Najroda 2012.04.08. 18:53

Húsvéti üzenet

Bonyolult világunkban nehezen tudunk ünnepelni. Pedig az igazán nagy dolgok megéléséhez békére és csendre van szükség. Ki kell emelkednünk felszínes szétszórtságunkból. A kereszténységnek van reményt hordozó igazsága. Éppen a húsvét ünnepe ad számunkra vigasztalást, reményt és erőt, mert Jézus Krisztus drámája nem ért véget nagypénteken a kereszten.

 

Mi keresztény emberek hisszük, hogy Jézus feltámadt és tapasztaljuk, hogy Jézus él! Örök érvényű, az egész történelmet átható esemény az, amely húsvét hajnalán történt. Krisztus feltámadása valódi értelmet tud adni életünknek, amely oly sokszor céltalannak, üresnek tűnik. Az Ő fénye beragyogja az egész történelmet. Nem a szürkeségé, nem a kudarcé az utolsó szó. Jézus már legyőzte a bűnt és a halált és a holtaknak életet ajándékozott. Ő minden embert megváltott. Ő hív meg a szeretetre, amely nem szűnik meg soha.

Húsvét üzenete ezért abban áll, hogy hittel csatlakozzunk a feltámadt Krisztushoz és a tőle kapott erővel tartsunk ki, sőt növekedjünk a szeretetben és így építsük országát, a szeretet civilizációját. Ezért tisztelünk minden embert, bármilyen világnézeti meggyőződést, hitet valljon is. Ezért tekintünk szolidáris szeretettel minden családra, minden népcsoportra, minden vallási közösségre. Ezért kívánunk mindenkivel együtt dolgozni a megbékélés, a bizalom és a szeretet kultúrájáért.


2012. Húsvét

Dr. Erdő Péter s.k. bíboros - Magyar Katolikus Egyház

Steinbach József s.k. elnök - Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa

Dr. Fischl Vilmos s.k. főtitkár - Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa


A Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa Tagegyházai:


Dr. Bölcskei Gusztáv s.k. - református püspök, a zsinat lelkészi elnöke

Gáncs Péter s.k. - evangélikus elnök-püspök

Dr. Mészáros Kálmán s.k. - baptista egyházelnök

Pataky Albert s.k. - pünkösdi egyházelnök

Csernák István s.k. - metodista szuperintendens

Dr. Frank Hegedűs s.k. - anglikán kanonok

Arszeniosz Kardamákisz metropolita s.k. - Magyarországi Orthodox Exharchátus

Mark Golovkov érsek s.k. - Orosz Ortodox Egyház Magyar Egyházmegyéje

Siluan Manuila püspök s.k. - Magyarországi Román Ortodox Egyház

Pantelic Lukijan püspök s.k. - Budai Szerb Ortodox Egyházmegye

Kirkov Vladimir elnök s.k. - Magyarországi Bolgár Ortodox Egyház

Forrás: refdunantul.hu

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://papairefi.blog.hu/api/trackback/id/tr384371801

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása