Jodorowsky misztikus, spirituális és szürreális westernjéhez William Blake Menny és Pokol házassága című művét találtam leginkább hozzáillőnek, ebből idézek egy rövidebb részletet. A film február 17-én 18.20-tól kerül vetítésre a Fiúinternátus Pinceklubjában. Hossza 125 perc, feliratos.
 
Egy Angyal jött és így szólt hozzám: - Ó, te szánalomra méltó, ostoba fiatalember! Ó, milyen borzalmas, ijesztő az állapotod! Gondold meg, milyen forró, izzó börtönt készítesz magadnak örök időkre, ha tovább haladsz ezen az úton.
- Talán megmutatnád, milyen sors vár rám az örökkévalóságban - feleltem én -, együtt elmélkedhetünk majd rajta, s meglátjuk, melyikünk sorsa kívánatosabb. Minekutána elvezetett engem egy istállón keresztül egy templomba, onnan le a templom kriptájába, a végén egy malom volt. Átmentünk a malmon s egy barlanghoz érkeztünk. Lassan, tapogatózva kúsztunk le a kanyargó üregen, míg az égbolthoz hasonló határtalan mélység nyílt meg alattunk. Fagyökerekbe kapaszkodva függtünk a mélység fölött, de én megszólaltam  - Ha úgy tetszik, belevetjük magunkat az űrbe és meglátjuk, működik-e itt is a gondviselés. Ha te nem is vagy hajlandó, én megteszem. - Ne légy ilyen vakmerő, ó, fiatalember - felelte az angyal. - Itt maradunk, s hamarosan meglátjuk, milyen sors vár reád, mihelyt eloszlik a sötétség.
Vele is maradtam s ráültem egy tölgyfa görbe gyökerére. Társam egy óriásgombába kapaszkodott, amely kalapjával lefelé csüngött a mélységbe. Lassanként kibontakozott a végtelen űr: lángokban állt, mint egy égő, füstölgő város. Alattunk, mérhetetlen távolságban volt a feketén izzó nap, körötte tüzes pályákon hatalmas pókok keringtek, zsákmányuk után kúszva, amelyek a végtelen mélységben repültek, vagy inkább úsztak, az oszlásból támadó állatok borzalmas, ijesztő alakjaiban. Tele volt velük a levegő, telisded-tele. Ördögök ezek, s a lég Hatalmasságainak hivatnak. Megkérdeztem társamat, hol az én kijelölt helyem az örökkévalóságban? - A fekete és a fehér pókok között - felelte.
Most azonban a fekete és fehér pókok közül egy tüzes felhő tört elő és szántott végig a mélységen. Minden elsötétült alatta, a mély űr fekete lett, mint a tenger, s ijesztő zúgással hömpölygött. Alattunk nem látszott más, csak a fekete vihar, de kelet felé pillantva lángokkal vegyes vérzuhatagot láttunk a felhők és a hullámok között, s nem sok kőhajításnyira tőlünk egy szörnyű kígyó gyűrűző pikkelyei emelkedtek és zuhantak alá. Végül, keleti irányban, tüzes taréj tűnt fel vagy három foknyira a hullámok fölött. Lassan emelkedett, mint egy arany szirtsor, majd két izzó karmazsinvörös gömb villant fel - a tenger füstgomolyagokban menekült előlük. Most ébredtünk rá, hogy a Leviátán feje jelent meg; homlokát zöld és lila csíkok barázdálták, mint a tigris homlokát. Csakhamar száját és vörös kopoltyúit is megpillantottuk a dühöngő, tajtékzó tenger felett - vérsugárral festette meg a fekete mélységet, s a szellemi lét egész dühével rontott felénk.

A bejegyzés trackback címe:

https://papairefi.blog.hu/api/trackback/id/tr772669496

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.