A történelem munkaközösség feladatai 

Visszalapozgatva a közelmúlt évkönyveit, egyértelműen nyomon követhető az a szándék, hogy munkaközösségünk folyamatosan keresse helyét és feladatait az utóbbi két évtizedben viharos gyorsasággal átalakult világban, a globalizmus sodrába vettetett Magyarországon, az újraindított Pápai Kollégiumban. Mert egy dolog bizonyosnak tűnik: érdemben nem gyümölcsöztethető manapság az a tanári attitűd, ami mondjuk húsz-harminc éve még kifogástalanul működhetett egy középiskolában.
A világtörténelem legnagyobb forradalmai: a neolit-, az ipari- és a napjainkban zajló információs forradalom gyökeres és általános átalakulást hoztak, amely a gazdasági szférától az emberek hétköznapjaiig minden területen éreztette hatását. A mi-kortárs- problémánk nem kis részben abból adódik, hogy míg a mezőgazdaság forradalma évezredekig, és az ipari kapitalizmus kialakulása is százéves nagyságrendben zajlott, addig az ún. tercier szektor forradalma szinte csak évek kérdése volt. A változások annyira felgyorsultak, hogy az átlagember gondolkodásmódja szinte csak a pillanat (tulajdonképpen nem is létező) dimenziójára zsugorodott. Így egyáltalán nem csoda, ha a napjainkban felcseperedő generációt mi sem érdekli kevésbé, mint éppen az, hogy mi volt akár csak tegnapelőtt vagy mi vár rá holnapután. A létezés lényege viszont éppen az, hogy mindennek és mindenkinek van múltbéli meghatározottsága pl. genetikai, földrajzi és természetesen történelmi értelemben is. Ez a meghatározottság pedig természetszerűen maga után vonja a jelen- és jövőbeli meghatározottságot is! Önmagunk és szűkebb-tágabb környezetünk tér-és időbeli, ok-okozati összefüggéseinek ismerete nélkül voltaképpen emberi tudatunk, emberi létünk értelme válik kérdésessé.
Ha régebben szóba került a történelem oktatása, mindig ilyesféle kérdéseket szegeztek nekünk az ismerősök vagy a kollégák: Na, most hogy tanítjátok ezt és ezt a témát, hogyan értékelitek ezt és ezt a korszakot, milyen a megítélése ennek meg ennek a történelmi személyiségnek stb.?
Nos, a jelenlegi helyzet és folyamatok ismeretében úgy vélem, hogy ez a kérdés teljesen feleslegessé vált. Nem csak azért, mert a gyerekek többségét ‑ valljuk be őszintén ‑ már igencsak bajos dolog a hagyományos tananyaggal motiválni, hanem azért is, mert az új, az információs kapitalizmus rendszerébe (pl. gyorsan változó technológia és szellemi tőke, sűrűsödő innováció, lazán kapcsolódó konfigurációk, élethosszig tartó tanulás) egyáltalán nem illeszthető bele ez a régi képlet. A helyes kérdésfeltevés tehát így hangozhatna: milyen (gondolati) struktúrákat és azokat milyen (felfogásbeli) struktúrában tanítunk a tanulóknak? Azaz: mi az a komplex (formális és informális) mód, ami alapján a társadalom elrendezi az emberi viszonyokat, és ahogyan az intézmények formálják a gazdasági, politikai, vallási és egyéb interakciókat. Továbbá pl. a diverzitás, a mobilitás, a döntési felelősség felvállalásának, a tolerancia szerepének hangsúlyozása, a komponensek arányának, természetének feltérképezése.
Fontosnak tartom hangsúlyozni, hogy ez a hozzáállás nem jelenti, nem jelentheti a Kollégium hagyományaitól való elszakadást, csak a folytonosság kipótolását a megelőző negyven év kényszerű szünete után. Hiszen senkinek sem jutna eszébe példának okáért Vergiliust, Homérosz vagy Richard Wagnert Carl Maria von Weber utánzójának tekinteni! Az emberi nem nagy alkotói ugyanis bizonyíthatóan a nagy elődök általi múltbéli meghatározottság révén növesztették ki a saját koruk kérdéseivel foglalkozó, de a jövőnek is irányt mutató rendszerüket és mondanivalójukat!
Így tehát konkrétan a történem tantárgy tanításában is akad bőven feladat a kortárs tanárnemzedék számára. Csak a legfontosabbakat említem: ember és természet, egyén és környezetének viszonya (pszichés tényezők stb. is), az egyén gondolkodás- és életmódjának története, a más tantárgyak iránt jobban érdeklődők motiválása végett tudománytörténet, konfliktuselemzés, az erkölcsi felelősség kérdése, az emberi tényező és a véletlen szerepe (már a kiváló Thuküdidész is foglalkozott ilyesmivel!). És… a mesélés, a beszélgetés, egyáltalán a párbeszéd, a vox humana: az az együtt fejlődés, együtt alkotás, amelyben a tanár-diák kapcsolat mindkét fél számára a jelenkor új viszonyainak magasabb szintű megértését eredményezheti.

Ám a Pápai Református Kollégium mindezeken felül 480 éves örököse egy, manapság nem feltétlenül divatos, de a hosszú távú emberi és közösségi létezéshez elengedhetetlen meghatározottságnak. Ez pedig nem más, mint egy erkölcsi alapokon, egészen pontosan az Evangélium erkölcsi alapjain nyugvó meghatározottság. Ez az a lelki többlet, amely egyszersmind alapvetése is kell, hogy legyen iskolánk (nem csak) történelmi oktató-nevelő munkájának, legyen a hozzá választott gondolati-tartalmi struktúra bármennyire is rugalmas és napra kész.

torma

Szólj hozzá!

Címkék: torma

A bejegyzés trackback címe:

https://papairefi.blog.hu/api/trackback/id/tr112649108

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.