Kedves Tizenkettedikeseink!
Köszönjük Nektek, hogy a sok idő- és energiaigénnyel járó készülődés után ilyen széppé tettétek a templomi műsort és a tánc alatt gyönyörködhettünk Bennetek!
Most már végre tanulhattok, hiszen alig vártátok a végét...

 

Beszéd, november 13
                 Szerencsés és boldog embernek tartom magam azért, hogy olyan iskolában taníthatok,ahol kollégáimról és tanítványaimról is példát vehetek, tőlük nap mint nap tanulhatok. Így nem volt nehéz kutatni az élményeim közt, keresni valamit, amiből építkezhetek. Az első kezdő tanár koromat idézi mikor egyik kollégám egy fegyelmezési ügy kapcsán azt mondta: aki nem képes tudomásul venni, hogy ez a korosztály olyan, amilyen, az ne menjen középiskolai tanárnak. A második „menet közben” hangzott el egy beszélgetés során igazgató urunktól: mindaddig folytatni kell a dialógust a gyerekekkel, amíg abból valami pozitív dolog jön ki. A harmadik egy kedves, itt ülő végzősünk mondata volt (éppen egy dialógus közben), akivel néha el-elbeszélgetünk az élet kis és nagy dolgairól: tanár úr, ez a mai világ még nekem, az ide született tizenévesnek is követhetetlen gyorsasággal változik, hát akkor mit szóljanak a felnőttek, az idősebbek!
Ha a mostani mondókám pusztán ebből a három idézetből állna, akkor is velős és kerek lenne, de fűzök hozzá a saját gondolataim közül is.
Ha az itteni hétköznapokban fegyelmezésre kerül a sor, számtalanszor elgondolkodom azon, hogy mit mondana erre a mi József Attilánk vagy Kőnig Tanár Úr az Abigélből illetve, ha pontosak akarunk lenni, akkor Szabó Magda Möszjője. „ Jó szóval oktasd, játszani is engedd”… vagy „csak játszanak, hiszen gyerekek még”.
Itt fordítok egyet a szalagavatók bevett gondolatmenetén. Nem előre, a felnőttkor felé szeretnék utalni, hanem vissza, arra az időre, mert az köt MINKET össze, amit itt szinte gyerekként eltöltöttetek. Egy olyan történelmi korban, amelyet én személy szerint nem kívántam volna magamnak saját gyermek-és kamaszkorom idejére. Mire a Refibe kerültetek, már rájöttem, hogy növendékeink nem lehetnek a mi riválisaink, ellenfeleink, életünk és munkánk hálátlan megkeserítői, mert Ti beleszülettetek valamibe, ami minket , tanárokat is megnyomorítani igyekezett s amit én egyszerűen itt és most a „tömegember diadalmenetének” nevezek. Ti erről nem tehettek, Ti, ha nem vigyáztok, áldozatokká lesztek! Elsősorban azért, mert-bár sokan úgy hitegettek Titeket-még nem vagytok kevésbé sebezhető felnőttek. A gyermeki létből hozott igazságérzetetekre egyébként nagy szükségünk van, nekünk felnőtteknek. Lehet, hogy valakinek ez lázadás vagy szemtelenség, nekem inkább kérdezésnek, kísérletezésnek, keresésnek, egy tovább élő, immáron felnőttes játéknak tűnik. Miért? Azért, mert amit tesztek bár nem a szó nyilvánvaló értelmében, de játék. (Szaknyelven szocializációs szerepjátéknak lehetne mondani,de így elég borzasztóan hangzik) A gyakorlati életre felkészítő nagy pedagógus, aki nem kéri számon vérre menően a tetteiteket, mert még csak a valóság makettje és modellje. Szerencsére.
Mielőtt azonban úgy gondolnátok, hogy akkor minden rendben van, mert nálatok a gyermeki tisztaságból fakadó igazság, közlöm Veletek, hogy ebben a játékban nem bíróként és hóhérként, hanem a másik fél szerepében, a magunk emberi korlátaival együtt részt veszünk mi is, tanárok, nevelők, mert nélkülünk sem megy a szekér! Van valami a tarisznyánkban, ami a Tiétekből még hiányzik: az a tény, hogy mi már voltunk kamaszok, Ti viszont még nem voltatok felnőttek. Ez az a valami, ami csak a megvénült idővel érik meg az emberben, az, amit Ti sokszor megalkuvásnak vagy képmutatásnak is gondolhattok. Ez az élettapasztalat, a bölcsesség.
 Szükségünk van tehát egymásra. Nektek pedig, jogotok volt a gyerekkorhoz , ahhoz, hogy a játék és az ébren álmodni tudás mellett még ne vegyenek Titeket teljesen komolyan, felnőtt számba, hogy bontakozó önérzetetek és önállóságotok ellenére még próbáljanak Titeket formálni, védőn korlátozni. Lesztek még épp’ elég ideig felnőttek! Még erősödnötök kellett és kell, mert sok mindenben összezavart Titeket ez a szinte őrültként ide-oda kapkodó és számtalan látszatmegoldást kínáló világ, amibe születtetek és amelyben a Teremtő itt a Refiben sorsközösségre rendelt minket.
Kívánom mindőtöknek, hogy vigyen annyi szépet és jót e hamarosan véget érő gyermekkorából, hogy megőrizze annak boldog emlékét-mindhalálig!
torma
 
Hamarosan egy videó és a szalagtűzés képei is felkerülnek a blogra. Addig ajánljuk a  következő beszámolót az ünnepségről a papa-ma.hu oldalon.  

A bejegyzés trackback címe:

https://papairefi.blog.hu/api/trackback/id/tr22453931

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.