Nagyszerű versenyeredményeket értek el iskolánknak, a Pápai Református Kollégium Gimnáziumának és Művészeti Szakközépiskolájának diákjai:

A református iskolák hagyományos Művészeti Triatlon versenyén, amelyet a budapesti Lónyay Utcai Református Gimnázium és Kollégium rendez,

a csapatverseny első helyét tanulóink nyerték el. A győztes csapat tagjai:

Szücs Anikó (10/C), Kerpel Fanni (10/B), Kisantal Krisztina (10/M).

A versenyzők énekből, irodalomból és rajzból mérték össze tudásukat. A rajzverseny első díjasa Kisantal Krisztina lett, énekből Szücs Anikó a második helyet szerezte meg, irodalomból Kerpel Fanni szintén a második helyen végzett. Gratulálunk nekik, valamint felkészítő tanáraiknak: Pálóczyné Zergi Klárának és Pesei Petrának.

A múlt héten hírül adhattuk, hogy Sebestyén Andor (11/C) bejutott a matematika OKTV második fordulójába. Most örömmel jelenthetjük, hogy Böröczky Dezső (11/B) történelemből jutott be az OKTV második fordulójába. Gratulálunk mind neki, mind felkészítő tanárának, Pál Juditnak.

A sportban is jeleskedtek diákjaink:

A Református Iskolák Országos Sakk Bajnokságán

1. helyezett lett lány csapatunk, amelynek tagjai:

Somogyi Henrietta (10/B), Nagy Éva Erzsébet (11/A) és Kathi Biborka (10/C)

6. helyezett lett fiú csapatunk: Aczél Benedek (10/ B), Nyári Richárd (10/ B), Károlyi Adrián (9/ B).

Egyéni kategóriában

2. helyen végzett Kathi Biborka (10/C)

3. helyen végzett Nagy Éva Erzsébet (11/A)

5. helyen végzett Somogyi Henrietta (10/B)

A Városi Egyéni Sakkverseny 6. korcsoportjában

lányoknál 1. helyezett lett Nagy Éva Erzsébet (11/A)

fiúknál 1.helyezett lett Makk Máté (12/B)

és 

4. helyezett lett Fáró Ádám (12/C)

Gratulálunk versenyzőinknek és felkészítőjüknek, Simon Magdolnának.

 A Református Iskolák Országos Asztalitenisz Bajnokságán

egyéni 3. helyezett lett Benyes Roland (11/C)

 

Csapatversenyben a Pápai Refi és a Gödöllői Református Líceum közös csapata:

Benyes Roland és Szabó Gábor a 2. helyet szerezte meg.

Köszönjük a szép eredményeket!

Adorján Zoltán

A bejegyzés trackback címe:

https://papairefi.blog.hu/api/trackback/id/tr23443459

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása