Farkas Gergely, 2016-04-24 14:21:33

 A Dunántúli Református Egyházkerület és a Pápai Református Kollégium közössége együtt adott hálát Istennek április 24-én vasárnap, a Pápai Református Templomban tartott istentiszteleten, a kollégium épületegyüttese felújításának kezdetén.

 Régóta tervezett, sok imádsággal, előkészítő munkával kísért beruházás kezdődhet meg a dunántúli reformátusság szívében.



Az ünnepi istentiszteleten Steinbach József püspök a Filippi 1, 1-2 alapján hirdette Isten Igéjét. Igehirdetésében hangsúlyozta, hogy Pál apostol arra mutat rá, hogy mennyi mindenük van a Krisztus-hívőknek: „Mennyei gazdánk van, szentségünk és hitelességünk van, lelki otthonunk van, Megváltó Jézusunk van - gazdagon megajándékozott emberek vagyunk!“



Balog Zoltán miniszter beszédében kiemelte, hogy milyen nagy jelentősége van annak, hogy van mit felújítani, de hangsúlyozta, hogy a feladat nem csak a megőrzés, hanem a régi hagyományra alapozva, annak folytonosságában, a 21. század nyelvén, élettel kell megtölteni azt és a jövőt kell építeni. Magyarország Kormánya ezt a munkát támogatja, amikor segítséget nyújt a Pápai Református Kollégium felújításához.



A beruházás első ütemében, 2017 nyaráig, a Pápai Református Gimnázium épületének külső-belső épületenergetikai és gépészeti megújítása történik meg, valamint a Pápai Református Ótemplomban a kor kívánalmainak megfelelő, látványos egyháztörténeti múzeum jön létre. A munkálatok 953 millió forintos állami támogatással valósulnak meg.


Az ünnepi istentiszteleten az Egyházkerület és a Pápai Református Kollégium közössége megemlékezett Kovács Péterről, a gimnázium néhány napja elhunyt igazgatóhelyetteséről, aki a Pápai Református Gimnázium újraindításának kezdetétől az iskola pedagógusa volt, 2011-2013 között pedig megbízott igazgatóként vezette az intézményt.

Az ünnepi istentiszteleten részt vett Soltész Miklós egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkár, Dr. Kontrát Károly parlamenti államtitkár, miniszterhelyettes, Dr. Kovács Zoltán, területi közigazgatásért felelős államtitkár - országgyűlési képviselő, Pápa Város képviseletében, Unger Tamás alpolgármester, Pápa Város oktatási-kulturális intézményeinek vezetői, a testvéregyházak képviselői, a Dunántúli Református Egyházkerület esperesei és egyházmegyei gondnokai, az Egyházkerületi Tanács tagjai, Dr. Márkus Mihály a Dunántúli Református Egyházkerület tiszteletbeli püspöke, a Pápai Református Kollégium tagintézményeinek vezetői, munkatársai és hallgatói.


Az istentiszteleten szolgált a Pápai Református Teológiai Akadémia kórusa, a liturgiában Köntös László főjegyző, Bellai Zoltán főtanácsos, Dr. Vladár Gábor rektor és ifj. Márkus Mihály helyi lelkipásztor vett részt.

Fénykép: Kecskés Róbert

Forrás: http://refdunantul.hu/hir/mutat/17225/

A bejegyzés trackback címe:

https://papairefi.blog.hu/api/trackback/id/tr448688420

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása