2010.09.18. 14:22
Kenuzás, avagy vízbe esésünk, kikecmergésünk és harcunk a szörnyekkel
Szeptember 12-én felkerekedtünk, és Bárdos Zoltán tanár úr vezetésével elindultunk Külsővatra. Mi, újak alig tudtuk elhinni, hogy Gizi néni is elkísér minket. Szecskák lévén, három osztálytársam és én örömmel kaptunk a lehetőségen, hogy az új osztályfőnökünkkel töltsünk egy –remélhetőleg – emlékezetes napot. A végén persze az is lett, de olyan módon, amire senki nem számított.
Az sem volt számunkra kizáró ok, hogy egyikőnk sem kenuzott. Vonattal mentünk és miután leszálltunk, vagy 1000 kilométert gyalogoltunk, legalábbis mi úgy éreztük. Azután kenuba szálltunk, és evezni kezdtünk a Marcal vadregényes kanyarulatain.
Beszálláskor éreztük, hogy ezzel képtelenség felborulni. Akkor még nem tudtuk, mekkorát tévedtünk. Az első párszáz méter azzal telt, hogy megtanultunk evezni, vagy valami olyasmit csinálni. A tanár úrral és két lány osztálytársammal (Timi és Panni) voltunk egy csónakban, és habár mi indultunk elsőnek, hamar leelőzött minket a két, fiúkkal teli kenu.
Mikor már kezdtük megszokni azt az egyébként fantasztikus érzést, hogy siklunk a vízen, találkoztunk az első szörnnyel, egy hatalmas adag faág és különböző növények formájában. Bárdos tanár úr bíztatott bennünket, és csakhamar átverekedtük magunkat rajta.
Az első pihenő előtt azonban utolért ennek a szörnynek a nagymamája, egy óriási, kidőlt fának látszó, úszó rémség. Megpróbálkoztunk mindennel, volt, hogy nagyon gyorsan nekimentünk, és volt, amikor evezőkkel próbáltuk szétszedni. Talán a tízedik próbálkozásunk sikerrel járt, és nemsokára odaértünk a megbeszélt találkozóhelyhez, a hídhoz. Természetesen a többiek régen ott voltak, és ránk vártak.
Itt próbált a tanár úr rábeszélni minket az evésre, de senki nem evett, úgy gondoltuk, majd hazafele a vonaton megeszünk mindent. Megint mi indultunk elsőként, de Molnár Csaba tanár úrék megint leelőztek bennünket.
Jó sokat mentünk, legalább 10 kilométert, és a tanár úr már mondta, hogy talán nem látunk több "szörnyet", ez már egy unalmasabb rész lesz. Mi ezt már nagyon el akartuk hinni, minden izmunk sajgott a vízi rémségekkel szemben folytatott harcok miatt.
És akkor megtörtént az elképzelhetetlen, a leírhatatlan. Ahogy békésen evezgettünk, szembejött velünk (vagy mi mentünk felé?) egy hatalmas, nyálkás izé. Ha a második szörny az első nagymamája volt, ez legalább az ük-ük-ükanyja, ráadásul ez még büdös is volt, rengeteg rothadó növény lehetett benne. Bárdos tanár úr próbált megnyugtatni bennünket, hogy gyorsan átmegyünk rajta, de valószínűleg akkorra már ő is olyan fáradt volt, mint mi.
Mindegy, ami muszáj, az muszáj alapon kipróbáltunk minden stratégiát. Mikor úgy a huszadik kísérlethez értünk, megmozdult a csónak eleje, de azután 10 percig megint semmi. Ekkor osztályfőnökünk felajánlotta, hogy helyet cserél a legelöl ülő társunkkal, Timivel, mivel ő (a tanár úr) leghátul ült, mint kormányos. Szerencsére a helycserés akció sikeresnek bizonyult, nemsokára átértünk azon a rémen. Gizi néni és fedélzete ekkor már vagy 20 perce mögöttünk volt.
Tanár úr javasolta, hogy Timike menjen vissza a helyére, és ő is visszamegy kormányozni. Timi sikeresen elért hozzám, belém kapaszkodott, amikor elindult az osztályfőnökünk. Akkor már sejteni lehetett, hogy valami baj lesz, már nem voltunk olyan biztosak benne, hogy nem tudunk kiesni. Bárdos tanár úr elért Panniig, amikor először megbillent a kenu. Azt hiszem, sikítottunk. Bepánikoltunk, de a hajó egy fél másodpercnyire visszanyerte az egyensúlyát. Mielőtt megnyugodhattunk volna, hatalmasat estünk a vízbe, minden élelmünkkel együtt. Szerencsére a mentőmellény miatt nem süllyedtünk el.
Ami ezután történt, arra nem igazán emlékszem. Arra az egy dologra viszont nagyon, hogy a víz iszonyú hideg volt, főleg a kis Timi fázott. Gizi néni és a három fiú jelenléte rengeteget segített. Kiszedtek minket és a cuccainkat a vízből, azután elvitték a kenut. Gondolkodtak azon is, hogy kézben viszik vissza, de rájöttek, hogy a vízben egyszerűbb lesz.
Ezután Bárdos tanár úrral elindultunk a hídhoz, odajöttek értünk autóval. Jobb út híján vágtunk egy ösvényt a kukoricásba, és ott mentünk, hol énekszóval, hol a helyzeten viccelődve.
Az autóban már mindenkinek nagyon jó kedve lett, nevettünk az egészen. Visszaértünk a kollégiumba, egyből elmentünk zuhanyozni, legalább félóráig álltunk alatta.
Miután megtisztulva, megújulva indultunk a városba valami élelemért, Gizi néni jött velünk szembe és közölte, hogy a Csaba tanár úrék is beleestek a vízbe. Akkor lett ám nagy derültség! Ráadásul a miatt a fiú miatt borultak, aki nekünk a legjobban mondta, hogy bele fogunk pottyanni.Szerintem ez egy hatalmas élmény volt, amire mindig emlékezni fogunk. És köszönjük Bárdos Zoltán tanár úrnak, hogy megszervezte, reméljük, még sok ilyen lesz, és mi mindegyiken ott leszünk!
Móré Réka 9. A
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
https://papairefi.blog.hu/api/trackback/id/tr792305407
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Bárdos Zoltán 2010.09.21. 11:26:37
Egy kis kiegészítés: Gizi néni sokkal többször kenuzott a Marcalon. Ő azt mondta, soha ennyi vizet még nem látott benne. Én a szokásos fél-egy méteres vízre számítottam. A sok víz sok uszadékot hozott, ami igen megnehezítette a dolgunkat. Ahol borultunk, ellepett minket a víz, ezért igencsak kellett a mentőmellény (nem mindegyik lány volt biztos úszó). Nem volt könnyű helyzet, de egyszer ilyet is át kellett élni:)
Köszönet Gizi néninek a fényképekért. A boruláskor is jelen volt, de természetesen akkor nem az esemény megörökítésével volt elfoglalva...
Köszönet Gizi néninek a fényképekért. A boruláskor is jelen volt, de természetesen akkor nem az esemény megörökítésével volt elfoglalva...
Herr Glatzkopf 2010.09.27. 22:28:52
Istenem, Gizi néni! Már akkor sem volt fiatal, mikor én érettségiztem (2001) de őrület, hogy mennyire jó kondiban van!!!