Ez a szó úgy hangzik, mintha egy szállítmányozási vállalat fantázianeve lenne.

Pedig az idei irodalmi Nobel-díjast hívják így.

        

         Olvashatjuk róla az interneten, hogy a most nyolcvanéves költő több mint húsz éve agyvérzésen esett át, és emiatt sem a beszéd, sem a járás nem megy neki könnyen; hogy pszichológiát végzett; hogy svéd anyanyelvére jelentős magyar költőket fordított, többek között Szabó Lőrincet, Nemes Nagy Ágnest, Weörest, Illyés Gyulát, Pilinszkyt. Ez utóbbinak jó barátja is volt.

 

         Az bizonyosnak tűnik, hogy a skandinávok egy kissé felülreprezentáltak az irodalmi Nobel-díjasok listáján, de hát, istenem, minden szentnek maga felé hajlik a keze. Ez különösen a XX. század első felére igaz. És hát ki olvasott pl. Mommsent, Heidenstamot vagy Karlfeldtet? (A legtöbben a nevüket sem hallották.) Nos, a Nobel- bizottság olvasta ezeket a szerzőket; nyelvi nehézségek, a fordításból fakadó ferdítések legalább nem akadályozták őket, ezt ismerjük el, ne legyünk igazságtalanok. És akkor már azt is ismerjük el, hogy svéd alkotó utoljára elég régen kapta meg a díjat Tranströmer előtt. Ellenben az irodalmi Nobel-díjasok túlnyomó többsége regényíró - úgyhogy az a tény, hogy a 2011-es befutó lírikus, mi több: alig tizen-néhány vékony kötettel írta be magát a halhatatlanságba, mindenesetre ritkaság, s már csak emiatt is örvendetes.

Különösen most, amikor az emberek nagy tömegei egyáltalán nem olvasnak, és akik mégis, azok valóban inkább csak regényeket. Emiatt Tranströmer olvasóközönsége is meglehetősen szűk csoport lehet (annak ellenére, hogy Pekingben kávéházat neveztek el róla). Szerintem Magyarországon is így állhat a helyzet. Például én is most tanultam meg a nevét. Viszont akadt olyan tanítványom a Pápai Református Gimnáziumban, aki nemcsak ismerte, hanem kötete is van otthon tőle. Így könnyen hozzájutottam a kölcsönkötethez, ennek alapján írok most Tomas Tranströmerről, nem vagyok csak az internetre utalva.

 

         Téma, stílus, képek és motívumkincs szempontjából is nagyon jellemzőnek találom ezt a versét:

 

         A NÉV

         Nos, a költő magyarul megjelent gyűjteményes kötetének 117 versében a leggyakoribb téma az álom és ébrenlét határa, az éppen elalvó vagy felébredő ember; az a folyamat, ahogyan az emlékek, az öntudat visszatér valamely határvonalról; ahogyan az éber tudat önnön magára ismer, vagyis az „eszmélet”. Azért ezt a szót használtam, mert oda akarok kilyukadni, hogy József Attila Eszméletével érzem rokonnak Tranströmert.

Jó, persze, lehet mosolyogni, és azt mondani, hogy olyan vagyok, mint Móricka, akinek mindenről „az” jut az eszébe - nekem meg mindenkiről József Attila. Ez egyrészt igaz, másrészt: nem tehetek róla, ezúttal tényleg jogos a párhuzam:

 

 

 

Az éles kontúrok, a hallatlanul pontos képek, ugyanakkor a minden egzaktság ellenére érvényesülő elvontan intellektuális fogalmazás közös a két költőben.

A vájtfülűeknek rögtön bevillan Heidegger, meg az egzisztencializmus is. És szintúgy rögtön nyilvánvaló az is, hogy kedves magyar költői közül Nemes Nagy Ágnes és Pilinszky költészetéhez is ezer szállal köthető Tranströmer lírája.

 

 

Az ember eszmélethez térésével párhuzamos folyamat, a természet hajnali derengése is gyakori motívum a friss Nobel-díjas verseiben. Akárcsak a hideg, a sötét, a keménység. Vakítóan szikráznak, ropognak a képei. Olyan, mint hazájában a tél.

 

 

 

         Ezek a képek nemcsak fizikailag didergetősek, hanem metafizikai értelemben is. Az elidegenedés, a magány, a szorongás árad belőlük. (Ismét József Attila, és Nemes Nagy, és Pilinszky!)

De kétségtelenül felidéződik bennünk a Bergman-filmek hangulata és képvilága is. Nekem leginkább A nap vége, - de A hetedik pecsét is, hiszen itt van pl. ez a vers:

 

         Ami a derűt, és egyben a legfőbb értéket is képviseli Tranströmer világában, az a művészet. Feltűnően sokszor szerepel nála festő, festmény, vagy zeneszerző, zenemű. Milyen gyönyörű például ez:

 

Nem véletlen, hogy méltatói többnyire nem költőkhöz, hanem zeneszerzőkhöz hasonlítják…

És vajon mi jelenti még a Létezés vigaszát a művészeten kívül? A Természet!

 

 

          Végezetül: Tranströmer, aki nagyon gyakran használta az út, utazás képét (mindenféle járműveken: hajón, vonaton, autón, metrón) - nem véletlenül érkezett meg útja végén a haikukhoz: a legtömörebb, legpontosabb formákhoz.