A 2013-as Sajó Károly Kárpát-medencei Környezetvédelmi Versenyen iskolánk csapata a 11. helyet szerezte meg a győri nemzetközi döntőn.  Iskolánkat Szakács Eszter, Szita Bernadett és Király Gergely 8. B osztályos tanulók képviselték a megmérettetésen.

1190.jpg

Ez a verseny több műveltségterületet átfogó (biológia, földrajz, környezet-egészségtan, környezetvédelem) komplex megmérettetés, melynek kiemelt célja, hogy a 7-8. osztályos gyerekek megismerkedjenek a fenntarthatósággal, a környezettudatossággal.

A versenyen a hazai és a Kárpát-medence magyar tanítási nyelvű iskoláinak tanulói versengenek. Az induló, mintegy 200 csapatból 20 juthatott a nemzetközi döntőbe.

A verseny legfőbb célja, a felelős, fenntartható fejlődés iránt elkötelezett generáció nevelése, a gyerekekben a komplex ökológiai szemlélet kialakítása. Kiemelt cél a Kárpát-medencei helyi erőforrások, értékek megőrzése.

A két napos verseny első napján a gyerekek és felkészítő tanáraik a Fertő-Hanság Nemzeti Parkban vehettek részt egy terepgyakorlaton, majd az ott megszerzett tudás alapján kellett egy tesztet megírniuk.

A második versenynapon egy komplex feladatlapot oldottak meg, melyben számot adtak tudásukról. Ehhez a Természet BÚVÁR újság számos cikkét is meg kellett tanulniuk. Majd a rendkívül izgalmas szóbeli forduló következett. A szóbeli forduló során minden csapat bemutatta az év során végzett munkáját egy kiselőadás keretében. A kiselőadás vagy egy védett érték bemutatása, vagy egy környezetvédelmi probléma felvillantása, vagy az egészséges életmód és környezettudatosság témaköréből került ki. A kiselőadásokat szakemberekből álló zsűri értékelte. Kiemelt szempont volt többek közt, hogy a csapatok mennyi saját munkát fektettek be a megfigyelésekbe. Fontos volt, hogy élményszerű legyen a kiselőadás, és minden csapattag megmutatkozzon benne.

Méltó helyet adott Győr városa a Sajó versenynek a gyönyörű Városháza dísztermében, ahol a nyitó és záró ünnepség zajlott. A verseny többi rendezvényére a Famulus Hotelben került sor.

Csapatunk kiselőadásának címe: „Csak tiszta forrásból, mi lesz veled Tapolcafői karsztforrás” volt. A téma kidolgozásában Czibula György, környezetvédelmi mérnök és a Bakonyalja Barátai Egyesület segített a gyerekeknek. A felkészítő tanár Somosiné Németh Alíz volt.

A bejegyzés trackback címe:

https://papairefi.blog.hu/api/trackback/id/tr675331772

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása