Január 10-én 15 órai kezdettel immár ötödik alkalommal rendezzük meg felolvasó napunkat. Az iskolánk alapítására emlékezve 484 perc felolvasás című rendezvény témája idén az Öröm az irodalomban lesz. Vidámságot, hétköznapjaink szorongásait feloldó olvasmányokat várunk, amiket a szerző vagy mű nagyon rövid ajánlása után kérünk felolvasni. Ha valaki nem tud személyesen részt venni a rendezvényen, pl. távollévő tanáraink, öregdiákjaink, de nem szeretne kimaradni közös örömünkből,kérem, hogy töltse fel pl. a You Tube-ra produkcióját,  és másolja be videója linkjét a regisztrációs táblázatba. A rendezvényen résztvevő tanulóink felolvasásuk és jelenlétük elismeréseként jól megérdemelt jutalomban reménykedhetnek a korábbi évek szokásaihoz hasonlóan.

Tüstént fogjatok hozzá a keresgéléshez, mert meglátjátok, hogy sokkal könnyebb nyavalygásra és bírálatra lelni az irodalomban, mint az élet szépségeinek dicséretére.

Regisztrálni ide kattintva tudtok január 9-én 20 óráig. Húsz perc az időkeret, ezen belül írjátok be a táblázatba, kérlek, hogy hány perc ténylegesen az olvasmányotok. Mivel tízperces beosztást készítettünk, aki ennél hosszabbal jelentkezik, annak a következő tízperces időszakba is be kell írni magát. Többen is előadhattok, akár dramatizálhattok is egy-egy művet. Regisztrációtokat az oldal alján a Submit vagy Küldés paranccsal rögzítitek.

Szeretettel várunk minden érdeklődőt a körülbelül 23 óráig tartó eseményünkön, és reméljük, hogy addig is és azután is csak úgy faljátok az irodalmat.

A bejegyzés trackback címe:

https://papairefi.blog.hu/api/trackback/id/tr87041687

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása