Najroda 2016.09.01. 14:00

Kulcs a neveléshez

A Pápai Református Kollégium középiskolai nevelőtestülete tanári csendes nappal hangolódott az újabb tanévre. Augusztus 30-án a Teológia konferenciatermében vett részt Uzsalyné dr. Pécsi Rita neveléskutató előadásán, amely az érzelmi intelligencián alapuló pedagógia lehetőségeire hívta fel a…

A papa-ma.hu internetes portálon Varga-Umbrich Eszterről, kiváló fizikus kiválóságunkról cikket jelentetett meg. A továbbiakban ezt közöljük:   Az Ifjú Fizikusok Nemzetközi Versenye az egyik legrangosabb megmérettetés a középiskolások számára ebből a tudományágból. A Fizika Világbajnokságon az…

„Szolgáljatok az Úrnak örömmel!” Zsolt 100,2 A REFORMÁTUS TEHETSÉGGONDOZÓ ALAPÍTVÁNY és a REFORMÁCIÓ EMLÉKBIZOTTSÁGpályázatot hirdet aKárpát-medencei protestáns középiskolák tanulói számáraREJTŐZKÖDŐ KINCSEINK címmel. A pályázat célja, hogy a pályázók pályaműveikkel kapcsolódjanak a…

Az IYPT verseny (Ifjú fizikusok nemzetközi versenye) országos döntőjében Varga-Umbrich Eszter II. helyezett lett, és bejutott a nyolc fős keretbe. A nyolc fős keretből öten fogják képviselni hazánkat a verseny nemzetközi döntőjében, ami júniusban lesz Oroszországban.   

Fotó: Kovács Péter   Ötödik alkalommal rendezte meg a pápai református gimnázium a Császár Elemér Természettudományos Csapatversenyt. A 7-8. osztályos diákok számára kiírt megmérettetésen idén 13 csapat mérte össze a tudását és a kreativitását. A…

Kutatók Éjszakája a Refiben „Nem vagyok különösebben tehetséges, csak szenvedélyesen kíváncsi.” /Einstein/ Két év után újra csatlakozott iskolánk egy országosan megrendezett programhoz, a Kutatók Éjszakájához. Idén is –akárcsak tavaly előtt- fantasztikus élményben…

Reál tagozatos diákjaink egy csoportja ellátogatott az MTA Wigner Jenő Kutatóközpontjának nyílt napjára a magyar tudomány ünnepéhez kapcsolódóan. Örömteli érdekessége volt az izgalmas  és élménydús kalandnak, hogy két, a Kutatóközpontban dolgozó hajdani refis…

A 2013-as Sajó Károly Kárpát-medencei Környezetvédelmi Versenyen iskolánk csapata a 11. helyet szerezte meg a győri nemzetközi döntőn.  Iskolánkat Szakács Eszter, Szita Bernadett és Király Gergely 8. B osztályos tanulók képviselték a megmérettetésen. Ez a verseny több…

Afrika a döntőn címmel jelent meg a Naplóban Polgár Tibor alábbi cikke, amelyet nagy örömmel veszünk át: Negyedik helyezést ért el a Földgömb magazin V. Nemzetközi Középiskolai Földrajzversenyén Böröczky Dezső és Póti Péter, a pápai református gimnázium két végzős…

süti beállítások módosítása