A tavaszi szünet előtti napokban a Pannon Egyetem O épületében iskolánknak kiállítása nyílt. Az eseményről Rásky Miklós beszámolóját vettük át a Veszprémi Református Egyházmegye honlapjáról.

 

Írta, fényképezte és a videoanyagot készítette: Rásky Miklós, lelkipásztor, egyházmegyei honlapszerkesztő

 

A Dunántúli református Egyházkerület idei 400 éves jubileumi rendezvénysorozatába illeszkedve nyílt meg áprils 3-án, Veszprémben a Pannon Egyetem O épületében a Pápai Református Gimnázium és Művészeti Szakközépiskola fiatal alkotóinak kiállítása.

Megnyitó beszédében Dr. Huszár Pál a Dunántúli Református Egyházkerület és egyben a Magyarországi Református Egyház főgondnoka történeti áttekintést adott a Gimnázium közel fél évszázados történetéről. Külön is hangsúlyozta, hogy az Alma Mater a közélet, a művészeti élet számára is fontos alkotókat adott minden korban a magyarság számára.

 

A jelenlévő diák-alkotókhoz szólva reményét fejezte ki, hogy a most látható szárnypróbálgatások utána közeli években, évtizedekben az alkotók többségével újfent találkozhatunk majd.

***

Főgondnoki köszöntőjében külön is kitért a Pápai Gimnázium nyitottságára és ökumenikus szellemére, jó példaként hozva fel a kiállításon is bemutatásra kerülő ikon grafikákat.

***

***

Beszédében külön is köszönetet mondott a kiállításon is jelen lévő Kerpel Péter tanár úrnak, aki inspirálta tanítványait.

***

A kiállításon rövid bevezetőt tartott és pohárköszöntőt mondott Kovács Péter Ferenc a Pápai Református Gimnázium igazgatója. A kiállításon megtisztelte jelenlétével Szűcs Attia a Veszprém megyei Kormányhivatal Oktatásügyi Főosztályvezetője és Kuti Géza a Veszprémi Református Egyházmegye esperese is.

***

Az alkalmat színesítette a Művészeti Szakközépiskola néptánccsoportjának műsora is.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://papairefi.blog.hu/api/trackback/id/tr154399700

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása