Véget ért az immár 6 hónapja tartó Mindszenty történelmi verseny. Magabiztosan állíthatom, minden percben megérte részt venni s dolgozni. Október óta tanultunk, olvastunk s kutattunk a fehér vértanú életéről. Mikor ősszel tudomást szereztünk a versenyről, nem sokat tudtam a hercegprímásról. Kissé megrettenve a mázsányi olvasnivalótól, belevetettük magunkat a felkészülésbe. Izgalmas, érdekes életútja a könyvekhez kötött minket.

Az első forduló alapvető információra kérdezett, egyszerű adatokat, történeteket feszegetett. Ám ötletes, fantázia-feladatok is akadtak.

Másodszor fordulatos feladatlapot kaptunk: összefüggésekre, rejtvényes kérdésekre várták a válaszunkat. Ezt jobban élveztük, jobban megmozgatta a józanészt. A házi feladatokat szépen felosztottuk egymás közt, s hétközben sokat dolgoztunk rajtuk. Mikor megtudtuk, hogy tovább jutottunk s hogy ott lehetünk Esztergomba, vegyes érzelmekkel reagáltunk. Egyrészt megörültünk, hogy munkánknak volt értelme, másrészt izgulni s aggódni kezdtünk, hogy itt már „nem babra megy a játék”. Ismét fölosztottuk a tanulandó szakaszokat. A versenyre indulva is a könyvet bújtam az esős idő ellenére. Délelőttre gyönyörű időnk lett, s mikor délután hazaindultunk, újabb égszakadás búcsúztatta a csoportunkat.

Az első feladatok megleptek minket, nem ilyen kérdésekre számítottunk. Azonban a kreatív, rögtönzést igénylő feladatoktól fölbuzdulva, mindegyikőnk nevében mondhatom, hogy élveztük a versengést. Meglepett, hogy a második forduló nem annyira sikeres csapatmunkája után kiváló csapatot alkottunk: egymást kiegészítve, segítve, javítva működtünk együtt. Sokat viccelődtünk s volt, hogy a puszta poénként földobott ötlet, erősen kedvelt reflexiót kapott. Nagy élmény volt a zsűri tagjait megismerni.

Nagyon finom hidegtálat kaptunk ebédre. Megfáradtunk, megéheztünk- az izgulás fárasztó, állíthatom. Beadva az utolsó feladatot, feszülten vártuk az eredményhirdetést. Aztán meglepődve láttuk pontszámainkat s nagy örömmel mosolyogtunk össze. Nagy felszabadulással fogadtuk a verseny végét s boldogan fogtunk kezet a zsűri tagjaival, akik hosszan gratuláltak nekünk. Majd egy fotózkodás után megtudtuk, hogy egy hét múlva Bécsbe fogunk utazni jutalmul. Azaz, amint rögtön kiderült, csak én , mert a lányok Békéscsabára utaztak az iskolát képviselni.

Így hát csak én ültem a Refis csapatunk közül az autóbuszban egy héttel később. Ismét zuhogó esőben telt az utazás, Bécs azonban ilyen időben is csodálatos volt. A Pázmáneumban Varga János rektor fogadott minket, kinek rendkívül jó humorérzékét különösen díjaztuk. Egy idegenvezetést követően közös misére gyűltünk össze a dobogós csapatokkal, s kíséretükkel abba a kápolnába, hol még a hercegprímás misézett. Az együtt eltöltött ebéd után városnézésre indultunk, amit az autóbuszból tettünk meg, mert Bécset eső áztatta.

Hálás szívvel gondolok vissza a versenyre s a bécsi utazásra.

Lőwenberger Patrik 11/M

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.