Fritz Lang filmjéhez a szintén 120 éve született írónőtől választottam egy ideillő szöveget. A film szeptember 16-án 18.20-tól kerül vetítésre a Fiúinternátus Pinceklubjában. Hossza 105 perc, feliratos.

– Egyáltalán nem lehetetlen – mondta Poirot szárazon. – Ne felejtse el, hogy ikrek voltak, egypetéjű ikrek. Most pedig rátérek azokra a tényekre, amelyekre Mrs. Oliver hívta föl a figyelmemet. Először is – arra gondolok, hogy elefántjaitól azt hallotta: Lady Ravenscroft halála előtt kórházban volt, és állítólag rákban szenvedett, amit meg is mondtak volna neki.
Az orvossal beszéltem. Nem volt rákja, bár elképzelhető, hogy azt hitte, van. Aztán megtudtam egyet s mást a két iker előéletéről: mennyire szerették egymást gyerekkorukban, ugyanazt csinálták, ugyanolyan ruhában jártak, ugyanolyan gyerekbetegségeken estek át, s nagyjából ugyanakkor, két nagyon hasonló férfihoz mentek feleségül. Később, ahogyan ez is gyakori az ikrek között, már mindent másképp akartak csinálni, mint a másik, hogy annyira különbözzenek, amennyire csak lehetséges. Ellenszenv támadt közöttük. Erre volt is valamelyest okuk; Ravenscroft fiatal korában először Dollyba szeretett bele, később azonban érzelmei Molly felé fordultak, akit el is vett feleségül. A féltékenység eltávolította egymástól a lányokat. Margaret ugyan továbbra is nagyon szerette nővérét, de Dorothea már nem táplált hasonló érzelmeket iránta. Ez a tény számomra sok mindent megmagyarázott. Dorothea egyébként sok tekintetben tragikus életű nő volt. Saját hibáján kívül, valamilyen, a génjeiben hordozott örökség egész életében kiegyensúlyozatlan emberré tette. Megmagyarázhatatlan módon egész életében irtózott a kisgyerekektől. Minden okom megvan azt feltételezni, hogy egy gyerek korai halála is a lelkén száradt.
Az erre szolgáló bizonyítékok, nem voltak egyértelműek, de ahhoz mindenesetre elegendőek, hogy a kezelőorvos helyesnek tartsa Dolly elzárását egy elmegyógyintézetben. Mikor gyógyultként elbocsátották, ismét Molly családjával élt Malaysiában; Ravenscroft csapata akkoriban ott állomásozott.
Ismét történt egy baleset, ismét meghalt egy gyerek. Bizonyítani újra nem lehetett semmit, de Dorothea felelőssége mindenki számára nyilvánvalónak tűnt. Ravenscroft tábornok visszavitte sógornőjét Angliába, ahol ismét intézetbe került. Egy idő múlva az orvosok megint gyógyultnak hitték és szabadon engedték.
Margaret is remélte, hogy ezúttal testvére meggyógyult, és szerette volna, ha velük él, azért is, mert így tudnak rá vigyázni, ha újra jelentkeznének az ideggyengeség tünetei. Azt hiszem, a tábornok nem örült, hogy Dolly ismét hozzájuk költözik. Szerintem az volt a meggyőződése, hogy Dolly baja állandó, mint a vakság, vagy egy végtag hiánya, s időről-időre újra el fogja veszíteni a fejét, és újabb tragédiák következnek majd be.
 
Agatha Christie: Az elefántok nem felejtenek (részlet)
Linkek:

 

A bejegyzés trackback címe:

https://papairefi.blog.hu/api/trackback/id/tr152305274

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.