Nem teljesen logikus, hogy egy katolikus többségű kisvárosban pezsegjen a reformátusság szellemi-lelki központja – Pápán viszont évszázadok óta így él a dunántúli református közösség, amely ma is meghatározó része a város életének. Március 15. a Pápai Református Kollégiumnak és Pápa városának is kiemelkedő ünnepsége, ugyanis az alma mater számos forradalmárt adott az országnak. A nemzeti ünnep közeledtével a tavaly decemberben Magyar Örökség-díjjal kitüntetett Pápai Református Kollégiumban jártunk.

A református köztudat ugyanúgy gondol Pápára, mint a másik két ősi kollégiumra: Sárospatakra és Debrecenre. A nyugati országrész református központja viszont egészen más világ, mint a tömbreformátusságot szolgáló kelet-magyarországi kollégiumok: a Dunántúl ugyanis mindig katolikus többségű vidék volt. A Kollégium mindenkori tanárai nehéz körülmények között, de családias hangulatban végezték munkájukat a Jókai Mór által megfogalmazott mottó szerint: Istennek, hazának, tudománynak. A reformáció, majd a nemzeti liberalizmus pezsgő szellemi közeggé, a Dunántúl Athénjévé emelte az akkor alig tizenkétezer fős kisváros református Kollégiumát, amelyben számos intézményben építették a dunántúli református fiatalok sokszínű, evangéliumi értékeket valló, szilárd erkölcsű, mégis szabadon gondolkodni tudó és akaró közösségét. A Kollégium professzorai európai műveltségű férfiak voltak, akik naprakész ismeretekkel látták el növendékeiket. Magyarország első kantiánusa például Mándi Márton István, az intézmény újjászervezője volt. A Kollégium másik híres professzorát, Bocsor Istvánt pedig „hegeliánusként” emlegetik, aki amerikai történelmet tanított a fiataloknak. Az iskola számos híres diákot nevelt fel vagy kísért egy darabig útján, többek között Petőfi Sándort, Jókai Mórt, Orlay Petrich Somát, Vikár Bélát, Lőrincze Lajost, Somogyi Józsefet, Nagy Lászlót, Csoóri Sándort... Az 1991-ben újjáindult gimnáziumnak is már vannak büszkeségei: írók, költők, agykutatók is felnőttek azóta a pápai alma mater falai között.

Minek köszönhető, hogy a katolikus többségű nyugati vidéken mégis megvethette lábait egy református iskola? Annak, hogy óriási szellemi energiák szabadultak fel a 16. században, amelyek értéknek vallották az iskolát, a szellemet, a tudást, és felfrissítették a teológiai gondolkodást – mondja Vladár Gábor, az 1998-ban újjáindult Pápai Református Teológiai Akadémia rektora. Hasonló felfrissülésre van szükség most is, húsz évvel a rendszerváltás után – ugyanis egyre többen egye kevesebbet tudnak arról, mi is a keresztyénség. Ebben az újragondolásban, az evangélium üzenetének elemi megfogalmazásában a teológiák mellett a gimnáziumoknak, a református értelmiségnek is részt kell vennie. Az újragondolás első lépése pedig annak felmérése, milyen értékek maradtak a 20. század világégései után – véli a rektor. Ezek körül az értékek körül kell kialakítani új szellemi műhelyeket, közösségeket. „Egy közösség létrehozása igen komoly szellemi munka – az individuum uralmát hirdető világban különösen is. Az a legfontosabb, hogy egészséges gondolkodású falvaink, gyülekezeteink, fiataljaink legyenek. Pápa mindig is attól volt jelentős, hogy képes volt közösséget teremteni” – fogalmaz Vladár Gábor.

A kommunista időszakban bezárták az addig működő teológiát, főiskolát, leánynevelő intézetet és a gimnáziumot. A Pápai Református Kollégium intézményi folytonosságát egyedül a rendkívül nehéz körülmények között működő „Tudományos Gyűjtemények” képviselte, amelynek anyaga a valamikori főiskolai könyv- és régiségtárból, valamint a Dunántúli Egyházkerület levéltárából állt össze a Kollégium többi intézményének megszüntetésével egy időben. A rendszerváltás után kezdődhetett a meglévő anyag rendszerezése és a tudományos munka: Köntös László dunántúli lelkészi főjegyző, a Gyűjtemények igazgatója büszkén mutatja az elmúlt évek eredményeit. Legutóbb, a Dunántúli Egyházkerület alapításának négyszáz éves jubileumára Torkos Jakab püspök egyházlátogatásáról készítettek el egy kiadványt.

„A 19. században a Kollégium tematizálta a város kulturális életét, ugyanis a nemzeti liberalizmus, amely a nemzeti függetlenségről, a szabadságról és a nemzeti öntudat kibontakozásáról gondolkodott, a reformációban látta az előképét” – mondja Köntös László. Noha a reformációban van függetlenségi mozzanat, a rá hivatkozás mégis teológiai félreértés, azonban a köztudatban mindmáig élő gondolat – amely szerint a református a „magyar vallás” – ide vezethető vissza. „A nemzeti liberalizmus gondolata összekapcsolódott egyfajta református identitástudattal és önértelmezéssel, olyannyira, hogy ez a mi identitásfejlődésünkben a mai napig elevenen élő tényező. Közel áll hozzánk ez a gondolatvilág – még ha a nemzeti liberalizmus eszméje és a reformátori gondolat alapvetően más világképen nyugszik is” – mondja Köntös László.

Ma szokatlan gondolat összekapcsolni a reformátusságot és a liberalizmust, annak ellenére, hogy akkoriban a nemzeti liberalizmus azonosította magával a reformációt. „A magyar református identitás egyik vonulata alapvetően a 19. századhoz kötődik, de a liberalizmus mai fogalmával már nem nagyon tud azonosulni. A mai liberalizmus az egyén abszolút szabadságára épül, szemben a 19. századi nemzeti függetlenségi liberalizmussal. A felvilágosodás, amelyet teológiai szempontból okkal illethetünk kritikával, még hitt valamiben: a szabadságban, az ember nevelhetőségében, az erkölcsi értékekben, abban, hogy a világ megjobbítható. A felvilágosodásnak még volt hite – ezzel szemben a mai posztmodernben már vélemények állnak az igazság helyén” – fogalmaz Köntös László.

Az alapvető baj az, hogy elakadt a nemzeti polgárosodás folyamata. Erre jött a rettenetes 20. század, megszakadt a szerves társadalmi fejlődés, és ennek az áldozata lett a református egyház is. Ez a folyamat alapvető identitászavarokat okozott a társadalom életében, amelyek a mai napig hatnak. Ennek alapképlete a Kölcsey-féle haza és haladás egységének a felborulása, amely azóta is különféle formákban jellemzője a magyar társadalomnak.

A pápai Kollégium patinájának titka elsősorban nyitottságában kereshető, amely befogadta az új szellemi irányzatokat és a lehető legkülönbözőbb hátterű diákokat is. Ide ugyanis nemcsak reformátusok, hanem evangélikusok, katolikusok, sőt, izraeliták is jártak. Pápán áll Magyarország harmadik legnagyobb zsinagógája, és egy itteni rabbi, Lőw Lipót adta ki az első magyar nyelvű zsidó újságot. A forradalom időszakában már magyar nyelvű prédikációkkal szólította harcba híveit – 1848. március 16-án már elkészült a pápai nyomdában a Nemzeti dal. Noha az egész várost magával ragadta a forradalom heve, mégis a refisek voltak azok, akik először tartottak megemlékezést a Petőfi-szobornál, hosszú évekkel a forradalom leverése után. A március 15-i megemlékezés az iskola egyik legjelentősebb ünnepe lett, amikor az öregdiákok elmondása szerint „még egy pohár bor is került a diákok asztalára”.

Ez a be- és elfogadás, a sokszínűség a mai Pápai Református Kollégiumra is jellemző. A Pápai Református Kollégium Gimnáziuma és Művészeti Szakközépiskolájában együtt, egyenrangú társakként tanulnak a budapesti elit és az eldugott őrségi falvak gyermekei. Az 1991-ben újraindult gimnázium két éve bővült ki a művészeti szakközépiskolával, ahol néptánc, klasszikus tánc, grafika és festő tanszakon tanulnak diákok, együtt a humán, a reál és a hatosztályos tanterv szerint haladó diákokkal. Bár már csak kivételes esetekben, úgynevezett kollégiumi vasárnapok előtt van szombaton tanítás, az iskola növendékeinek nagy része kollégista.

Természetesen minden korszaknak megvannak a maga nehézségei: elűzetés, forradalom, háborúk. A 21. században a legnagyobb kihívás az értékek viszonylagossá válása. Müller Anita, a művészeti szakközépiskola és a Kollégiumhoz tartozó Tánc-Lánc Művészeti Alapiskola igazgatója azt mondja, gyakran megdöbbenve figyeli, mit tartanak a gyerekek értéknek – és sajnos nem úgy tűnik, hogy a világ jobbá és szebbé válik az elkövetkező időben. A református oktatási intézmény nevelésének a célja, hogy közös nevezőre hozza a diákokat úgy, hogy egyéniségként kezelik és fogadják el őket. „Folyamatosan birkózunk a diákokkal. Egyéneket nevelünk, ennek minden szépségével és nehézségével együtt. Azért itt, a Refi falai között indult el a művészeti képzés, mert itt láttam egyedül azt, hogy a tanárok készek és képesek akár még este kilenckor is bent lenni, és lelkigondozói attitűddel fordulni a növendékek felé, akik duplán nehéz esetek: kamaszok és művészetisek egyszerre” – teszi hozzá az igazgatónő.

A Kollégium egyes intézményei szorosan együttműködnek: a Gyűjtemények ad otthont a gimnáziumi és a teológiai szakkönyvtárnak is, és nyitva áll mindazok előtt, akik szeretnék megismerni a Gyűjtemények értékes relikviáit, például a Képzőtársaság érdemkönyvét, amely megőrizte a nagyhírű öregdiákok kézírását. A teológiai tanárok rendhagyó bibliaórát indítottak a gimnáziumi tanároknak Írás-olvasás címmel, ahol teológiai kérdésekről beszélgetnek velük, de a gimnázium tanárai is tartanak különféle, például idegen nyelvi órákat a teológusoknak. Nemrégiben elindult az úgynevezett iskolateológusi rendszer, amelynek keretében egy-egy teológiai hallgató kapcsolódik be egy osztály életébe, és segít a diákok lelkigondozásában. A teológiai hallgatók többen refis öregdiákok, akik fontosnak érzik, hogy törődjenek a mostani refisekkel. Kovács Péter igazgató azt mondja, a Refi különlegessége, hogy identitást ad, amely összeköti egymással a mindenkori refis diákokat. Az elmúlt évek szokása szerint rendszeresen meghívnak volt diákokat az iskola nyílt napjaira, akik a pályaválasztási tanácsadásban segítenek a fiatalabbaknak. Vladár Gábor rektor szerint ez az iskola egyik legfontosabb feladata: megmutatni, meddig tudja az iskola eljuttatni diákjait. „A díjban, amit kaptunk, az a nagy dolog, hogy van egyáltalán intézmény, amely átvehette – hogy nem kopjafát kellett állítani a Kollégium nemzetnevelő munkájának. Elsődlegesen ezért vagyunk hálásak, és hisszük, ha kis lépésekkel is, de Isten véghezviszi mindazt, amit a Kollégiummal eltervezett.”

Bagdán Zsuzsanna

Forrás