1997 óta tanítok a Refiben, azóta oktatom itt (a matematika mellett) az emberiség legjobb, legmélyebb játékát, a gót. A gó nem egy a sok játék közül, hanem egyúttal a legszebb életmodell, amit valaha megismertem – ezáltal pedig igen hatékony személyiségformáló eszköz.

 

Fódi Zoli 2001-ben kezdte itt a 9. osztályt – ő volt az első olyan gós tanítványom, aki komolyan „rákattant” erre a csodálatos játékra. Neki érdemes volt adni szakirodalmat (könyveket, folyóiratokat), melyek nagyrészt angol nyelven érhetők el számunkra, de japán, kínai és koreai nyelven is jutnak el hozzánk könyvek. Legtöbbet azonban az internetről kinyomtatott profi (értsd: japán, kínai, koreai) partik kirakásából tanult.

 

Mérő Csaba, aki jelenleg 9-szeres magyar bajnoka a gónak (Európa-bajnokságon 3. a legjobb helyezése) akkoriban jött haza Japánból, ahol két és fél évet töltött a játék elmélyült tanulmányozásával. Mivel láttam, hogy Fódi Zolinak hamarosan szüksége lesz nálam erősebb játékos tanácsaira, Csabához fordultam segítségért. Csaba többször lejött Pápára a góklubba (amelyet 1999 óta a fiúkollégium pinceklubjában tartunk), és oktatta a tanítványaimat. Látva lelkesedésüket, főleg a Zoliét, elhatároztuk, hogy nyár elején gótábort rendezünk a kollégiumban. Az első alkalommal, 2003-ban még csak kétnapos volt a tábor, és tucatnyian vettek részt rajta. Hamarosan 3, majd 4 naposra bővítettük az országosan meghirdetett eseményt. Volt, amikor 40-50 gyerek, fiatal, sőt komplett család vett részt a táborban. Így a magyar gós utánpótlás egyik legfontosabb – Mérő Csaba oktatásának jóvoltából pedig egyik leghatékonyabb, legszínvonalasabb – rendezvényévé vált ez a tábor. 2010-ben vittük le először az iskola balatonszepezdi táborába a gótábort, ekkor bővült 6 naposra.

 

Fódi Zoli egyre többször kapott el a klubban. Azt tűztem ki neki, hogy érettségiig versenyen is le kell győznie – 2005-ben ezt teljesítette is. 2007-ben a közelben, az ausztriai Villachban rendezték meg az Európa-bajnokságot. Erre a kéthetes eseményre három tanítványom is el tudott menni: Zolin kívül Aczél Gergely és Fekete Balázs Samu. Mindhárman ragyogóan szerepeltek. Zoli és Gergő ekkor vált mesterré, sőt mindketten átugrottak egy fokozatot: Zoli 1 kyusból rögtön 2 danos lett, Gergő pedig 2 kyusból 1 danos, de Samu is nagyot javulva 2 kyussá vált. (Zoli és Gergő azóta 3 danos fokozatot teljesített, mindketten a legjobb 10 között találhatók jó ideje a magyar ranglistán.)

 

2008-ban Fódi Zoli bekerült a Pekingbe utazó magyar gósok 13 fős válogatottjába. (Aczél Gergőt is meghívták a csapatba, de ő – sokunk számára érthetetlen módon – nem akart Kínába utazni…) A Magyar Gószövetség elnöksége pedig úgy döntött, hogy a csapat hivatalos kísérője én lehetek. Ezzel ismerték el a gós utánpótlás képzéséért tett erőfeszítéseimet.

 

Öt szellemi sport: a sakk, a gó, a dáma, a bridzs és a kínai sakk több mint 3 ezer versenyzője gyűlt össze Pekingben 143 országból; csak gósok 60-nál is több országból érkeztek. Fantasztikus élmény volt látni, hogy milyen békés, baráti légkörben tölti el ezt a bő két hetet ez a sokféle bőrszínű, sok nyelven beszélő embersereg! A szellemi sportoknak soha nem volt még ilyen összejövetele. A sakkozók élmezőnye ugyan elég foghíjas volt, de a góvilág nagyágyúi szinte mind ott voltak! Közvetlen közelből láthattuk játszani azokat a kínai, koreai és japán profi játékosokat, akiknek eddig csak az internetről ismerhettük a partijait. Fódi Zolit a csoportmérkőzések során az a megtiszteltetés érte, hogy játszhatott a koreaiak egyik legerősebb játékosával, Kang Dongyunnal, aki később megnyerte a férfiak versenyét! (Ld. a mellékelt képet!) A három távol-keleti gós nagyhatalom profijaival szemben senkinek nem volt reális esélye. A hat aranyból hármat a kínaiak nyertek (női egyéni, női csapat és vegyes páros), kettőt a (dél-)koreaiak (férfi egyéni és férfi csapat). Volt egy hatodik szám, egy olyan egyéni verseny, amelyen férfiak és nők együtt indultak, de ezen a profik nem vehettek részt – ezt nagy meglepetésre egy észak-koreai fiatalember, Jo Tae Won nyerte meg. Úgy látszik, bármennyire zárt is az az ország, és nincs profizmus, a gót ott is magas szinten űzik.

 

A magyar gósoknak elsősorban az európai csapatokkal szemben kellett állniuk a sarat. Nagyjából az elvárható szinten teljesítettek. Pl. a férfiak az egyik legerősebb európai csapattól, a romántól kikaptak ugyan 4-1-re, de a győzelemre is volt esélyük egy ideig. A csehektől elszenvedett 3-2-es vereség kicsit fájt ugyan, mert inkább mi voltunk az esélyesek, de belefért. Az utolsó fordulóban az új-zélandiaktól kaptunk ki 3-2-re, ami bár szintén nem esett jól, de ha tudjuk, hogy az ellenfél csapatát csupa kínai származású versenyző alkotta, akkor az eredmény már nem oly meglepő. (Több más ország válogatottját is dominálták a kínaiak: USA, Kanada, Ausztrália.) A lányaink a legerősebb felállásban jó eséllyel bekerülhettek volna a legjobb 8 közé. Különféle okokból azonban közel sem a legerősebb csapat indult, így tőlük nagy csodát nem várhattunk, de ők is helytálltak. Mindenképpen említésre méltó még a páros versenyben a Pocsai Tibor – Pocsai Rita (apa és lánya) kettős eredménye: a nem profik közül a 3. legjobb teljesítményt nyújtották (ezt mint amatőr páros világbajnokságot, a versenyen belül, külön értékelték).

 

A házigazdák egyébként a többi sportágban is kimagaslottak a mezőnyből: a 36 aranyéremből 12-t otthon tartottak. Magyarország sem maradt arany nélkül: a férfi sakkcsapatunk megnyerte a villámversenyt (5 perces partik), hála az elég erős összeállításnak: Almási Zoltán, Balogh Csaba, Gyimesi Zoltán, Ruck Róbert és Erdős Viktor.

 

Az olimpiai faluban laktunk, ahol a nyári olimpia résztvevői is laktak két hónappal korábban. Nekem az volt a fő dolgom, hogy az interneten tájékoztassam a magyar gós közösséget a legfrissebb eseményekről. Ez többnyire sikerült is, de hogy finoman fogalmazzak, ebben a rendezők nem mindig voltak segítségemre… Egyébként többnyire udvariasak és segítőkészek voltak. Remek volt a szállásunk. Két hétig a kínai kaját is jól bírtam, de az utolsó két napon a szervezetem megelégelte, és már csak gyümölcsöt volt hajlandó befogadni…(Hazafelé, amikor a francia stewardess kérdezte, hogy kínai vagy francia menüt kérek-e, mondtam, hogy csakis franciát, a kínaiból elég volt.)

 

Napjaim nagy részét a versenyek eseményeinek követésével töltöttem, de néhány napon bementem a városba. Pekinget nagyon alaposan behálózzák a modern metróvonalak. A központ kb. félóra metrózással volt elérhető az olimpiai faluból. Volt, hogy egyedül csatangoltam a folyton pezsgő, irdatlan nagy városban, volt, hogy szabadnapos gósokkal. Így jártam pl. a városon kicsit kívül eső Nyári Palotában Fódi Zolival és Rigó Istvánnal. Ezt a hatalmas kiterjedésű épületkomplexumot az egyik császár építtette a császárné számára, és a pekingiek egyik kedvenc kirándulóhelye.

 

A vége felé volt egy nap, amikor mindenki ráért, ekkor kibéreltünk egy kisbuszt, és elmentünk a kb. 70 km-re lévő Nagy Falhoz és a Ming dinasztia császári sírjaihoz. Sajnos a Falat a legnépszerűbb helyen látogattuk meg. Szép volt, persze, de az iszonyatos tömeg miatt meglehetősen fárasztó ez a kirándulás. Szerencsére a végén a Ming-síroknál közel sem volt akkora a tömeg. És ezek a császárok nemcsak élni tudtak, hanem gyönyörű, meghitt természeti környezetben nyugodni is!

 

Életem egyik legnagyobb élménye volt ez a 19 nap! Picikét bepillanthattam ennek a 6 ezer éves kultúrájú népnek az életébe, láthattam játszani ennek a 4 ezer éves játéknak a legkiemelkedőbb mestereit. Megérezhettem e hatalmas országnak a hihetetlen erejét, amely nem csupán a tömegben rejlik. Úgy gondolom, éppen azért vannak ilyen sokan, mert nagyon fegyelmezetten, kitartóan tudnak dolgozni, és kevéssel is beérik anyagi téren, miközben igen gazdag, változatos kultúrát hoznak létre, amely folytonosan képes a megújulásra. Tanulhatunk tőlük!