nagyvilágba, vagy éppen valamilyen tanulmányi táborban töltötték a szűnidő egy részét. Ezeket a programokat tanulóink élménybeszámolóin keresztül mutatjuk be. Elsőként a Budai Gabriella tanárnő szervezte angliai útról olvashatunk beszámolót, amelyet Domonkos Dániel 10. M-es diák készített.

Eső, tea, emeletes buszok – ezek a dolgok jutnak elsőként az átlagember eszébe, ha szóba kerül Anglia. Mi sem tudtunk többet a szigetországról a kisebb-nagyobb sztereotípiáktól eltekintve. Talán éppen ez vezérelt bennünket arra, hogy június 29-én felszálljunk a harcias mágori buszra és elinduljunk…

Egy éjszakát és több száz kilométert a hátunk mögött hagyva megérkeztünk első úti -célunkhoz. Miután levánszorgott az egész busz tartalma – nem csak Refisek voltunk - mindannyian üdvözöltük Belgiumot. Ez volt az első olyan ország, ahol nem csak a benzinkutat és az autópálya végtelennek tűnő szakaszait tudtuk megcsodálni, hanem egy igazi városát is – ez volt Brugge. Nekem és mindenki másnak, aki látta az Erőszakik című filmet, hatalmas élmény volt a városnézés. Érdekes volt a minden irányból figyelő téglaházak sokasága, a lovas hintók hada, és persze a belga csoki is. Kellemes volt, de tovább kellett állnunk. Az éjszakát már francia földön töltöttük, egy Forma1 hotel szobájában. Az ember egy kicsit úgy érezte magát odabenn, mint egy űrhajón, de összességében nem volt rossz.

Kép 242.jpg Másnap egy komp segítségével jutottunk át Angliába, majd Brightonban álltunk meg. Kicsit meglepődtünk, hogy a helyiek előszeretettel pancsolnak a tengerben, az alig 22 fokos „mediterrán” időben. A biztonság kedvéért a lányok is felmérték a helyzetet…

Ezt követően Canterbury-be mentünk. Itt nem csupán az érsekség és a város középkori girbegurba utcái nyűgözik le az embert, hanem a tudat is, hogy mennyivel másabb az élet Angliában, hogy a kisváros több szupermarkettel és plázával is rendelkezik, holott közel akkora, mint Pápa…

Az éjszakát – és a rákövetkező négyet is - Sheppy szigetén töltöttük, nem messze Londontól. „Mobilhome”-okban szálltunk meg, amelyeket tulajdonképpen a lakóautók nagytestvéreinek is nevezhetünk. Kézzel-lábbal harcoltunk az üres helyekért, fennmaradó sarkokért, ahova csomagjainkat lerakhattuk. Ennek az élménynek az az okozója, hogy heten osztoztunk egy ilyen „lakosztályon”; de meg kell hagyni, nekem ez is tetszett.

Másnap – és általában minden nap – reggel kicsit morcosan indult a társaság a korai kelésnek köszönhetően. Ezt leszámítva élveztünk az utat, hiszen tudtuk, hogy London felé tartunk! Szerencsére többször is ellátogattunk oda. Volt alkalmunk megtekinteni a British Múzeumot, a Nemzeti Galériát, a Természettudományi Múzeumot, a Towert, a Madame Tussauds Panoptikumot és megannyi más látványosságot is. Az én személyes kedvencem a város képét alapvetően meghatározó „jelenség”, a London Eye volt.

 IMG_20130928_121014.jpg

 A Londonban töltött napok csodálatosan teltek; már-már nem is akartunk eljönni onnan. Sheppy szigetét elhagyva még egyszer utoljára bekukkantottunk a városba, s egyúttal Greenwich-be is, ám ezt letudva sajnos végleg elhagyni készültünk Angliát…

Kép 818~01.jpg

A visszautat a Csalagúton tettük meg, majd ismét francia földre érkeztünk. Gondolom, mindenki kitalálja, ha Franciaországról van szó, akkor Párizs az úti cél. A művészetek városa rengeteg látványossággal büszkélkedett (és büszkélkedik még ma is). A külföldi turista irigykedve bámészkodik a város szebbnél szebb utcáin. A főváros nem csupán művészeti, hanem történelmi értékeket is képvisel; bár, szerintem ez egyértelmű mindenki számára. Mindannyiunkban örök emléket hagyott mind az Eiffel-torony, mind Napóleon sírja és a többi látványosság is. Londonhoz hasonlóan itt is tátott szájjal vonultunk utcáról utcára.

Miután megnéztük a híres Notre Dame-ot, búcsút intettünk a kecses Párizsnak és várt ránk a világjárás legsanyarúbb része, a visszaút. Nagyon hamar eltelt a hét, s mire feleszméltünk, a mágori busz ismét Magyarország felé gurult…

Kép 393~01.jpg

 

A bejegyzés trackback címe:

https://papairefi.blog.hu/api/trackback/id/tr195537962

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása