1. Hogy kerültél a Refibe?
‑ Nem teljesen szándékosan, mert műszaki szakközépiskolába szerettem volna kerülni, a szüleim mégis elvittek felvételizni a Refibe - vesztenivalóm nem volt. A felvételi és a nyílt nap során megtapasztalhattam, milyen az iskola és a város hangulata, milyenek és mennyit követelnek a felvételin a (leendő) tanárok. Ez hatással volt arra, hogy mikor megkaptam az értesítést a sikeres felvételiről, már nem is akartam máshova felvételizni.
 
2. Mik azok a hatások, amik a Refiben értek és máig befolyásolnak a döntéseidben?
‑ Erre a kérdésre nem könnyű válaszolni. A refis évek után magam is sokat változtam és ma sok olyan helyzetben kell döntenem, amilyeneken refis diák-koromban még nem gondolkodtam.
Másrészt a gyerekkorom is meghatározó. A református nevelés nálam a refis évekkel kezdődött. Ehhez kapcsolódik, hogy megfigyeltem, akármennyire is jó iskola a Refi, vagy bármelyik hozzá hasonló, nem nevelheti a szülök helyett is a gyerekeket. Nagyon meghatározó a neveltetés, erre ott jöttem rá és azóta még inkább igazoltabbnak látom.
A refis időszak elején lettem először önálló, a családomtól némileg független. A kollégista lét tanított meg arra, hogy milyen az, amikor valamennyire nekem kell gondoskodnom magamról. Hamar otthonommá vált a kollégium, jól éreztem magam ott. Tetszett a diákélet, ami a ciklusrendszerben az együtt töltött hétvégék miatt sokkal intenzívebb volt, mint később az egyetemen.
A pápai diákokra nemcsak Pápán néztek máshogyan, hanem otthon is. Megtanultam, mit jelent pápai diáknak lenni a Refiben és a Refin kívül, egy intézményt képviselni. Érdekes tapasztalat volt először hazamenni ciklusszünetre és észrevenni, hogy már egy nem otthon töltött hónap után is mennyire másképp láttam dolgokat.
A Refiben becsülték a szorgalmat és a kreativitást. Ha egy Refis diák jó jegyeket akart, szorgalmasnak kellett lennie, máshogy ezt nem lehetett elérni. Ezt igazságosnak tartottam, számomra jó példa volt. Később jöttem rá, hogy néha nem a megszerzett tudás, hanem a tudás megszerzésének a módszere volt a lényeg. De nemcsak a szorgalmat értékelték, hanem a gondolkodást, a jó ötleteket is.
A Refi sok lehetőséget nyújtott a tanuláson kívül sportra, zenélésre, nyelvtanulásra és még sok mindenre. Jó volt, hogy kipróbálhattam magam ebben is, abban is, foglalkoztak velem és eldönthettem, mivel szeretnék foglalkozni a tanulás mellett, amiben kedvemet lelem.
Tetszett, hogy sok mindenre volt lehetőség és teret engedtek annak, hogy megmutathassuk, mit tudunk.
Ezek mind olyan tapasztalatok, amik az egyéni és közösségi életemre hatással vannak.
 
3. Milyen állomásai voltak szakmai fejlődésednek?
‑ Már gyerekként erős műszaki érdeklődést mutattam. Tíz évesen kezdtem robogókkal, motorokkal foglalkozni, tehát amikor a Refibe kerültem, már volt néhány tapasztalatom, persze ez akkor inkább játék volt, mint szakmai fejlődés, de az érdeklődésem töretlen maradt.
Az érettségi után közvetlenül a Budapesti Műszaki Egyetem Gépészkarára kerültem és öt év után mérnöki oklevelet szereztem. Ugyanott voltam közvetlenül utána két és fél évig doktorandusz, majd kikerültem Németországba, egész pontosan a Kaiserslauterni Müszaki Egyetemre (ahol, kérem szépen, nemcsak focicsapat van!), itt tudományos munkatársként dolgozom.
 
‑ Mivel foglalkozol, mit kutatsz?
‑ Hajtáselemek- és rendszerek dinamikai vizsgálatával foglalkozom, leginkább csavaró lengőrendszerek analizálásával. Erre jó példa egy személyautó hajtáslánca, ami egy komplex lengőrendszer. Mióta kikerültem Németországba, ezen a téren főleg kísérleti tapasztalatokat gyűjtöttem, ipari kutatási feladatok során. A kutatási témám is ehhez kapcsolódik: belső égésű motorok vezérműhajtásának dinamikai vizsgálatával foglalkozom.
 
‑ Mik a közeli és távolabbi terveid?
‑ Közelebbi tervem, hogy idekint megszerzem a PhD fokozatot. A kissé távolabbiak közé sorolom a hazaköltözést és a családalapítást. Most még mindegyik elég izgalmasnak tűnik. Ennél tovább még nem terveztem előre.
 
4. Mit jelent számodra az értelmiségi lét a 21. századi Magyarországon?
‑ A vicc szerint a magyar értelmiségi előtt két út van: az egyik az alkoholizmus, a másik járhatatlan. Többek között az én példám is mutatja, hogy létezik egy harmadik is, az emigráció. A viccet félretéve: ezt jobban meg tudnám ítélni, ha otthon élnék. Így legfeljebb arra a kérdésre tudnék válaszolni, hogy milyen most Németországban fiatal magyar értelmiségiként élni.
 
‑ Mit tehetsz Te személyesen?
‑ Szorgalmasan és tisztességgel teszem a dolgomat. A családomért és az engem körülvevő emberekért megteszem, amit tudok. Segítek másokon, főleg fiatalabbakon, akiknek lehetőségekre van szükségük. A meglévő kapcsolatokat tartom és próbálok újakat teremteni.
Értelmiségiként szakmailag fontosnak tartom a tudásvágyat és a szorgalmat, mert ezek nélkül az ember diplomás rabszolga vagy bérmunkás. De még fontosabb az emberség, az önismeret és az értelmiségi léttel járó felelősség.
 
5. Mit tehetnek a mai Refisek önmagukért és a hazájukért?
Í‑ Hogy önmagukért mit tehetnek, nem lehet általánosan megfogalmazni, mert mindenki más.
Általában azt tanácsolom, hogy használják ki az iskola által nyújtott lehetőségeket. Szerezzenek tudást, tapasztalatokat és jó barátokat. A diákévek alatt ez a legfontosabb és ez a legmeghatározóbb az életükre.
Ne felejtsék el, hogy egyszer diákok az életben, ezek az évek sohasem fognak visszatérni. Ha van lehetőségük rá, vegyék a bátorságot és nézzenek körül a világban. Használják ki, hogy uniós polgárok is. Külföldön az idegen nyelveken kívül még sok mindent lehet tanulni.
A hazájukért a megszerzett tudásukkal és tapasztalataikkal sokat tehetnek, ha felelősséget éreznek érte. Ne felejtsék el, hogy őket is egy közösség nevelte fel, és aki szűken vet, szűken is arat.
 
6. ...+ amit még Te fontosnak tartasz, de akkor tedd fel magadnak a kérdést...
‑ Mivel a 4. kérdésre most ha akarnék, se tudnék rendes választ adni, inkább arra válaszolok, amit ott megfogalmaztam:
Milyen most fiatal magyar értelmiségiként Németországban élni?
‑ Németországban, ahol mérnökhiány van, kelet-közép-európai mérnökként egészen jól meg lehet élni. A legtöbb másik szakmának nehezebb a dolga a viszonylag szigorú munkaerőpiaci szabályok miatt. A lényeg itt mindenképp az, hogy jól kell tudni németül.
Ebbe néhány idekint eltöltött hónap után jól bele lehet jönni ‑ főleg, ha van mire építeni.
Magyarként idekint nem panaszkodhatom, a munkatársaim és más közösségek is szívesen befogadtak és segítettek az itteni élet kezdeti nehézségeiben. A beilleszkedéssel nem volt problémám, de ehhez kellett az, hogy merjek megszólalni németül.
Érdekes az, ahogy a németek Magyarországot látják. Azokban, akik nem voltak még Magyarországon, jobb diplomáciával: igazmondóbb újságírókkal és riporterekkel sokkal jobb benyomást tehetnénk. Akik már voltak ‑ magam is szerveztem néhány utazást a munkahelyemen ‑, jól érezték magukat Magyarországon.
Az itteni magyarokkal szoros a kapcsolat, idekint jobban összetart minket a nyelvünk és a kultúránk, az, hogy egyáltalán magyarok vagyunk. Amiatt, hogy kevesen vagyunk, jobban egymásra is vagyunk utalva, mint otthon. Hálás vagyok az itteni magyar barátainknak, nélkülük sokkal nehezebb lenne idekint.
 
Az interjút Fábián Csabával Torma Ákos készítette.

A bejegyzés trackback címe:

https://papairefi.blog.hu/api/trackback/id/tr782588530

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

juliacska.kulka1988 · http://skypesuli.hu 2011.01.19. 19:49:48

jé, eddig azt hittem, csak a debreceni Refi "refi". :)