Veress Zsuzsa írása:

           „Tisztelt Polgártárs!

Nem kérek bocsánatot alkalmatlankodásomért, mert nem a magam, hanem a haza érdekében írom e levelet. Mindenki látja, s Ön legjobban, hogy egynek vagyunk legnagyobb híjában, a vezéreknek. Ha sejtésem nem csal […] bennem van annyi erő, hogy, ha pályám nyílik, egyike leszek azon vezéreknek, kiknek Magyarország szabadságát fogja köszönni. Azért kérem Önt, hogy nevezzen vagy neveztessen ki engemet őrnagynak, hogy minél előbb saját számadásomra és felelősségemre játszhassam a hazamentés nagy tragédiájában. […]

Ha jobbnak látja Ön kérésemet nem teljesíteni, szolgálni fogok a hazának, mint kapitány, vagy ha ezt is elveszik tőlem, mint közkatona. Ha pedig kinevez Ön őrnagynak […] arra kérem, hogy ez januárius elsején történjék. […] Igen ohajtom, hogy kinevezésem az év első napjára essék, minthogy az születésem napja. Én nagyot tartok az illy kicsinységek felől.

Isten Önnel!

                            tisztelő polgártársa

                            kapitány a 28-ik honvéd-zászlóaljnál            Debrecen, december 24. 1848.”

            Ezt a levelet - mely hihetetlen elegye az elbizakodottságnak, a pimaszságnak, no meg azért az önfeláldozásnak is - Petőfi írta Kossuthhoz. Valahányszor arra gondolok, hogy milyen képet vághatott a levél címzettje, mikor elolvasta, úgy hat rám, mintha csiklandoznának. Ugyanakkor újra és újra elképedek rajta, de csodálatot is érzek a levél írója iránt. Igaza volt Adynak, aki a Petőfi nem alkuszik című elévülhetetlen esszéjében azt írta, hogy Petőfire az összes nagyszótárú nyelvekben sem találhatnánk jobb szót: „gyermek”.

Megejtő, hogy úgy kérte - nem is Kossuthtól, de egyenesen a Jézuskától (lásd a levél keltezését!) - ezt a születésnapi ajándékot, mint egy hatéves kölyök. Én meg éppen az elmúlt karácsonykor gondoltam arra, hogy régóta tartozom neki egy ajándékkal. Lekéstem a 190. születésnapjáról - de azonképpen itt az ajándék, amiképpen az őrnagyi rangot is megkapta végül.

Hogy miért tartozom neki? Nos, ha az ő stílusában kívánnék megnyilatkozni, akkor azt mondanám, hogy azért, mert ha most járna a mi gimnáziumunkba, akkor én lennék a magyartanára…

Viszont, amikor a Pápai Református Gimnáziumba járt, Tarczy Lajos (hetényi származású) matematika tanárral volt a legszorosabb kapcsolata. Először 1841 tavaszán jelent meg. Tarczy ajánlására vették fel, pedig a tanévben jócskán benne jártak, ráadásul Petőfi előtte kihagyott egy tanévet, hiszen vándorszínész és katona volt, sőt, utolsó iskolájából, Selmecbányáról, hozott magával egy elégtelen osztályzatot is…

Akkor unokatestvéréhez, Orlai Petrich Somához jött, ám néhány hét után távozott. Ugyanis egyik órájára késve érkezett, s régi katonaruhájában. Az osztály harsány röhögéssel jutalmazta az attrakciót, a tanár pedig, felbőszülvén, kiutasította őt a teremből. „Na, ha innen elküldtek engem, akkor nem is maradok” felkiáltással összeszedte a motyóját, és elment - nem csak a tanteremből, de a városból is. Aztán ősszel visszajött.

Az 1841/42-es tanévben is eléggé „kiviselte magát” - ahogy mondani szokás.

            A Pápai Refi akkor is híresen szigorú iskolának számított. Tilos volt pl. a hegyesorrú csizma viselése (Isten tudj’ miért. Talán azért, mert akkor az volt a divat - mint ahogy most tilos a piercing). Tilos volt a hegedülés - nyilván a botrányos mulatozások okán. Tilos volt a színház. Itt megállok. A mai magyartanárok térden állva könyörögnek a diákoknak, hogy járjanak színházba. A reformkorban viszont a” korpa közé keveredés” szinonimája lehetett a színházba járás. (Ld. Petőfi: Egy estém otthon: „Szeretném látni egyszer, mint hánysz bukfenceket”)

            Petrovics Sándor, természetesen, belógott az előadásra, amikor egy vándortársulat Scribe Egy pohár víz című darabját játszotta. (Ezt a darabot én láttam a tv-ben. Malborough hercegnőt Ruttkai Éva alakította. Történetünk idején Szatmáriné.) No és ő, aki minden héten megtalálta az Igazit, naná, hogy első látásra beleszeretett a színésznőbe. Másnap tehát el is ment autogramot kérni a pápai Griff Szállóba. Egy osztálytársa, Kozma Sándor, a későbbi királyi főügyész kísérte el. A találkozás balul ütött ki, az aláírás kérése végül is elmaradt: a díva éppen loncsosan, zilált öltözetben, a piaci kofák stílusában veszekedett egy kolléganőjével a fogadó folyosóján. A csalódott kamasz fejvesztve menekült, ráadásul egy jóakarója megsúgta neki a színésznő szeretőjének nevét is. Az esetnek két következménye is lett. Egyrészt a kihágást elkövető diákokat „karcerre”, azaz szobafogságra ítélték az iskolában - másrész megszületett a Szín és való című vers, amely bármennyire gyengének és finomkodónak tűnik is a későbbi Petőfi-versekhez képest, itt, a tanévzáró ünnepélyen sikert aratott.

Mindkét elem fontos.

Egyfelől, térjünk rá arra, hogy Petrovics diák az itt töltött egy tanév alatt kimerítette az összes elképzelhető fegyelmezési lehetőséget: a karcer a legsúlyosabb büntetés volt; de alkalma volt megtapasztalni a (ma is dívó) nyilvános dorgatóriumot; a kenyérmegvonást, és a pénzbírságot is. Ez utóbbi káromkodásért és leckemulasztásért járt.

Másfelől, az ősi skóla rugalmasságáról tanúskodik, hogy az esetről írt versét jutalomban részesítették, és nyilvánosan elszavalhatták a tanévzáró örömünnepen.

            Petőfi bizonyítványának fénymásolata kiállítva látható gimnáziumunkban, a könyvtár földszinti folyosóján. Matematika tantárgyból az a bejegyzés szerepel, hogy „első az utolsók között” - azaz, éppen csak megúszta a bukást. Ismét Tarczy kollégám dicséretét kell zengenem: látta, hogy a delikvens matematikából ugyan totálkáros - de azért tehetséges a gyerek, tehát nem kaszálta el. Ez nagyon tanulságos és biztatató, a mindenkori tanári kar, és a mindenkori kiemelkedő, ám deviáns diákok számára is…

            Vannak még kedves anekdoták arról, hogy pl. a filozófiaóra borzalmasan unalmas volt, ezért bevonszoltak az utcáról egy szamarat az osztályterembe, ők elbújtak… és a következő órán reszketve várták, hogy mi lesz. A történet a továbbiakban a filozófiatanár jófejségéről (is) szól. „Mivel az előző órámon Önök közül egy jelen volt, ezért ott folytatom, ahol akkor abbahagytam.”

A másik, országosan is ismert story arra irányul, hogy Petőfi bizony tűrhetetlenül viselkedett. Nem barátai voltak, hanem „udvartartása”, és osztálytársai úgy voltak vele, mint később ő a Kárpátokkal: tán csodálták, ámde nem szerették. Gőgjét úgy büntették, hogy a legsebezhetőbb pontján szúrták meg. Már itt is, akkor is, szeretett volna „igazi” magyar lenni. (N.B. az Arannyal való későbbi legendás barátságában is, valószínűleg, fontos tényező, hogy Arany az volt, ami Petőfi mindig is szeretett volna lenni: színmagyar, népfi és református.) Nos, tehát, azt vágták a szemébe, hogy „gyüttment lutránus tót”. Erre az önképző körben elszavalta a Szózatot (ami már akkor is szent szövegnek számított) - éspedig erős szlovák akcentussal, mintha nem tudna magyarul. Úgy képzelem, sokat gyakorolhatta a tükör előtt, hogy el ne röhögje. Ugyanis ő fapofával végigmondta a verset, a többi diák viszont nem tudott hová lenni a nevetéstől, a jelen lévő Tarczy is a hasát fogta. Szóval, szék nem maradt szárazon. Petrovics Sándor viszont utána szigorú megrovást kapott, ennek jegyzőkönyvi nyoma is van nálunk.

            Mit jelentett tehát a Pápai Református Gimnázium Petőfi életében?

Mindenekelőtt: ez volt az utolsó iskolája. (Ez azt is jelenti, hogy 1.: mai értelemben véve nem volt „érettségije” sem, hiszen a mai 11. évfolyamnak megfelelő osztályt végezte csak el - tovább nem folytatta. 2.: Itt, nálunk lett elege az iskolába járásból.)

De: itt született. Hiszen csak Petrovics Sándor született Kiskőrösön - Petőfi Sándor Pápán született - ahogy a pápai lokálpatrióták mindig is mondták. Tudniillik itt használta először a Petőfi nevet. És, teszem hozzá én, az önképzőkörben valóban itt volt számára egy olyan műhely, ahol bebábozódott, hogy nemsokára pillangó legyen belőle.

Pápai diákkorában jelent meg az első verse nyomtatásban, a kor legszínvonalasabb lapjában, amint ezt mindenki tudja (A borozó, Athenaeum).

            Istenem, ha most járna ide, én taníthatnám neki Petőfit! (Aranyt. Adyt, József Attilát)

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.