A Pápai Református Kollégium Gimnáziumának Dadi Általános Iskolájában folytatjuk munkánkat a megépített alapokon a 2010/2011-es tanévben is. A stabilitás biztosítása, a hagyományok erősítése központi feladatunk. A 2013-ig tartó kompetencia alapú oktatási projekt is folytatódik.
Most is figyelünk a tanulást segítő fejlesztő foglalkozások megszervezésére, ugyanakkor nagy figyelmet fordítunk a tehetséggondozásra is. Tantestületünk magas színvonalú munkájával biztosított a feladatok kifogástalan elvégzése. Tanulóink, természetesen, továbbra is - felekezeti hovatartozásuktól függően -választhatnak a református vagy katolikus hitoktatás között, kötelező feladatként a 4. és 5. osztályban egyházi éneket is tanítunk. Reggelente áhítattal kezdjük a napot. Hétfőn és pénteken a református templomban, hét közben az iskolában lelkészeink vezetésével, pedagógusaink és tanítványaink közreműködésével zajlik az áhítat. Az idei tanévtől sikerül bevezetni, hogy a hónap utolsó hetének hétfőjén és péntekjén katolikus rend szerint tartjuk a templomi áhítatokat.

Szeretettel, személyes példamutatással, változatos, sokszínű programokkal tanítványainknak életre szóló ismereteket, keresztyén, keresztény erkölcsi nevelést kívánunk nyújtani, munkánkra Isten áldását kérve. Alaptörvényünk a szeretet. Egész életünket, munkánkat: oktatásunkat, nevelésünket a jézusi tanítás tükrében végezzük. Arra törekszünk, hogy iskolánk szellemi erő legyen, meghatározó élmény, biztos támasz az életúton, viszonyítási pont és irányítás, ami előre, illetve felfelé mutat. Ezt pedig dolgos, munkás hétköznapjainkkal, ünnepeink megbecsülésével érhetjük el, mert a legszebb és legédesebb napok nem azok, melyeken valami csodálatos vagy izgalmas dolog történik, hanem azok, amelyek egyszerű, kicsi örömöket hoznak, amik úgy követik egymást, mint ahogy gyöngyszemek peregnek le a zsinórról.

Áldás békességgel
Bakiné Takács Irén
tagintézmény-vezető

A cikk további folytatása innen tölthető le.

(A cikk a www.refdunantul.hu oldalon jelent meg.)
 

A bejegyzés trackback címe:

https://papairefi.blog.hu/api/trackback/id/tr822306791

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.