Idén, az évkönyvünk ünnepi számában Sándor Nóra fizikus pályáját szeretném felvillantani a fiatalságnak. Számos matematika és fizika versenyen öregbítette iskolánk hírnevét, s szerzett országos és nemzetközi elismertséget. Nóra néhány eredménye: bejutott az Országos Mikola Sándor Tehetségkutató Fizikaverseny döntőjébe, a Református Iskolák Országos Fizika Versenyén kétszer első, egyszer harmadik lett, a Vermes Miklós Nemzetközi Fizika Versenyen kétszer negyedik helyezett lett. Nóra Tarczy-díjasként hagyta el iskolánkat, ami azt mutatja, hogy nem csupán természettudományos érdeklődése miatt érdemel figyelmet. Gondolkodása, viselkedése, egész lénye példaképpen állítható a mindenkori tanulóifjúság elé. Motivációiról, a pályaválasztásáról és jelenlegi munkájáról riportot készítettem Nórával, a következőkben ezt olvashatjátok.
 
S. I.: Mi volt, ami a matematika és a fizika felé vonzott, hiszen kitűnő tanuló voltál, így bármely más területen sikeres lehettél volna?
S. N.: Az, hogy a reáliák valamelyikével fogok foglalkozni, kicsi koromtól kezdve benne volt a levegőben. Meglehetősen hamar megtanultam számolni és végtelen kérdésekkel bombáztam a szüleimet a világ működésével kapcsolatban (elég fárasztó gyerek lehettem...). Amikor iskolás lettem, sokféle tevékenységbe belekóstoltam, de igazi sikerélményt és - lehet, hogy furcsán hangzik- szórakozást a matematika jelentett. Aztán gimnáziumban kaptam egy lelkes fizikatanárt, aki néhány hétig azzal üldözött, hogy aki szereti a matekot, az legalább próbálkozzon a fizikával. Ez a „próbálkozás” úgy látszik, tartós szerelemnek bizonyult. Az, hogy kitűnő voltam, csupán a szakbarbárság iránti ellenérzéseimet tükrözi. Szerintem attól, hogy valakit - maradjunk az én példámnál - a fizika, matematika érdekel, még nem árt, ha értelmesen tud beszélni és írni magyar és még egy-két idegen nyelven, felismer néhány virágot ha kirándulni megy, esetleg tudja, mikor volt a második világháború. Én abban a szerencsés helyzetben voltam, hogy nem kizárásos alapon választottam pályát, hanem megpróbálkoztam azzal, ami a legjobban érdekelt.

S. I.: Sok versenyen indultál. Nyilván szerettél versenyekre járni. Miért? Láttad-e később hasznát a versenyeken szerzett tudásnak, rutinnak, vagy az egész csak öncélú „szórakozás” volt?
S. N.:Szerettem a versenyhelyzetet! A versenyek megmutatták, hogy a rendelkezésre álló idő alatt hogyan tudom alkalmazni a megszerzett tudásomat. Szintén fontos volt számomra, hogy elhelyezzem magam a szélesebb matekos-fizikás közösség ranglétráján. Az sem volt persze utolsó szempont, hogy - főleg a fizikaversenyeken - tartalmas, szórakoztató kísérő programok, előadások voltak. Itt sok, hasonló érdeklődésű diákot meg lehetett ismerni, így már az első egyetemi napjaimon csupa kedves ismerőssel, baráttal ülhettem egy előadóban. A jövő szempontjából azonban a legfontosabbak azok a szakmai előadások voltak, amelyeken - persze ismeretterjesztő szinten - a modern fizika egy-egy problémájáról lehetett hallani a tananyagot meghaladó szinten. Nem értettem mindent, de azt ezen prezentációk alapján döntöttem el, hogy szeretném a fizikát művelni.

S. I.: Hogy emlékszel, végzősként nehezen választottál egyetemet, kart, szakot és ezen keresztül szakmát, „úti célt”?
S. N. :Az előbb említett tapasztalatok alapján nem volt nehéz döntés az, hogy fizikus akarok lenni. Úgy emlékszem, ez nagyjából tizenegyedik közepére már egészen kikristályosodott bennem. Az egyetem választásában a versenyeken megismert barátok segítettek: a néhány évvel idősebbek is elmondták a tapasztalatokat, a kortársakkal pedig meg tudtuk beszélni, hogy ki hova készül.

S. I.: Hogy kerültél a KFKI-ba (Központi Fizikai Kutató Intézet)? Mivel foglalkozol most?
S. N.: Mindig is a kvantummechanika vonzott legjobban, ehhez a vonzódáshoz kerestem témát, amikor diplomamunkát kellett választani. Azóta foglalkozom atomok és frekvencia-modulált erős lézerimpulzusok kölcsönhatásának vizsgálatával a KFKI Részecske-és Magfizikai Kutatóintézetében. Úgy kerültem ide, hogy ők írták ki ezt a témát a BME-n.

S. I.: Így visszatekintve, jól választottál? Újból ezt az utat járnád be? Min változtatnál?
S. N. : Még teljes bizonyossággal nem tudom kijelenteni, hogy „igazi” fizikus lesz-e egyszer belőlem - amíg nincs meg a pHD, addig az ember amolyan gyerek-fizikus, akinek van "apukája" (témavezető), aki sokat segít, még nem önállóan kell dolgozni. De úgy érzem, jó úton járok. Persze van egy-két dolog, amit máshogy csinálnék, apróságok (pl. többször bemennék Elektrodinamika-előadásra!!), de semmilyen lényeges dolog nincs, amin utólag változtatnék.
S. I. : Köszönöm a válaszaidat, további szép sikereket kívánok!
 
Az interjút az évkönyv számára Somosi István készítette.

A bejegyzés trackback címe:

https://papairefi.blog.hu/api/trackback/id/tr333413247

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.