Diákjaink immár kilencedik alkalommal emlékeztek meg a magyar költészet napjáról Veress Zsuzsa tanárnő irányításával. Idén Szőcs Géza Passió című darabját mutatták be nagy sikerrel a református egyházközség gyülekezeti házában. A telt házas előadásról Polgár Tibor…

Városi honlapunkon jelent meg Polgár Tibor tollából az alábbi cikk, amelyet Császár Elemér Természettudományos Csapatversenyünk sajtóvisszhangjaként közlünk.   A versenyen készült képek ide kattintva tekinthetők meg. "Harmadik alkalommal rendezte…

Komoly színpadi produkcióval lepte meg iskolánkat és a városi közönséget a művészeti osztályainkból, a Tánc-Lánc AMI növendékeiből és a Vadvirág Néptáncegyüttes tagjaiból verbuválódó társulat. Elgondolkodtató és szórakoztató táncszínházi feldolgozásával az adventi…

Szeptember 6-án nyílt meg új tanévünk első kiállítása, amelyen iskolánk híres-neves rajztanárának, A. Tóth Sándornak képeit tekinthetik meg az érdeklődők. A tárlat különlegessége, hogy a világhírű bábművész és avantgárd festő nyomdokain haladó ifjúság, művészetis…

Széchenyi lábnyoma Európában címmel Polgár Tibor számolt be a Veszprém megyei Naplóban a 2011. február 2-án nyílt kiállításról. Cikkét közöljük az alábbiakban.    Harminchárom színvonalasan elkészített tabló szemlélteti a tizenhat európai országban fellelhető…

Nyílt nap a RefibenPápa - Nagy érdeklődés mellet zajlott le a Pápai Református Kollégium Gimnáziuma és Művészeti Szakközépiskolája második nyílt napja.  2012. január. 12. csütörtök | Szerző: Polgár TiborAz érdeklődőket Kovács Péter igazgató, Fekete Pál…

Kedvcsináló a művészeti képzéshez Pápa - Fiatal művészpalánták tárlata toborozza szombat óta a diákokat a művészeti képzésekre a református gimnáziumban.   2012. január. 09. hétfő | Szerző: Polgár Tibor …