Szerző: Fekete Pál Péter

Amikor két éve legelőször voltam a CERN-ben, mást láttam meg benne, más fogott meg. Hazajövetelem után hónapokig „csak lebegtem 10 cm-rel a föld fölött”, és mindenkit boldogítottam mindazzal, amit ott láttam, tapasztaltam.

Sokszor, sokan mondják: ne menj vissza oda, ahol egyszer nagyon jó volt, mert csalódni fogsz!

Nem csalódtam, és bár most nem „lebegek”, de otthonosság érzete töltött el akkor, amikor másodjára láttam és tapasztaltam meg az ott dolgozók, kutatók lelkesedését, elhivatottságát.

Ez a beszámolóm kissé más mint a két évvel ezelőtti. Már nem a rácsodálkozást sokkal inkább az elmélyültebb megértést próbálja visszaadni.

Ezer nap

"If the radiance of a thousand suns were to burst at once into the sky,
that would be like the splendor of the mighty one."
"Now I am become Death, the destroyer of worlds."[1]

Robert Oppenheimer after the first test of the atomic bomb[i].

Az idézett mondatokat Robert Oppenheimer Nobel-díjas amerikai tudós mondta 1945. július 16-án, amikor az első plutóniumbombát felrobbantották az új-mexikói sivatagban. Oppenheimer nemcsak kiváló fizikus és szervező volt, de nyelvi zseni is, aki szanszkrit eredetiben olvasta a Bhagavad-Gítát.

Ezer napnál tündöklőbb és hatalmasabb energiasűrűséget valósítottak meg a CERN-ben is, ahol épp a két végletet, az elemi részecskék világát és az Univerzum keletkezésének titkát kutatják. Ez a gondolat motoszkált bennem végig a látogatás során így amikor a CMS hatalmas mágnesének poszterét megláttam, azt mondtam: ez egy „Mandala”[ii]; majd jobban elgondolkodtam rajta és hihetetlen filozófiai mélység tárult fel előttem.

A keleti filozófia, már két és félezer éve megfogalmazta a szimmetria törvényét, a világ egységét a legkisebbtől a legnagyobbig. A keleti gondolkodók a világ megismerésének azt az útját választották, amely a belső meditációkon keresztül vezet az egyeditől a kozmikusig. A mandalák elkészítése ennek az útnak egy állomása. Színes homokból kirakott ábrák, melyek a „világ képletét” igyekeznek megfogalmazni. Elkészítésük maga az út, a megismerés. Amikor kész van, akkor összesöprik, és egy folyóba dobják.

Ha jobban belegondolunk, már az ókorban az atomisták és Arisztotelész vitái is az anyag megismerését, megismerhetőségét firtatták. Az, hogy az arisztotelészi világkép lett a keresztény „hivatalos világkép”, csak ideig-óráig volt képes megállítani a megismerés folyamatát.

A kémikusok már a XIX. században mindennapi szóhasználatukban, megfogalmazásaikban használták az atom fogalmát. A fizikusok jó darabig szkeptikusan álltak e fogalom előtt, és pusztán gondolati modellnek képzelték.

A kőkemény mechanicisztikus gondolkodásmód jó darabig csak a kézzelfogható, szemmel látható makrovilág törvényszerűségeit fogadta el „objektív természeti törvénynek”. Már a statisztikus gáztörvények is „unortodox” gondolkodást rejtettek magukban. Őszintén megvallom, számomra is az „atom” és „elemi részecske” akkor kezdett valósággá válni, amikor az általam megépített Wilson-féle ködkamrában megláttam a nyomvonalakat.

És ekkor jön az LHC a maga hihetetlen energiáival, a CMS a maga kétszer Eiffel-toronynak megfelelő acélmonstrum, ami olyan nyomokat rögzít, melyeket emberi szem nem láthat, érzékeink nem érzékelhetnek, és felfogni is nehéz.

Amíg csak elektron meg proton és neutronról szól a mindennapi fizika tananyaga, nehéz még egy művelt értelmes embernek is elmagyarázni mik is azok az elemi részek. Mi is az, hogy Standard Modell.

Legelébb is fogadjuk el azt, hogy a matematika nem természettudomány, hanem egy univerzális nyelv, ami segít a valóság, illetve az azt leíró modellek megfogalmazásában. A már említett SM tehát egy, a matematika nyelvén megfogalmazott elképzelés a mikrorészek világáról. Az már csak a fizikusok fantáziáját dicséri, hogy olyan „tulajdonságokkal” ruházzák fel a kvarkokat, mint „szín” kvantumszám, és olyan neveket adnak nekik mint ”up, down, charm…”, azaz „fel, le, bájos…”. Természetesen megfogalmazhatnánk ezeket amúgy „matematikus nyelven is”, mondjuk „a1, a2...” stb.

Mennyivel szebb és érdekesebb azt mondani a Higgsről elnevezett bozonról, hogy az „isteni részecske”. Ez utóbbi elnevezés Leon Lederman amerikai Nobel-díjas fizikustól származik, aki eredetileg az „istenverte részecskének” (Goddamn Particle)[iii] nevet akarta adni, de szerencsére kiadója kérésére megváltoztatta könyve címét.

Ugyanakkor ez az elnevezés zavarba ejtő, és a mindennapi bulvársajtó számára is „kézzelfogható”. 2012 júliusa óta még az utca embere is hallott a Higgs bozonról, bár a pesti szleng esetleg „higgszbozontnak” ejti és hiszi. Olyan kegyelmi pillanat ez a fizika számára, mint a XX. század eleje, amikor kispolgári szalonokban is beszédtéma volt az einsteini relativitáselmélet.[iv]

Lehet, az eredeti elnevezés az, ami jobban jellemzi ezt a részecskét. Nehezen megfogható, és még nehezebben felfogható. Horváth Dezső[2] egyik előadásán hallottam[v], amint komoly fizikusok –nem olyan egyszerű mezei fizikatanárok, mint mi– is felteszik a kérdést:

-                 „Vajon tényleg láttatok-e valamit?”

-                 „Vajon, nem csak azt látjátok, amit látni szeretnétek?”

Örök kérdése ez a mikrorészecskék fizikájának, hiszen maga a kísérlet, maga a mérőeszköz befolyásolja a mérendőt.

Számomra végül is döntő és hihető bizonyítéknak az szolgált, hogy két különböző kísérlet –az ATLAS és a CMS–, más-más logika alapján történt mérése végül is kimutatott egy „Higgs bozonnak tűnő valamit”. Szintén megnyugtató a kutatók visszafogottsága és a hibahatárt egyre csökkenteni való törekvése.

Trócsányi Zoltánnak[3] egyik megfogalmazása ragadt meg a fülemben:

„Jó lenne, ha mindenki hazavinné magával azt, hogy a fejlődés útja az egyre pontosabb munka, mert a mai világ az pontosan ellentétes irányban mozog. A köztudat az, hogy egyre lazábban, egyre slendriánabban kell a dolgokat megcsinálni, és ez pontosan szembe megy azzal, ami a fejlődésnek az útja.

Ezt a gyerekeken egyre inkább lehet érezni, és egyedül a fizikatanárnak a dolga, hogy a pontos munka becsületének a gondolatának a csíráját el tudja ültetni, ha tudja, mert senki más nem fogja ezt megtenni”

„Ez a mi munkánk; és nem is kevés.[4]”

Itt szeretnék köszönetet mondani mindazoknak, akik segítették és lehetővé tették utunkat:

Rolf-Dieter Heuer!

Tisztelt Főigazgató Úr!

Köszönöm a ránk szánt időt, figyelmet. Megértem visszafogottságukat a Higgsszel kapcsolatban, főleg az OPERA balfogás[vi] után. Csak egy idézettel szeretnék szolgálni:

A cél voltaképp mi is?
A cél, megszünte a dicső csatának,
A cél halál, az élet küzdelem,
S az ember célja a küzdés maga.

 /Madách:Az Ember tragédiája Ádám az Űrben (XIII.)

Maga a kísérlet a cél; ha nem is leljük meg a bozont nem számít; fontos az, hogy már az utcán is beszélnek róla az emberek! Az eddigi eredmények (WEB, GRID, orvosi alkalmazások) szerintem százszorosan megfizették azt a 2 repülőgép-anyahajónyi pénzt, amit belefektettek.

És akik ezt az utat évek óta szervezik és szponzorokat[5] keresnek: dr. Sükösd Csaba és dr, Jarosievitz Beáta!

Nektek csak annyit: Nagyon köszönöm!

Jó azt látni, hogy még mindig akkora lelkesedéssel dolgoztok, szerveztek mindent, mint két éve. Megszívlelendő mindenki számára, hogy még mindig feszült figyelemmel követtétek az előadásokat és kérdéseitekkel segíted számunkra a megértést.

Tisztelettel és hálás köszönettel:

Fekete Pál Péter

Felhasznált irodalom

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.