Immáron harmadik alkalommal rendezte meg iskolánk a Császár Elemér Természettudományos Csapatversenyt február 1-én. Amíg a diákok próba tették tudásukat, a kísérők és az érdeklődők Dr. Riedel Miklós docens (ELTE Fizikai Kémia Tanszék) és Ifj.Varga-Umbrich Károly fizikus (KFKI) érdekfeszítő témájú,  nívós előadásain vehettek részt.

 császár győztes2.jpg

Mindeközben a versenyzők elvégezték ingakísérletüket, kiszámolták a kapcsolódó feladatokat., s megszületett a végeredmény, amely ismertetése előtt Fényes Tibor professzor úr, a verseny fővédnöke gratulált a természettudományok ifjú kedvelőinek. Ünnepélyes szavaiban a méltatáson túl arra intette a diákokat, hogy tehetségük vas szorgalommal párosuljon, mert csakis így valósíthatják meg  álmaikat. 

A végeredmény:

Helyezés:

Elért pontszám:

(Elérhető:100 pont)

Iskola:

I.

80

Weöres Sándor Általános Iskola

Pápa,

Pulay Kata, Döbröntei Dávid Bence, Magyar Balázs

Felkészítő tanár: Pulay Róbertné

II.

70

Gyurátz Ferenc Evangélikus Általános Iskola

Barth Vendel, Böröczky András, Kirchner Balázs

Felkészítő tanár: Zotter Éva

3.

65

Szent István Római Katolikus Általános Iskola, Pápa

Mészáros Brigitta, Pődör Gergő, Csonka Ádám

Felkészítő tanárok: Tóthné Bóna Márta, Barabásné Hegedüs Tímea

4.

64

Comenius Kéttannyelvű Általános Iskola és Gimnázium, Székesfehérvár

Dávid Dominika, Pongrácz Flóra, Váradi Eszter

Felkészítő tanár: Kiss Zsolt

5.

43

Gárdonyi Géza Közös Fenntartású Általános Iskola és Óvoda, AMI, Devecser

Monek Milán, Takács Martin, Hábor Konrád

Felkészítő: Mayerné Orbán Szilvia

 

6.

42

Kinizsi Pál Általános Iskola, Nagyalásony

Házi Patrik, Simon Márk, Tóth Noémi

Felkészítő tanár: Ferenczi Tamás

 

A kiírás szerint I. és II. díjat osztunk ki. A legjobban szerepelt

kis iskolának alapított különdíjat

2013-ban

 

a  Kinizsi Pál Általános Iskola, Nagyalásony csapata nyerte el.

 

Minden résztvevőnek gratulálunk! Jövőre is várjuk Önöket versenyünkön!

A rendezvényen készült fényképek ide kattintva tekinthetők meg.

A versennyel kapcsolatos további részleteket a Somosiné Németh Alíz tanárnővel készült interjúból tudhatunk meg:

-              Mit kell tudni a mostani csapatversenyről? Hány csapat nevezett, honnan érkeztek?

A verseny egy komplex természettudományos verseny.

A Császár Elemér TTCSV második fordulójába több mint tíz csapat nevezett, közülük 6 csapat jutott a döntőbe. Az idén az eddigiekhez hasonlóan, nagy körzetből érkeztek a  háromfős csapatok. Volt székesfehérvári, devecseri, nagyalásonyi csapat a három pápai mellett. (Mellékelem a végeredményt)

-              Hogyan zajlott a verseny? Milyen feladatokat kellett megoldaniuk a fiataloknak?

A csapatverseny az eddigi versenyek szerves folytatása volt. A természettudományos csapatverseny, első fordulója egy internetes feladat volt. Az Élet és Tudomány és a Természet Világa újságok engedélyével, a magazinok két cikkét jelöltük ki idén témának. Az egyik a Bakonyi dinoszauruszok, Dr. Ősi Attilával, az iharkúti dinoszaurusz lelőhely felfedezőjével készített interjú, a másik Szentesi Zoltán Nyolcvannégymillió éves tojástánc című cikke volt. Ehhez kapcsolódtak a döntőben a matematika, fizika, kémia, biológia és földrajz feladatok. A feladatok megoldásához nem csak magolni kellett. Fontos volt a kreativitás. A fizikai kísérlethez nem annyira a manuális képesség, hanem a talpraesettség, a logikus gondolkodás kellett.

-          Hogyan értékeled a fiatalok felkészültségét, a verseny színvonalát?

A verseny színvonalát mutatja, hogy az első két csapat több feladatban is szinte maximális pontszámot szerzett, pedig nem voltak könnyűek a feladatok. A véleményünk az, hogy nagyon sok ügyes, okos, kreatív gyerek volt jelen. Az eredmények dicsérik a felkészítő pedagógusok munkáját is természetesen!

-          Jövőre folytatás?

A Pécsi Tudományegyetem és iskolánk már tavaly tervezte, hogy közösen összefogva országos méretűvé alakítsuk a versenyt, melyet most harmadízben regionálisan, Észak-, és Közép- Magyarország területén hirdettünk meg. Ehhez persze még sok munkára és erőforrásra lesz szükség.

 

-              + Bármi, amit szeretnél még elmondani. (Bármire - akár több dologra is - kitérhetsz.)

Az első két helyezett pénzdíjat kapott, felkészítőik könyvjutalmat. Harmadikként egy különdíjat adtunk ki a legjobban szerepelt kis iskola csapatának, melyet idén a Nagyalásonyi Kinizsi Pál Általános Iskola csapata nyert el. Nagyon jó volt a kísérő tanárok és érdeklődők számára szervezett kémiai és fizikai előadás. Dr. Riedel Miklós, docens (ELTE Fizikai Kémia Tanszék): „Csodaszerek a kémikus szemével”,  Ifj. Varga –Umbrich Károly fizikus: A Közép-Európai lézerkutató központok  és a szuperlézer Magyarországon (ELI projekt).

Köszönetünket fejezzük ki Dr. Fényes Tibornak, a debreceni ATOMKI nyugalmazott professzorának, aki pénzadományával idén már harmadjára szponzorálta versenyünket. Ezen kívül az Élet és Tudomány, a Természet Világa újságoknak, hogy rendelkezésünkre bocsátották a cikkeket. Valamint köszönjük a National Geographic magazin nagylelkű adományát.

Sajnos Ősi Attila külföldi tanulmányútja miatt nem tudott részt venni a versenyen.

A bejegyzés trackback címe:

https://papairefi.blog.hu/api/trackback/id/tr285060269

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása