Áldozócsütörtök

Jézus mennybemenetele
 
Lukács evangéliuma 24. rész 50-53.:
„Ezután kivitte őket Betániáig, felemelte a kezét, és megáldotta őket. Miközben áldotta őket, eltávolodott tőlük, és felvitetett a mennybe. Ekkor leborulva imádták őt, majd nagy örömmel visszatértek Jeruzsálembe; mindig a templomban voltak, és áldották Istent.”
 
2012. május 16 – 17.
"Menetrend"
Május 16.
16 óra A Leányinternátusban Dr. Balla Ibolya, a Pápai Református Teológiai Akadémia tanára tartott élménybeszámolót nepáli missziói útjáról. A kollégisták vettek részt előadásán.
 
 
 
 
Május 17.
8oo  reggeli
A, Tapolcafő
830 gyülekeztünk az iskola udvarán és indultunk Tapolcafőre: 8. b, 9. évfolyam, 10. A, B,
Tapolcafőre érkezésünk után Czibula György geológus- túravezető vezetésével bejártuk a tapolcafői tanösvényt.
 
 
 
 
9oo gyülekeztünk az iskola udvarán és indultunk Tapolcafőre: 7.b, 10. C, M, 11. évfolyam
11oo részt vettünk az áldozócsütörtöki istentiszteleten a tapolcafői református templomban, ahol a helyi gyülekezet lelkészeként Apostol Pál nagytiszteletű úr végezte az igehirdetés szolgálatát
 
 
 

·            Az istentisztelet után visszaindultunk Pápára: 7. b, 8. b, 9. évfolyam, 10. A, B
 
·       Czibula György geológus- túravezető vezetésével a 10. C, M, 11. évfolyam bejárta a tapolcafői tanösvényt
   
  
 
1230 indultunk Pápára: 10. C, M, 11. évfolyam
1230-től ebéd a menzán
 
B, Jeles napok - díszterem
9oo- 1230       Jeles napok: MÁS dimenzió /film egy drogos fiatalról/, majd beszélgetés a látottakról Dudinszki Éva, Bella Péter és Szakács Gergely református lelkészek vezetésével.
Résztvevők: a 9. M, 10 M, és a 11. évfolyamról az osztályfőnöküknél feliratkozott diákok.
 
 
Délután a kollégistáknak a szokott rendben szilencium kezdődött.
 
 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://papairefi.blog.hu/api/trackback/id/tr794520669

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása