1. Egy gyors kérdés az elején: az utóbbi napok egyiptomi eseményeit sikerült átvészelned?

Igen, szerencsére engem a tüntetéseknek csak a szele csapott meg. Természetesen én is látok kövekkel és botokkal felfegyverkezett embereket, vagy összetűzéseket. Érzem, hogy az utcán is feszült a légkör, de a komolyabb alexandriai összecsapások helyszíneitől messzebb lakom és igyekszem is azokat elkerülni. Nem érzem magam veszélyben, amikor pedig kijárási tilalom van (du. 4-től reggel 7-ig) nem megyek ki az utcára, legfeljebb a közelben élő arab barátaimhoz. Szerintem a külföldiek kimenekítése az országból túlzás. Tegnap a kormányzat, majdnem egy hét után, újra lehetővé tette az internet használatát, így végre percről-percre tudom követni az eseményeket. Véleményem szerint azok a megmozdulások, amelyek jelenleg az arab országokban zajlanak (Tunézia, Egyiptom, Jemen, Algéria, Libanon) történelmi jelentőségűek.
 
2. Visszakanyarodva az elejére: hogyan jutott eszébe egy 12 éves győri fiúnak, hogy a Refibe jelentkezzen?
 
Jó kérdés, néha magam is elcsodálkozom, hogy mennyi véletlennek kellett történnie ahhoz, hogy én végül Pápán kössek ki. Legidősebb bátyám akkori barátnője kérdezte tőlem, hogy lenne-e kedvem egy, a mezőörsi esperes által szerevezett, pápai kiránduláson részt venni. Nekem természetesen volt és így vettem részt a Refi egyik nyílt napján. A templomban az akkori 10. B tagjai egy dalt adtak elő amelynek refrénje az „Ilyen jó sulit, mint a Refi” ismételgetéséből állt és gondoltam ha egy iskolát ennyire szeretnek a diákjai, akkor az rossz hely nem lehet. Akkor még nem foglalkoztam marketinggel!
 
Aztán a fiú kollégium Új épületét is megmutatták, miközben Grigely Csaba – későbbi kollégiumi csoportvezetőnk – egy refis átlagos napját magyarázta nekünk. Ha akkor teljes mértékben tisztában vagyok a „szilencium” szó jelentésével talán sose kerülök Pápára!
 
Nap végén elvettem egy jelentkezési lapot, hogy otthon megmutassam merre jártam. Hazatérve kiderült, hogy Édesanyám, - aki akkor Téten dolgozott, mint gyógypedagógus-logopédus -, reggelente együtt utazik Czapáry Éva nénivel, akitől úgyszintén sok jót hallott az iskoláról. Innen aztán már nem volt megállás és a következő évet már Pápai Református Kollégium Gimnáziumában kezdtem. Persze biztosan a múmia megmutatása is sokat nyomott a latba!
 
Történetem elején még a véletlen szót használtam, de ma már szeretném azt hinni, hogy ami velem történt egyáltalán nem a véletlen műve volt!
 
3.Ti voltatok az első hat osztályos gimnáziumi évfolyam. Milyen volt akkor a Refi?
 
A mi osztályunk még teljesen kísérleti jellegű volt, még a betűjelünk is folyamatosan változott. A tantervünk oly annyira kiforratlan volt, hogy azt a földrajz tankkönyvet (Általános természetföldrajz), amelyet mi 7-ben vettünk később már csak a 11-es földrajz fakultációsok használták. A különböző délutáni szakkörök (sakk, kézműves, torna, stb.) miatt a szilenciumunk is korábban, fél 3-kor kezdődött. A tanév vége felé közeledve pedig, a szilenciumi szünetekben rohantunk le a mostani
kosárlabda pálya helyén zöldellő cseresznyefához.
 
Az akkori Refinek még teljesen más volt a „romantikája”, mint amiből 6évvel később már kikerültünk. Az iskolai leveles szekrény és a kollégiumi telefonok még mind nagy-nagy jelentőséggel bírtak. Úgy érzem én nagyon jó időben lehettem refis, sok olyan dolog van ma is, amelyek kialakításában mi tevékenyen részt vettünk (Pinceklub, szepezdi tábor infrastruktúrája, stb.).
 
Persze, hogy mi lehettünk az első 6 éves évfolyam, azt is kiváltotta belőlünk, hogy refisebbnek gondoltuk magunkat a többieknél és ennek sokszor hangot is adtunk.
 
4. Miért volt érdemes a Refibe járni és mit csinálnál másként?
 
Nagyon fontos dolognak tartom, hogy a Refi nemcsak szellemileg, hanem emberileg, lelkileg is nevelt bennünket. Olyan erkölcsi és látásmódbeli kereteket adott, amelyek a későbbiekben is sokat segítettek nekünk, hogy az életben megálljuk a helyünket. Amiért pedig talán a legjobban megérte az maga a refis lét, az ott kialakult társaság. Nekünk a Refi egy életformát jelentett! Az osztályommal, a közös levelezőlistánkon, a mai napig tartjuk a kapcsolatot és nyárra egy nosztalgikus jellegű osztálykirándulás is szerveződik. Nagyon jó lenne, ha sikerülne összehozni, és ezúton is üzenem nekik, hogy remélem minél többen eljönnek!
 
Természetesen nekem is volt jó néhány ballépésem. Jó lenne, ha ezek akkor és ott nem történtek volna meg. Voltak olyan események, amelyeket máig tüskeként hordok a szívemben, – gondolok itt az érettségin történtekre -, amelyek talán elkerülhetőek lettek volna, ha nem vagyok ennyire Tivadar. Azonban, így utólag, semmin nem változtatnék.
 
5. Az érettségi után különösen alakult az életed. Te lettél állítólag az első, aki nem egy évre ment ki diakóniára, ráadásul nem is egy helyre. Hogy csináltad ezt és miért?
 
Azt nem tudom, hogy tényleg én voltam-e az első, de tény, hogy elviekben egy ember csak egyszer mehetett. Szerencsére nekem három évet sikerült önkénteskednem. Az első két állomáshelyem Anglia (London) és Németország (Collstede) volt, ahova a Református Zsinaton keresztül jutottam ki és erre – ha jól tudom – a mai napig lehetősége van minden Refisnek. Londonban egy templomban dolgoztam az ifjúsági munkás segítőjeként (vasárnapi iskola, bibliaismereti órák), Németországban pedig szociálisan hátrányos helyzetű fiatalokkal foglalkoztam.
Ezt a két évet követően is éreztem magamban elég motivációt egy harmadik, franciaországi évre, ahol egy értelmi fogyatékos lakóotthonban éltem és dolgoztam. Ez egy ún. Bárka-közösség volt, amelyről már többen is hallhattak. A Budapest melletti Dunaharasztin is található ilyen közösség. Erre azonban már a Máltai Szeretetszolgálaton keresztül volt lehetőségem, felhívásukat pedig az interneten találtam.
 
A hogyanhoz kellett egy nagy adag szerencse is. Az ÖDE (Önkéntes Diakóniai Év) akkori munkatársai – Závodi Emese, Makszin Attila, Kis Pap Erika – látták rajtam az elhivatottságom és szerencsére erről a német partnert is sikerült meggyőznöm, elég kalandos körülmények között: Londonból, telefonon. Szerencsém pedig azért volt, mert ha jól tudom a németországi jelentkezésem évében történt meg először az, hogy több szolgálati hely volt, mint jelentkező. (Az azt megelőző évek tapasztalataiból kiindulva már jobban megszűrték a jelentkezőket.)
 
A miértre nagyon könnyen válaszolhatok. Azért mert ez egy nagyszerű és szerintem kihagyhatatlan lehetőség. Mindenki számára lehetőség nyílik, hogy külföldi tapasztalatokat szerezzen, megismerje jobban önmagát, kapcsolatokat építsen, használható nyelvtudásra tegyen szert, világot lásson. Ha jobban belegondolunk sok ember ezekért horribilis összegeket fizet ki! Ezek a tapasztalatok segítettek abban is, hogy a nekem leginkább megfelelő szakra jelentkezzek. Ne fecséreljek arra éveket, hogy olyat tanuljak, ami nem is igazán érdekel és később esetleg félbe is hagyom, vagy lediplomázva a munkanélküliek táborát erősítem. El kell fogadnunk, hogy a mai magyar felsőoktatás nem igazán tudja betölteni a funkcióját. Csak egy keretet ad diploma néven, amit viszont már mi magunknak kell megöltenünk tartalommal.
 
Szóval egy ilyen önkéntes évnek az anyagi előnyei hihetetlenül értékesek, de csak ezekért, elhivatottság nélkül, egyetlen évet sem lehet végigcsinálni. Fontos, hogy az ember tényleg szívvel-lélekkel végezze a rábízott feladatokat!
 
6. A blogodat végigolvasva néhány dolog azért nem derült ki. Hogy kerültél Egyiptomba? Mi vonzott az arab világban?
 
A blogban ez tényleg nem derül ki egyértelműen. Ez abból fakad, hogy eleinte nem is a nagyközönség számára készült, hanem a barátaim, ismerőseim számára, akik rendelkeznek a megfelelő háttérinformációval. Aztán a blog fokozatosan kinőtte ezt a szűkebb kört. 
 
Egyiptomba egy Franciaországban megismert házaspár segítségével kerültem ki, akik az ottani Bárka közösségnek dolgoznak, de a rokonság itt él Alexandriában. Ők segítettek elintézni a szükséges papírokat és az itt élő rokonok máig mindenben a segítségemre vannak. ( Többek között róluk is láthatóak a képek a blogomon.)
 
Elsősorban az vezérelt egy arab országba, hogy fel akartam fedezni az Európán kívül eső világot is. Az arab kultúrát nagyon érdekesnek és értékesnek találom. A mai globalizálódó világban pedig nagyobb a hangsúly a különböző kultúrák ütközésén, ezért a jövőben fontosak lehetnek az olyan szakemberek, akik ezeket kezelni tudják. Az elmúlt évtizedben tanúi lehettünk egyes arab országok gazdasági megerősödésének, akikkel fontosak a gazdasági kapcsolatok kiépítése. Ezt egy olyan exportorientált ország, mint Magyarország, ezt nem hagyhatja figyelmen kívül. Mindezek miatt a főiskolán is arab a választott nyelvem és gazdaságdiplomáciára szakosodtam.
 
7. A sok kanyar után hogyan tovább? A következő tíz évre mi a terved?
 
Ahogy mondtad, a sok kanyar után, már ideje lesz megállapodni egy kicsit és befejezni a tanulmányaim. Ha minden jól megy 27éves koromra már én is kézbe vehetem a diplomám és remélhetőleg addigra, mint ahogy már mondtam, tartalommal is sikerül megölteni.
 
Aztán ha már sikerült megvetni a lábam a munka világában, akkor jöhet a család és a gyerekek. 3fiút szeretnék és talán a végére egy kislányt, de ez a 10 éves tervnek már nagyon a vége.
 
Ha pedig az időm engedi és látom értelmét, akkor a tanulmányaim is folytatni fogom és talán egy ötödik nyelv is belefér, hogy méltóképpen válaszolhassak a „– Már nincs mit tanulnom. – Igen, és van már nyelvvizsgád?” klasszikus refis kérdésre.
 
8. Eddigi élettapasztalataid alapján mi a legfontosabb üzeneted a mostani refiseknek?
 
Hogy merjék meghozni a saját döntéseiket és vállalják azok következményeit. Éljék az életet, de sose feledkezzenek meg róla mi az igazán fontos az életben és mi a kötelességük. A legfontosabb üzenetem azonban nem tőlem származik és már sokkal jobban megfogalmazták, mint amennyire én tudnám: „A tehetség ajándék, nem érdem, de kötelez!”
Az interjút Takács Tivadarral Grigely Csaba készítette.
 
Tivadar blogja Alexandriából: http://teviewonder.blogspot.com/

A bejegyzés trackback címe:

https://papairefi.blog.hu/api/trackback/id/tr262633443

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.