Mért legyek én tisztességes? Kiterítenek úgyis!
Mért ne legyek tisztességes! Kiterítenek úgyis!
(József Attila: Két hexameter)

Október eleje óta nem mindennapi esemény, látvány állítja meg a pápai Fő téren áthaladókat. Régészek tárják fel egy középkori templom, s a körülötte fekvő temető maradványait .

Hat éves kisfiam – ha csak alkalom adódik rá – kéri, hogy sétáljunk az ásatások felé. A  legizgalmasabb látnivaló az itt-ott elősejlő vagy már kiásott csontmaradványok, csontvázak. Sorra teszi fel fiam a kérdéseit: mikor haltak meg ezek az emberek, miért csak ennyi maradt belőlük; miből állapítják majd meg a régészek, hogy ki volt közülük bácsi és néni? S a legbájosabb: ha elviszik őket innen – a helyükről – a múzeumba, ugye attól még föltámadhatnak majd?

Próbálom fiam csillapíthatatlan kíváncsiságát oltani, s közben bennem is megelevenednek a gondolatok:

Tényleg, kik lehetnek ők itt – porladó csontjaikkal –, több száz évvel ezelőtt élt földijeim?

Hogyan éltek, éreztek, boldogultak  míg “ki nem terítették” őket, míg meg nem haltak?

József Attila stabil verslábakon megírt erkölcsi igazságát, Két hexameterét nem olvashatták, – talán a betűvetést sem ismerték –, de az ő létezésüket is csak e két sor közötti választás határozhatta meg: Mért legyek én tisztességes? Vagy: Mért ne legyek tisztességes! Így is, úgy is kiterítették őket. Ennek vagyok – a többi bámészkodóval együtt – talán kicsit illetéktelen szemtanúja.

Hat év kihagyás után, szeptembertől tértem vissza újra a tanításhoz. Azóta gyűjtögetem a tapasztalataimat, hogy az eltelt idő alatt mi változott a diákság körében. A legszembetűnőbb, hogy 8-9 évvel ezelőtt a mobiltelefon még csak kezdett megjelenni az iskolában is. Ma már talán nincs is olyan kamasz, akinek ne lenne a birtokában. És most ugyanilyen intenzitással a laptop (hordozható számítógép) hódít teret. A mobilt pedig már nemcsak telefonálásra használják, hanem internetezésre is. Az első szembesülésem ezzel egy tanórán történt. Kértem a csoportot, hogy nyissák ki a füzetüket, s mutassák be – aki utána járt – a szorgalmi feladatot. Egy fiú a füzete helyett a mobilját vette elő. Micsoda pimaszság, – háborodtam fel magamban - órán telefonálni. Aztán kiderült, a telefonba épített internettel a fiatalember éppen rákapcsolódott a világhálóra. Egy-két kattintás, s olvasta is a telefonjáról a feladatra adott választ, aminek egyébként a könyvtárban kellett volna utánanézni. Ezzel a „gyors ügyintézéssel” hol maradt a könyvtári séta,  a témában való elmélyülés?

Nem szűnt meg, csak más irányt vett a felháborodásom, és már nem is a fiatalembernek szólt, hanem a világunknak, amiben mindent olyan hamar akarunk elérni, elintézni, megélni. Kötelező olvasmányokat rövidített változatban olvasni. Ha a gép "lassú", mert harminc másodperccel többet kell várnunk egy újabb információra, akkor már mérgelődünk, türelmetlenek leszünk. Tabletta formájában vitaminokat kapkodunk be, mert már kertjeinket művelni végképp nincs időnk. Televíziózás közben is alkalmazható, erőfeszítés nélküli fogyást ígérnek, ha azonnal tárcsázzuk a számot, máris küldik a csodamasinát.

Nehéz hinnünk a Fennebbvalót (öreg, bölcs székelyektől hallottam így), de közben bedőlünk mindennemű tisztességtelen ajánlatnak. El akarják hitetni velünk, hogyan lehetünk villámgyorsan gazdagabbak, szebbek, egészségesebbek, ránctalanabbak, s ha mi nem is, de a mosóporunk intelligensebb. Végigszáguldunk az élet horizontális síkján bölcsőtől a koporsóig, anélkül, hogy közben  megtapasztalnánk a vertikális valóságot is, a Fennebbvalót.

Hova sietünk? "Kiterítenek úgyis."

A mennyiségi időből át kellene lépnünk a minőségi időbe, ahol több figyelmet, és megbecsülést kap a tisztesség is.

November végére már nemcsak az ásatásokat elzáró kerítések lesznek a Fő téren, hanem a maradék helyen az adventi sátrak is. A városban feltűnnek majd a “dzsingobelszre” táncot járó, vagy éppen falramászó mikulások. Az idén is megharcoljuk ez évi utolsó nagy tülekedésünket a szupermarketekben.

Szenteste aztán majd elcsendesedik a város. Én ezt nagyon szeretetem

 Ebből a csendből, ebből a lassításból vihetnénk  magunkkal  az új évre. S mért ne! Kalandra fel!

 

Vadász Márta cikke a Dunántúli Református Lap 2010. decemberi számában jelent meg. 

A bejegyzés trackback címe:

https://papairefi.blog.hu/api/trackback/id/tr472560368

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.