2017_1_2.jpg

Horváth Adrián tanár úr a Pápai Református Kollégium Gimnáziumának és Művészeti Szakgimnáziumának énektanára az utóbbi hónapokban gyakran szerepelt a helyi média különböző híradásaiban.

November végén vehette át ünnepélyes keretek között Veszprém megye Príma Díját. Pápa Város Fúvószenekarának dirigenseként nagy sikert aratott ismételten a már hagyományosan megrendezett újévi Gálaműsorral, amelyet további két teltházas előadás is követett.

  • Ezúttal pápai elköteleződéseiről faggatom. Mit jelent a Tanár Úr számára Pápa, milyen kötődései alakultak ki a Pápai Kollégiummal?

2008-óta vagyok jelen Pápa zenei életében, ekkor kértek fel Pápa Város Fúvószenekarának vezetésére. Pápa számomra mindig egy kis ékszerdoboz volt – amit sokszor csak azok vesznek észre, akik máshonnan kerülnek a városba. A pápaiak gyorsan befogadtak és úgy gondolom, szeretnek is. A Pápai Kollégiummal először fiam révén találkoztam. A Kollégium Gimnáziumába írattuk be. A következő évben már én is az intézmény falain belül találtam magam, mint énektanár, köszönhetően ez Kovács Péter igazgató úrnak.

Ekkor fedeztem fel igazán, hogy a Kollégium és a Gimnázium nem ugyanaz az intézmény és, hogy a Kollégium mekkora szellemi örökségnek ad otthont. Kerpel Péter kollégám és a Református Gyűjtemények olyan szellemi, kulturális múltat tártak fel, hogy szinte adott volt, hogy a már Kerpel Péter által megjelentetett Gáty Zoltán történetét kiegészítve, pontosítva egy korrekt életrajzot jelentethessek meg.

  • A Művelődéstörténeti Társaság elnökeként hogy látja iskolája helyét a város kulturális életében?

A mai korban, amikor az én generációm számára értékkel bíró dolgok kezdik elveszteni a többségi társadalom megbecsülését, igen fontos – de nehéz – szerep jut az iskoláknak. (Nem nevezném ezt értékválságnak, csak egyszerűen változásnak). Szükséges, hogy az iskolák terepet biztosítsanak a gyerekek művészi önmegvalósításának. Ennek az elvárásnak a Református Kollégium példamutatóan igyekszik megfelelni. A „refis” néptáncosok, de ma már a színpadi táncosok is elmaradhatatlan szereplői a város rendezvényeinek. A képzőművész oktatással pedig elérjük, hogy Pápán újra nagyobb figyelem érje a helyi grafikusokat, festőket. Talán még a mi életünkben megérhetjük, hogy a város intézményeiben számos pápai vagy pápai kötődésű képzőművész alkotásában gyönyörködhessünk. A refis diákok szerencsére megtalálhatóak a zenei életben is, úgy a zeneiskolában, ahogy a város számos zenekarában.

De ha nem csak a művészpalántákra gondolok, hiszen nagyon sok helyen, folyóiratban vagy egyetemi pályázaton bukkanhatunk refis diák írására. A Gimnázium szellemi örökségét és tanárainak szakértelmét, elhivatottságát ismerve nem is meglepő, hogy a diákok milyen átfogóan, kreatívan és irodalmi érzékkel teszik mindezt.

És talán a legfontosabb azon tanárok szerepe, akik munkájukkal magánemberként is képviselik a gimnáziumot Pápa város kulturális életében. A művésztanárok kiállításai, a tánctanárok előadásai mind-mind olyan kulturális csemege, amely méltán képviseli a Református Gimnázium szellemi örökségét.

A 10.M osztály -osztályfőnök Pitó Katalin- nagyobb adománygyűjtő akciót szervezett a mihályházi  Fix-Pont Önkormányzati Feladatellátó társulás Gazdasági Szervezete és Szociális-családsegítő-, Gyermekjóléti Szolgáltató  Szolgáltató Intézménye számára. Szeretettel segítettünk, és nagyon köszönjük a mézeskalács szíveket és házikót. 

2adomany.jpg

skm_c284e16120908120_1_-page-001.jpg

 

 

 

fair_play_cup_2016.jpg

Iskolánk VI. korcsoportos labdarúgó csapata 2016.11.14-én Ajkán vett részt a Magyar Labdarúgó Szövetség által szervezett Fair Play Cup elnevezésű labdarúgó amatőr kispályás tornán. Ezen a rendezvényen hivatásos, igazolt labdarúgók nem szerepelhettek. Csapatunk egész nap színvonalasan és taktikusan játszva a 2. helyezést szerezte meg. A döntőben két egyenrangú csapat mérkőzésén a szerencsésebb csapat győzött hétméteres büntető rúgások után.
Eredmények:
 
Pápai Református Koll. Gimn. - Bródy, Ajka 1:0
PRKG. - Molnár G., Ajka 5:0
Döntő: Kisfaludy S., Sümeg - PRKG. 1:1 hétméteresekkel 3:1
A csapat tagjai: Németh Tamás, Burján Ernő András, Herenkovics András, Ari Ádám, Horváth Gergely, Horváth Gáspár, Nagy Kristóf, Szász István, Lucza Levente, Palágyi Ákos, Somogyi Máté
Felkészítő tanár: Győrvári Gábor 
Gratulálunk!!!
Nemzeti szabadságharcunk 60. évfordulója alkalmából Pápa városa a Jókai Mór Művelődési és Szabadidő Központban október 27-én délután városi vetélkedőt rendezett. A sokrétű, változatos feladatokat legfelkészültebben és legtalpraesettebben tanulóink oldották meg.
Ari Ádám, Bóka Kristóf, Leskó Vanda, Porkoláb Vivien, Szűcs Mátyás és Vida Noémi alkotta csapatunkat, mindannyian 12. évfolyamosok.
Felkészítő tanáraik: Goór Judit és Pál Judit.
Gratulálunk sikerükhöz! Köszönjük, hogy a versenyre történő felkészülés áldozatával méltóképpen fejezték ki tiszteletüket az 1956-os forradalom hősei előtt.

86. kulturális programját tartotta szombat este a tapolcafői református templom. A művészetbarát közönséget évek óta megmozgató Tapolcafői Zenélő Esték és Templomgaléria programsorozat részeként ezúttal Kerpel Péter művész-tanár alkotásai kaptak helyet a templom falain, s mellé a celldömölki Régizene Trió hangversenye varázsolt meghitt hangulatot a művek befogadásához. 

A megjelenteket Apostol Pál lelkipásztor köszöntötte
Kerpel Péter Várpalotán született. Az ösküi általános iskola után középfokú tanulmányait a várpalotai Thuri György Gimnázium rajztagozatán végezte, majd felsőfokú végzettségét a Kossuth Lajos Tudományegyetemen szerezte meg, miközben a Medgyessy-kör meghatározó egyéniségei, Bíró Lajos festőművész és Szabó László grafikus formálták vizuális szemléletét. Első diplomája után a Pécsi Janus Pannonius Tudományegyetemen szerezte meg kitüntetéses rajztanári másoddiplomáját. Munkáját 1994 szeptemberében kezdte meg a Pápai Református Kollégiumban biológia-földrajz-rajz szakos tanárként. 
A művész-tanárnak az elmúlt időszakban Pápán, Ajkán, Veszprémben és környéken több egyéni és csoportos, 2003-ban Budapesten a Magyarok Házában egyéni kiállításon mutathatta be műveit. A tárlatokon a grafikák mellett fotók és festmények is láthatóak. 
-A művész számára ünnep az, amikor kiállíthatja műveit. Én általában nyári szünetben alkotok. Ekkorra kialakul, hogy mit szeretnék elkészíteni, rákészülök, megveszem a hozzávaló anyagokat, majd elkezdem a munkát. Rendszerint a helyszínen készítek vázlatot, skicceket, de gyakran fotók alapján dolgozom. Természetesen otthon is szoktam alkotni, tanítás után, amikor hazamegyek, örömmel ragadok ecsetet – mondta Kerpel Péter, aki hozzáfűzte, a Pápa-Tapolcafői tárlat újdonsága az akvarellek és a csillagködök ihlette olajképek. 

Kerpel Péternek ez a harmadik kiállítása a templomban
A kiállításon a varázslatos Tihanyba és a mesés Erdély tájaiba nyerhetünk bepillantást, miközben a fotókon a Szentföldön szerzett élmények jelennek meg. Grafikai alkotásain két lányát ábrázolja. 
-A grafikákon mindig emberalakokat jelenítek meg, néha szürreális és szimbolista ábrázolásban. Az olajfestésben azt szeretem, hogy jól alakítható, formálható. Mint biológia-földrajz szakos tanár, a távcső fantasztikus csillagköd képeit meglátva, azonnal beindult a fantáziám, s az elképesztő távoli világot ábrázoltam, gyönyörű színekkel. Nekem ezek a csillagködök nagyon tetszenek, s szerintem izgalmasak is ecsetes olajfestéssel ábrázolni. 

A tárlatmegnyitón Kincses László szavalt
A tárlatmegnyitón Marosi Diána művész-tanár elmondta, Kerpel Péter képeiben közös az alkotásban aprólékos, érzékeny kidolgozás, a finom játékosság és a derű.  A művészet- legyen bárminemű műalkotásról szó- a felismerés, a ráismerés öröme, az a pillanat, amikor átérezzük a művészet- a másik emberrel való közösségünket, azonosságunkat az alkotáson keresztül. Hiszen ugyanazt gondoljuk, érezzük, amit ő, vagy új gondolatokat, érzéseket indít el bennünk. 
Kerpel Péter 33 képből álló kiállítása november 12-ig tekinthető meg.

Forrás: papa-ma.hu

 

 

Najroda 2016.10.26. 00:43

Re:formáció

 

Diákjaink részt vesznek a "Re:formáció - Kulturális kincskereső " című komplex műveltségi vetélkedőn.

A versenyben ismerendő szakirodalom nagy részét az alábbi linken érhetik el a versenyzők:

Tudástár

A link Crome böngészővel biztosan működik. Az általános iskolásoknak szánt segédanyag külön mappában található.

Örömteli és sikeres felkészülést kívánunk!

Najroda 2016.10.06. 11:55

A forradalom lánya

Kedves Magyar Diákok!

Az 1956-os forradalom és szabadságharc 60. évfordulója alkalmából ajánljuk fel „A forradalom lánya" című könyvemet ajándékba minden magyarországi és határon túli iskola és diák számára. A regény a forradalom napjai alatt játszódik, kitalált történet, de ragaszkodik a történelmi hűséghez. Főhőse, Barna Izabella 14 éves diák valóságos személyről mintázott képzeletbeli figura.

                Célunk, hogy a magyar diákok közelebb kerüljenek '56 örökségéhez, és részt vegyenek a Barna Izabella esszéíró versenyen. A verseny és a könyv főhősének névadója Barna Izabella 1944-től 1956-ig Magyarországon, Balástyán élt, '56 novemberében emigrált családjával Amerikába. Ma kettős állampolgár és sikeres vállalkozó. Szívügye, hogy a magyar fiatalok megismerjék a pesti srácok küzdelmeit Barna Izabella történetén keresztül. Ezúton örömmel hirdetjük meg a róla elnevezett, középiskolásoknak szóló, a regényhez kötődő esszéíró versenyt.

                A pályázó feladata: a regény elolvasása után 3 oldalnyi esszé, azaz a mű nyomán született gondolatok megfogalmazása, leírása.

A regény ingyen letölthető 2016. október 23. és december 25. közt a weboldalamról:

www.approaching-my-literature.com

                A pályázat jeligés. Mellékeljenek zárt borítékban adatlapot: a pályázó neve, életkora, a közép- iskola neve és címe; valamint aláírt eredetiségnyilatkozatot.

Díjazás: az első díj 600 USA dollár, második díj 300 USA dollár, III. díj 100 USA dollár.

Beküldési határidő: 2016. december 25.              Eredményhirdetés: 2017. március 15.

A pályázatokat a következő címre kell küldeni:

                PIM – A Magyar Nyelv Múzeuma            Barna Izabella esszépályázat

                3980 Sátoraljaújhely-Széphalom, Kazinczy utca 275.

Sok sikert a felkészüléshez és az 1956-os forradalom és szabadságharc 60. évfordulójának méltó megünnepléséhez.

                                                                                                                                             Hargitai Péter   

                                                                                                                             szerző, pesti diák, 1956

 2017. január 1-től változik az érettségi vizsga. Ennek részleteit az alábbi linkekre kattintva lehet tanulmányozni.

http://www.kozlonyok.hu/nkonline/MKPDF/hiteles/MK16123.pdf

 

ars_sacra_a4_2016.jpg