Berki Krisztián olimpiai aranyérmétől a Mocsai-csapat bukásáig, avagy mit csinált négy pápai fiatal augusztus ötödike és tizedike között az olimpia nézése helyett

A döntés
Nem emlékszem pontosan a tanév melyik szakaszában történt, de az egyik történelemóránkon meghoztuk a döntést: A Pápai Református Kollégium Gimnáziumából négyen elfogadjuk a PTE nagylelkű felajánlását és részt veszünk „a felsőoktatási intézmény által középiskolásoknak szervezendő táborban, mely egy Pécs közeli mezőgazdasági épületegyüttes két ismert szemétdombjának tartalmát tárná fel, illetve tudományos eszközökkel elemezné és dokumentálná azt”.

Az utazás
Augusztus 5-én indultunk maratoni utazásunkra, hogy eljussunk az „ásatásokra”. Először felvonatoztunk Budapestre (útközben a szakadozó rádióadásból nagy nehezen kivettük: Berki Krisztián olimpiai bajnok). Ott eltöltöttünk egy éjszakát, majd másnap hajnalban felszálltunk a Zengő nevezetű Intercityre, ami természetesen késett, így lekéstük a bicsérdi vonatcsatlakozást. Ezután több mint egy órát vártunk az újabb Bzmot-ra, miközben az órám elérte a tábor megnyitását jelző időpontot. „Kálváriánk” azonban még nem ért véget. A vonatból kiszállva – várakozásaink ellenére – nem Bicsérd falu fogadott minket, hanem egy lerobbant bakterház és az információ, hogy a falu innen még 5 km-re fekszik. Így hát mit volt mit tenni, délután 1 órakor, 40 fokos hőségben, fejenként egy heti málhával (sátorokkal és polifoamokkal) túráztunk egy jót. Mondanom sem kell, hogy a tábortól számított, talán legmesszebbi pontján kötöttünk ki a falunak, tehát újabb2 km-es gyaloglás következett… 

Első benyomások
A mezőgazdasági épületegyüttes Dr. Szentpéteri L. József (Joe Petersburger) portáját jelentette. Ő örömmel és lokálpatriótaként Szentlőrinci Szikvízzel („manna volt számunkra a gyaloglás után”) fogadott minket. Legnagyobb meglepetésünkre se szemétdombot, se diákokat nem találtunk. Később kiderült, hogy a többiek a helyi menzán esznek, a szemétdombokat pedig a föld alatt kell keresnünk.

Régészkedés
Nem tagadom, kemény fizikai munka volt, de erőt adott nekünk a tudat, hogy bármikor szemétkincsekkel találkozhatunk. Pásztor Andrea múzeológus vezetésével találtunk a lyukas merítőkanáltól a cipőbetétig mindent, amit aztán gondosan ládákba rendszereztünk. Eközben a kiásott föld megszitálásával újabb leleteket próbáltunk találni, igaz nem sok sikerrel. A pápai virtust is megmutattuk: Egyszer még vacsoraidőben is a kutatóárkot ástuk, így aztán alig találtuk meg azt a falusi parkocskát, ahol a többiek ették a töki pompost.

Tudományos munka
Két délelőtt is talajtani előadást halhattunk, és részt vehettünk talajtani kutatásokban. Az előadásokat világi laikusként hallgattuk végig, és azt kell, hogy mondjam, azok végén is nagyobbrészt azok maradtunk. Talán a hatalmas információáradat miatt. A két talajtani kutatásunk eltérő végeredményét frappánsan magyarázza Dr. Czigány Szabolcs PhD egyik mondata: „Ha két talajtanász lemegy egy gödörbe, onnan csak az egyik jön fel élve”. Egyik nagy élményem volt a pécsi Janus Pannonius Várostörténeti Múzeumban folytatott élénk vetélkedés a pécsi és a pápai diákok között arról, hogy ki tud többet Pécsről…

Előadások
Esténként a bicsérdi Pajtaszínházban lenyűgöző képes előadásokat hallhattunk és láthattunk Szentpétery Józseftől a szakadt partok élővilágáról, a környezettudatos életmódról és a Maszáj Mara Nemzeti Parkról. Megtudtuk a világhírű fotóstól azt is egy beszélgetés alkalmával, hogy mit jelent számára a National Geographic Magazin. Érdekes volt hallani Németh István tejesember megvalósulatlan, kissé utópikus vidékfejlesztési programját is.   

Étkezések
Külön meg kell említenem a nagyszerű helyi tejtermékeket és a helyi szakácsnők remek konyhaművészetét. Az ebédek után természetesen a helyi kocsmába mentünk, ahol Hatvani Zsolt jóvoltából (még egyszer köszönjük szépen) „frissítők” mellett élvezhettük az olimpia el-elcsípett pillanatait.

Hazautazás
A tábort már az utolsó előtti napon elhagytuk, ugyanis az igazgató urunk volt olyan kedves és lejött értünk az iskola kisbuszával, megkímélve minket a fáradalmas átszállásoktól. Hazafelé a kézilabda elődöntőt hallgattuk. Még szerencse, hogy nem szoktam rágni a körmöm…

Bár a Pécsi Tudományegyetem Természettudományi Kara idén ünnepli megalapításának huszadik évfordulóját, gyökerei azonban ennél jóval mélyebbek. Elődje már a tizennegyedik században létezett. Így egy igen régi, és rangos intézményről beszélhetünk, mely magas színvonalú képzést kínál a természettudományok minden ágában, legyen szó biológiáról, fizikáról, földrajzról, kémiáról, környezettudományokról, matematikáról és informatikáról, szőlészetről és borászatról, testnevelésről, vagy sporttudományról. Van tehát mit ünnepelni.

A kerek évforduló kapcsán tudományos eseménysorozatra került sor. Ennek keretében rendezték meg januárban a Prinz Gyula Tudományos Emlékülést, ahol a PTE egy jogelődje első rektora előtt tisztelegtek születésének 130. évfordulóján, valamint tavasszal a Karon tartoták a 2nd Global Congress On Plant Reproductive Biology c. konferenciát.

A programsorozat legújabb állomása a „Jelenkori régészet” azaz a XX. század romolhatatlan kincsei ifjúsági tábor gondolata. Szentpétery L. József címzetes egyetemi tanár és Hatvani Zsolt hivatalvezető ötlete alapján csapatnyi fiatal egy héten keresztül kipróbálhatta Bicsérden, milyen is a régészet élesben.

A táborozók a Ciszterci Rend pécsi Nagy Lajos Gimnáziumból, a Pápai Református Kollégium Gimnáziumából, és Hajdú-Bihar megyéből, valamint a helyebeliek közül kerültek ki. Nem titkolt szándék a táborral az érdeklődés felkeltése a régészet, a természettudomány, és egyben a Pécsi Tudományegyetem iránt, így van rá esély, hogy a résztvevőkre a jövőben is számíthat a PTE – már a hallgatói közt. Az egyhetes tábor a Szentágothai János Szakkollégium közreműködésével valósult meg. A 2004-ben alakult szakkollégium tagjai közé is várja majd a Pécsi Tudományegyetemet választó táborozókat, hiszen a részvevők 10-12. osztályos gimnazisták voltak.

Nem csak magyar diákok vesznek részt a tűborban. Sarah német egyetemista, Erasmus programmal tanul Pécsett, a JPM gyakornoka. Táborozóként van Bicsérden, ő is részt vesz a munkában. Reméli, hogy leendő munkájában is hasznosítani tudja majd az itt elsajátított ismereteket, hiszen ő is hasonló területen dolgozik majd szervezőként, így az itteni ötletekből tud majd meríteni.

A diákok pályázat útján jelentkezhettek a programra, tanulmányi eredmény és érdeklődés alapján választották ki őket. Fontos volt, hogy minden csapatban legyen egy történelmi, s egy természettudományos érdeklődésű, és egy, valamilyen művészeti ágban otthonosan mozgó fiatal. A művészeti beállítottság azért nélkülözhetetlen, mert a feltárt leletek későbbiekben egy kiállításon jelennek meg, illetve honlap készül azokkal, melynek munkálataiba bevonják majd a tanulókat is.

A tábor Szentpéteri József, a PTE címzetes egyetemi tanára bicsérdi telkén kapott helyet, a táborozók a telek hátsó részén, sátrakban laktak, a sátrak alkotta kör közepén kialakított tűzrakóhely körül gyűlhettek össze esténként a résztvevők beszélgetni, énekelni, és élvezni a tábortűz hangulatát. Az idilli környezet adott volt.

Bicsérd Pécstől 18 km-re található, körülbelül ezer fős település, híresen művészetpártoló, így nem volt meglepő, hogy a polgármester, Vér József, szívesen fogadta az ide érkező fiatalokat. A tábor hivatalos megnyitója után, melyet Trócsányi András a PTE TTK kapcsolati dékánhelyettese tartott, a tábor informális megnyitóját már ő tartotta a helyszínen.

Első este a házigazda tartott előadást, ezt követően rendszeresen vendégelőadókat fogadtak a táborban, mint Árvay Gyula talajkutatót, aki a talajtani vizsgálatok előkészítését mutatta be a diákoknak, és Czigány Szabolcs talajfizikust. Az esti beszélgetések, előadások mellett tábortűz is különleges hangulatot teremtett, és a közös munkának is megvolt a közösségépítő ereje. A résztvevők nyitottak, tehetségesek, így könnyen is barátkoznak.

A tábor alapötletét két szemétdomb adta, melyeket a telken élő család hagyott maga után. Eleinte csákánnyal bontották álltak neki a bontásnak – Szentpéteri ekkor még fotóriportban gondolkozott a témában, ennek továbbgondolása a tábor – azonban hamar kiderült, hogy ennél jóval több hozható ki a témából.

Bár a szemétdombok egy múlt érából származnak, lényegében ma sem változott semmi, hiszen nagyban még mindig ugyanez a helyzet, a modern szemételszállítás nagyiparban űzi ezt a gyakorlatot, hiszen a lakóházak összegyűjtött szemete lerakókba kerül.

Az előkerült „leletek” között kutakodunk, törött üvegek, tejes zacskók, fehér folyadék egy üvegben, veszélyes hulladék, mind a táborozók munkája során került elő. A kiásott földet két nagy szitában tisztítják, a pajtában pedig átmossák a talált tárgyakat. Mindennek jelentősége van, egy háztartás életében nyerünk betekintést. A leletek közt olyasmik is vannak, amire az idősebb korosztály még emlékszik. A műanyag megjelenéséig lényegében nem termelődött szemét, hiszen az elásott háztartási szemét lebomló anyagokból állt.

A két szemétdomb között közel tíz év a korkülönbség, a hátsó részen fekvő a korábbi, itt még nem jelentek meg a műanyagok. A két halom mindazonáltal nem tudott újrafüvesedni, mutatva, hogy milyen hatással van, még az „ártalmatlan” hulladék is a környezetre. Korszakonként nehéz azonban rendszerezni a dolgokat, hiszen nem keletkezésükkor kerültek a szemétdomra. Inkább egy gazdaság életét tükrözik élethűen, a hétköznapok tárgyait találják meg, a falusi berendezkedés kiválóan tanulmányozható mindabból, ami a hat nap alatt előkerült.

A talajtani vizsgálatokat modernkori régészeti feltárások követik. A helyszínenen Pásztor Andrea, a Janus Pannonius Múzeum történész-muzeológusa kordinálja, és segíti a munkát. Az előkerülő tárgyak meghatározásában és az ásásban egyaránt a fiatalok segítségére van. A múzeumi tárgyakkal vetik össze a talált dolgokat, így megkönnyítve a kormeghatározást. Végül pedig következett a régészeti napló, a metszetek megrajzolása, és a jegyzőkönyv felvétel. A tárgyak anyaguk alapján kerülnek szétválogatásra, műanyag, üveg, és fémtörmelékek, minden lelet, ami nem építési hulladék, mindez bekerül a jegyzőkönyvbe. Üvegszilánkból bőven van, hiszen azt hintették régebben pl. az istálló alá, hogy a patkányok ne tudjanak bemenni. A vastrágyak közül sok nehezen azonosítható, de akardnak patkók, mindegyik korrodálódott már. Ennek felmérését a laborban végzik, a labormunka az egyetem épületében zajlik. A pajtában kerül sor a leletek mosására, a jegyzőkönyv felvételre, és az esti előadásokra, diavetítésekre.

Fontos, hogy a résztvevők a tábor alatt betekintést nyerhetnek a tudományos kutatáás módszertanába. Megtanulnak megtervezni és levezetni egy kutatást, a rendszerezést, a feldolgozást, és a labormmunkát egyaránt megtanulhatják.

Nem csak a régészet modellezése, a legújabb kor leleteinek tanulmányozása a hangsúlyos, hanem a környezettudatos életre nevelés, az újrahasznosítás, és a környezetvédelem fontosságának átadása is. A leomlott hátsó falából készült tűzrakóhely ékes példája ennek. Németh István, a gazdasajt rendszergazdája az integrált parasztgazdaságok újraéletszésének fontosságáról tartott előadást.

Így tehát elmondható, hogy a tábor az élet valamennyi területén tudatosságra nevel, előtérbe helyezi, hogy a fiatalok megtanuljak a környezettükkel összhangban élni, és ne annak rovására. Emellett segíti a pályaválasztást a későbbiekre nézve, hiszen meghatározó élmény a középiskolások számára, akik első ízben kerülnek közvetlen kapcsolatba a tudományos kutatómunka nyújtotta lehetőségekkel, és a felmerülő nehézségekkel, melyek megoldása értékes sikereket ígér.

Fekete Zita összefoglalója