December 9-én, a kollégiumi vasárnapi istentiszteletet követően a Pápai Református Egyházközség meghívásának eleget téve közös ebéden ismerkedett egymással a gyülekezet presbitériuma és iskolánk nevelőtestülete. A találkozás kezdetén sorsolással vegyesen egy-egy asztalhoz…

Szeretettel hívunk minden érdeklődőt december elsején 19 órára iskolánk dísztermébe, ahol adventi műsorral ünnepeljük Krisztus eljövetele ünnepének közeledtét. Áhítatos műsorral diákok társaságában a nevelőtestület képviselői szolgálnak.

Diákjaink — a korábbi évekhez hasonlóan – idén is részt vettek a 72 óra kompromisszum nélkül ökumenikus rendezvényen, amelyen hatodik alkalommal végeztek önkéntes közösségi szolgálatot a program résztvevői. Lelkes önkénteseink Nt. Vadász Márta iskolai koordinátor…

„Soviel du brauchst”  „amennyire szükséged van” –ezt a mottót láttuk mindenütt Hamburgban, zászlókon, plakátokon, sálakon, pólókon. A 34. német evangélikus találkozó  jelmondata  Mózes könyvéből, a pusztai vándorlás manna történetéből való, amikor a…

Már Arany János  felhívta a figyelmet a modern ember egyik -- elkesesítő -- tulajdonságára, az elidegenedésre Kertben című költeményében: "Közönyös a világ... az ember / Önző, falékony húsdarab". A 19. század közepe óta ennek a társadalmi jelenségnek csak…

A Pápai Református Kollégium Gimnáziumának és Művészeti Szakközépiskolájának tantestülete csendes nappal kezdte munkáját Döbröntén. János apostol fenti szavait választotta Vadász Márta vezető vallástanárunk vezérigéül. Ugyanezen ige szellemében beszélgethettünk a…

Sok gyermeknek a Karácsony ajándékok nélkül múlik el! Ezen változtathatunk együtt! Ön is részt vehet a „Nyilas Misi Karácsonya” programban, ami az önzetlen segítségnyújtásról szól az évnek abban a részében, mikor talán a legfeltűnőbb a szeretet hiánya…

papairefi 2011.11.01. 08:24

Temetőrendezés

Egy másik tanítvány pedig ezt mondta neki: Uram, engedd meg, hogy előbb elmenjek, és eltemessem az apámat. De Jézus így szólt hozzá: Kövess engem, és hagyd a halottakra, hogy eltemessék halottaikat! Mt.8,21-22.Halloween, Mindenszentek, Halottak napja. Három egymást követő nap, mára…

süti beállítások módosítása