Irodalmi rovatunk első bejegyzése következik. Igaz, irodalomról már szóltunk, sőt irodalmi nyelven is, de ez most más. Aki tud jobbat, baloldalt fent megtalálja, hogyan tud beküldeni cikket. És akkor most következzen Sárközi Gergely írása. 

Pézsmapocok

1.

Nem volt még olyan este kerek e világon, mint az, amelyiken ez a történet játszódik. Edward, mivel aludni nem tudott, olvasásba menekült.
Valami érdektelen könyv lehetett az, mely fölött oly elmélyülten görnyedt a gyéren megvilágított íróasztalánál, de minden esetre jobban érdekelte, mint az esti tévéműsor.
Öreg íróasztal volt, ezer meg ezer repedéssel, na meg persze a szú által oly féltő gonddal kivájt járatokkal, melyen olvasott. Bizony, szereti a szú a finom diófát! Talán e képen hívhatta át kollégáját eme derék jószág, mikoron nekiállt lakomájának:

• - Kedves polgártárs, gyere át ebbe a remek kis diófába, lakomázzunk együtt e szép estén!
• - Nem lehet polgártárs, a feleségem cserben hagyott...

Persze, ez sem szeghette kedvét Bendegúznak, a derék szú közmunkásnak, hiszen derekasan bővítette járatait főhősünk öreg íróasztalában, napról napra, hétről hétre, hónapról hónapra, évről évre, míg nem Edward egyszer csak azt vette észre, hogy igencsak zilált lett nagypapai öröksége.
Féltő gonddal helyezte rá a nyitott könyvet, és még arra is ügyelt, nehogy véletlenül ránehezedjen a derék bútorra, mert abban egészen biztos volt, hogy menten darabjaira esne szét, tönkre téve, hogy e szó fordulattal éljek, tönkre téve szegény Bendegúz polgártárs többévnyi fáradtságos munkáját.
Óvatosan lapozott, de már módfelett fáradtnak érezte magát, szemei majd lecsukódtak a napi kemény munkától. Edward ugyanis kéményseprő volt. Nem volt sem fiatal, sem pedig öreg. Pont a megfelelő korban volt, az ilyen, és ehhez hasonló munka utáni gondolatmenetekhez, mikor a tükör előtt méregette magát:

• - El kell ismerni, hogy a koromhoz képest elég jól nézek ki...

Persze nem tollászkodással töltötte mindennapjait, inkább, miután hazaért, gondosan lefürdött, és leült egy jó könyv mellé. Az ágyban sosem olvasott, félt, hogy véletlenül lebetűzi a lepedőt, vagy éppen az ágyi poloskákat bántja meg az úgymond szenny irodalommal, amelyeket általában buzgón olvas.
De ez az este más volt. Érezhetően valami volt a levegőben, és most nem a vacsorára készített, és sikeresen odaégetett pirítósra gondolok, hanem egyfajta félelemérzetre, ami általában akkor keríti magába az embert, ha az neki úgy tetszik.
A gyéren megvilágított asztal fölött tisztán látszott egy árnyék, mely oly fürgén szaladt végig a deszkán, majd tűnt el a könyvespolcon, mint egy bip-bip, avagy a Kengyelfutó Gyalogkakukk.

• - A Pézsmapocok!- kiáltott fel gyermekded sikollyal Edward.

Persze nem azért lepődött meg ennyire, mert holmi zoológus lett volna, hiszen tudjuk, nem az volt. Nem. Cseppet sem. Fityfenét. Azért lepődött meg ennyire, mert már találkozott vele, sőt, látta is már ezt az állatot. Legalábbis, sunyi árnyékát, amint lopva eltűnt a könyvespolcon. Bizony, lopva tűnt el! Nem így, sem nem úgy, hogy mindenki lássa, merre megy, lopva tűnt el ő.
Edward nem volt egy félős nyuszi, de valljuk be, ettől még én is megrettentem volna, nem hogy egy általam kitalált, Brighton-i kéményseprő!
Gyorsan becsukta a könyvet, az úgymond, szenny irodalmat, amit magam is annyira kedvelek, mint kutyakakit nyalni holmi vajas kenyér széléről, s rögvest bebújt takarója alá, a barátságos ágyi poloskák védelmet nyújtó erődjébe.

 

2.

A szútársadalom még mindig a jakobinus eszmerendszer szerint élt. Bendegúz polgártárs, a hű szú közmunkás is nagy híve Robespierre-nek, holott őkelme már vagy kétszáztizenhat éve a nyaktilón végezte. A nagy diktátor egykori íróasztalában serényen tüsténkedő egykori szú, Jean-Pierre hallotta azon eszméket, melyek gyökeresen megváltoztatták eme kis jószágok társadalmi elrendeződését.
Nem úgy a zseniális ágyi poloskák, kik a szélsőjobb  radikálisainak vallották magukat, olyannyira, hogy más poloskákat nem is tűrtek meg hazájukban, sőt, holmi Gárdát létesítve ellenük Edward ágyneműjében.
Most döbbenettel vegyes értetlenséggel nézték véradójukat, amint éppen bölcsődéjüket húzva fejére, kislányos sírásba burkolózva próbál megnyugvásra lelni. Mit nem mondjak, kevés sikerrel.

• - Biztos a Pézsmapocok ijesztette meg!- találgatott egyikük.
• - Vagy nem!- kontrázott rá egy másik egyén.

Szép lehetett mondhatom, egy eszme esett kútba azon az estén! A szorgalmat nem ismerő ágyi poloskák valóságos Istenükként tekintettek a férfira, aki ételt, italt, meleg hont, és biztonságot nyújt számukra.
Az ő szemükben a Pézsmapocok nem volt más, mint Napóleon, nem mint császár, hanem mint bátor hadvezér.

• - A hatalom megrendült, már Isten is fél Napóleontól!- sikongatott egy „vidéki paraszt” poloska.

Nem is sejtette, hogy mekkora okosságot mondott. Ez a szörnyű igazság azonban már ott honolt minden szélsőjobb párti radikális poloska szívében. Mint durcás kisgyermek, a Paplan oly komoly.

 

3.

Láng gyúlt azonban a hős Edward szívében. Nem akarta holmi senki gyáva fattyaként leélni az életét, félve minden apró nesztől, árnyéktól. Ha van egy pézsmapocok a házban, elűzi. Mint Lucinda nagynénje a nemkívánatos vendégeket. Ezzel a lehengerlő, és most szó szerint lehengerlő eszmefuttatással rántotta le magáról a leplet, s tönkre téve ezzel a szorgalmat nem ismerő ágyi poloskák társadalmi rendszerét, és alapját, mely a Hon fogalmán nyugodott.
Kacagni támad kedvem, ha eszembe jut e mókás jelenet, mikor száz meg száz ágyi poloska nemzeti színű zászlóikat lobogtatva , egy-egy ágaskodó gyapjúszálba kapaszkodva sivalkodnak, mert tudják, itt a vég. Mint az özönvíz utáni Föld, a Paplan most oly tiszta. A szorgalmat nem ismerő ágyi poloskák tetemei úgy hevernek a földön, mint holmi szétszórt mákszemek. Így bukott hát meg a Radikális Szélsőjobb!
Edward már is az íróasztalnál termett, hol a szorgos szú közmunkás, Bendegúz már áhítozva várta. Újra elővette a könyvet, és olvasást színlelt. Bár ilyen holt fáradtan nem esett éppen a kedvére az olvasás, tudta, a sikerért szenvedni kell. Muszáj volt kipréselnie a könyvből legalább egy oldalt.
Nem kellett sokáig várnia, mert a Pézsmapocok, amint megérezte a szenny irodalom bűzét, nyomban akcióba lépett, hogy eltántorítsa a férfit szándékos gaztettétől. Néha elgondolkozott azon, hogy ha nem lennének ilyen végtelenül gonosz emberek, akik nem képesek szépirodalmat olvasni, nem lenne munkája, s mehetne vissza a Szent Ilona szigetére drámákat fordítani. Ezt aztán már igazán nem hagyhatta!
Újra elfutott Edward előtt, de csak úgy, hogy az árnyékát lássa csupán, de nem az lett az eredmény, amit várt. Csudát!

 

4.

Mielőtt azonban a nagy, és szeszélyes Pézsmapocok eltűnhetett volna nagypapája régi könyvei között, Edward közbe avatkozott. Napóleon után kapott, aki ekkor más irányban, de határozottan eltűnt a szem elől.

• - Gyakorlott a dög!- mormolta magában.

Bendegúz, a szú polgártárs élénken figyelt egyik általa épített barikádja tetejétől, de az elé rakott könyv áthatolhatatlan lapjai miatt nem látott semmit. Más dolga nem lévén, visszament majszolni a vén diót.
Eközben zajlottak az események a nagy korzikai szörny, és a szoba tekintetes uralkodója között.
Edward nem akarta a könyvespolc közelébe engedni a Pézsmapockot, pedig neki csak is a szépirodalom volt biztos menedéke.
Kergette erre, kergette arra, mindenfelé kergette, de magát az állatot sosem látta. Csupán az árnyékát, de azt is csak elvétve.
Hihetetlen volt az a látvány, kedves olvasóim, látniuk kellett volna!
De végül csak győzött a jó ízlés, a rossz pedig hát, nos szóval a rossz pedig vesztett.
Edward abbeli mivoltából, hogy elkapja Napóleont, aki éppen a könyvespolc felé rohant, véletlenül nekiesett a régi örökségnek, sőt, még alaposan be is verte a fejét.
A Pézsmapocok hangos nevetésétől visszhangzott a szoba, mikor Edward észrevett egy könyvet a padlón. Leesett, mikor beverte a fejét a könyvespolcba. De ha már itt van... kézbe vette hát, és beleolvasott. Tetszett neki. A szereplők, a cselekmény, a stílus, valahogy, minden klappolt. Még akkor este nekiállt, majd miután kiolvasta, továbbiakat keresett. És a Pézsmapocok nem jelent meg többé.

 

5.

Nehéz természet az ember, kétség sem fér hozzá. De hogy egy Pézsmapocok kelljen ahhoz, hogy egy Brighton-i kéményseprő is elkezdjen szépirodalmat olvasni, az már tényleg röhejes.
Ugyanezt gondolhatta az egyetlen életben maradt ágyi poloska is, Ervin, aki véres nemzeti színű zászlaját lobogtatva vetette meg a lábát újra a Paplanon. Célja, hogy egy új társadalmat építsen fel, de nem holmi Szélsőjobb Radikális eszmék szerint, hanem egy saját, Puha-diktatórikus rendszeren alapuló szisztémája alapján. Megbukott számára az az eszme, amelyet vezetőjük táplált belé, és testvéreibe egyaránt. Ez lett vesztük is. Nem merték elhagyni a süllyedő hajót, mert féltek a vezetőjük bosszújától.
De mint ahogy sokan mások is, ő is egyike lett a halálos áldozatoknak. Nem sok túlélő volt, de az egyetlen, Ervin ép maradt. Mind szellemileg, mind testileg.
Létrehozott egy Uniót, melyben minden tartomány a saját területéről irányít, melyben nincsenek fajtabéli megkülönböztetések. De ha kell, s háborúban mindig kell, együttes erővel szállnak szembe az őket elnyomni kívánó erőkkel szemben.
Eközben Bendegúz polgártárs vidáman zabálta a vén diót, mellyel gazdája oly bőkezűen megajándékozta.
Edward pedig, mint holmi iskolás fiú, takaróba burkolózva olvasta a szépirodalmi remekek egyikét, melyet egy ócska könyvespolcról lehullva talált. Soha többé nem olvasott szennyet, így Napóleon más vidékre költözött.
Ím, egyetlen éjszaka is elég volt ahhoz, hogy egy társadalmi rendszer megbukjon, s porából egy új épüljön fel, valamint hogy egy jó kedélyű Pézsmapocok a helyes útra tereljen egy ifjút. De vigyázz, mert ha szennyet olvasol, hozzád is ellátogat a nagy Napóleon! 

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.