Október 6-án reggel, aradi vértanúk napján a pápai református templomban idéztük fel nemzetünk szabadságáért mártírhalált halt hőseink emlékét. Az ünnepélyes megemlékezésen a 10.M osztály diákjai szerepeltek Torma Ákos tanár úr rendezésében.

okt 6 2012.jpg

Örömünkre szolgált, hogy diákjaink mellett vendégeink is voltak: a csopaki református általános iskola diákjai és tanárai, valamint a tápi református gyülekezet ifjai, akik elfogadták nyílt napunkra szóló meghívásunkat.

A nap további részében, miközben a gimnazisták számára rendes tanítás volt, vendégeink refis kísérődiákok társaságában változatos programokon vettek részt:

okt 6 2012 tápiak.jpg

Megismerkedhettek iskolánk hagyományaival, múltjával. (Interaktív múzeumi óra a Pápai Református Gyűjtemények kiállításán - Halászné Kapcsándy Szilvia és Adorján Zoltán szervezésében.  A Református Kollégium élete régen és ma című foglalkozás a vallásoktató teremben - Pálóczyné Zergi Klára szervezésében.)

okt 6 2012 vallásoktató.jpg

A szellemi próbatételeket követően megmozgattuk vendégeinket: Táncra lábam - című foglalkozás és közös testnevelésóra a refisekkel - Kovács Klára szervezésében.

okt 6 2012 foci.jpg

Azok pedig, akiknek nem a sport a kedvenc kikapcsolódásuk, kézműveskedést (Boros Zita  szervezésében) vagy matematikai foglalkozást (Somosi István szervezésében) választhattak.

Az interaktív múzeumi óra alkalmat adó egy kis versengésre, ennek eredményeként könyvjutalomban részesültek a legfigyelmesebb  diákok a Gyűjtemények jóvoltából.

Első helyezett lett Tóth Emese (Táp), második helyezést ért el Órás Martin (Csopak), a képzeletbeli dobogó harmadik fokán pedig ketten osztoztak: Kiss Gergő (Táp) és Szabó Donát (Csopak). Gratulálunk eredményükhöz, és köszönjük minden vendégünknek, hogy elfogadták meghívásunkat. Külön köszönjük ifj. Tislér Géza és Tóth András nagytiszteletű uraknak, hogy megszervezték látogatásukat.

Eseményünkön számos fotó készült, a legjobbak a fotógalériában megtekinthetőek.

A bejegyzés trackback címe:

https://papairefi.blog.hu/api/trackback/id/tr764860462

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása