Diákjaink — a korábbi évekhez hasonlóan – idén is részt vettek a 72 óra kompromisszum nélkül ökumenikus rendezvényen, amelyen hatodik alkalommal végeztek önkéntes közösségi szolgálatot a program résztvevői. Lelkes önkénteseink Nt. Vadász Márta iskolai koordinátor irányításával a református és evangélikus szervezésű tevékenységekben vettek részt két helyszínen. Egyrészt a Várkertben segédkeztek a szemétszedésben, másrészt a Vörömarty utcai Idősek Otthonában végezték szolgálatukat. A református egyházközség részéről Szalóky Eszter, a katolikusok részéről Nyőgér István szervezte a programot.

Külön örvendetes, hogy gimnazistáink a pápai teológusokkal közösen dolgoztak, amelyről Borsi Péter teológus így írt:

"A 72 óra kompromisszumok nélkül közösségi szolgálat áldásos mivoltát felismerve egy teológus társammal és a pápai refis  gimnazisták egy kis csoportjával elmentünk a Várkertbe, hogy a parkban található hulladékot, szemetet összegyűjtsük. Meglepő  volt látnom, milyen lelkesen végezték a munkát a gimisek. Háládatos szívvel szeretném megköszönni a szervezők, résztvevők munkáját és odaadását, az összefogást a jó ügyért."

A bejegyzés trackback címe:

https://papairefi.blog.hu/api/trackback/id/tr1005626789

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása