József Attila születésnapján ünnepeljük a magyar költészet napját, amelyre Veress Zsuzsa tanárnő évek óta jobbnál jobb műsorokkal emlékeztet bennünket. Akik eljöttek a hétfő délutáni szellemi kalandtúrára, évszázadokat és mérhetetlen távolságokat járhattak be az irodalom szárnyain. Akik restek voltak eljönni, bizony bánhatják... Őket vigasztalja, minket pedig kíváncsi várakozással töltsön el annak reménye, hogy 2013-ban is lesz április 11. Mert a maják biztos tévedtek...
A műsort Veress tanárnő bevezető gondolataival és néhány képpel idézzük fel. Amíg olvassuk az elmélkedést, nézegetjük a képeket, háládatos szívvel gondolhatunk a műsor készítőjére és előadóira:
2012. április 11. „Rettenetes ez világnak mostan minden dolga”
Valóban: a világ úgy förtelem, ahogy van.
És ezen az sem enyhít sokat, hogy ez nem mostanában kezdődött. Mindig is leírták, hogy elviselhetetlen állapotok között él az emberiség.
Műsorunk erről szól.
Miért választottam ilyen lesújtó témát?!
Nos: az a legkevesebb, hogy apokaliptikus korban élünk. Hogy mióta én az eszemet tudom, többször éltem át egy-két állítólagos világvégét, melyet az én - és a ti - életidőtökre jósoltak az ilyen-olyan jósok. (Többek között erre az évre is van egy világvége-jóslat, mint tudjuk.)
És hát, ha nézzük vagy hallgatjuk a híradókat a legkülönbözőbb csatornákon, kizárólag a rossz híreket kapjuk - mintha valóban a végidőket élnénk.
Gaia Földanyánk, mintha megbolondult volna: egymást érik a természeti katasztrófák.
Tombol az erőszak mindenütt.
A világgazdasági és pénzügyi válság mindannyiunkra erős hatással van.
Mindenki panaszkodik, hogy ami pár évvel ezelőtt volt, az még minden szempontból jobb volt: a műveltség színvonala is meredeken zuhan. Fiataljaink külföldön akarnak élni: bárhol, csak nem itthon.
Végzőseink továbbtanulási kilátásai egyre sötétebbek.
Tovább is van - de mondjam-e még? Ugye nem? Hisz mindenki érti, miről beszélek.
Ez a mai műsor tehát erről szól.
Hogy a világ élhetetlen és állhatatlan, kibírhatatlan - meg több ilyen „-atlan”.
Három korból származnak a szövegek, melyeket beválasztottam.
Az első réteget képviselik a tizenhatodik századi szövegek. Ezeket a nyelv alapján azonnal felismeritek. És lássatok csodát: ugyanazt mondják, mint ami ma is van…
A második réteget klasszikus költőink - Petőfi, Ady, Radnóti, Illyés Gyula Vörösmarty- versrészletei képezik.
A harmadik réteg pedig kortárs szerzők műveiből áll össze.
Az összkép kifejezetten depressziós hatású.
Ami ezen enyhít, az két dolog:
Elsőként a humor. Amit ki tudunk nevetni, azt már le is győztük. Nevessetek tehát! A szövegek egy része tragikus ugyan - de más részük ironikus, vagy kifejezetten komikus. A fekete humor is humor. Élvezzétek önfeledten az akasztófahumort, melyet nem csak a szövegek, hanem a beiktatott zenei betétek is képviselnek. Sőt, ezek a zenék a humoros hatást erősítik is.
A másik dolog, ami segít feloldani a sötét depressziót, az a befejezés. Hiszen nektek most kell elkezdeni az úgynevezett életet. Hogy élhettek ebben a - rátok örökül hagyott - rettenetes világban? Erre válaszol a műsor vége.
A gödör aljában az a jó, hogy onnan már csak felfelé vezethet út. Így a műsorban is: a mélypont után következik a feloldás. Éspedig József Attila szövegei által - akinek a születésnapját ma ünnepeljük. Tehát jön egy „csakazértis”, egy „akkor se hagyom magam”.
Ha nagyon nehéz, ha túl késő, ha nincs kinek mondani: AKKOR IS MONDJUK A SZÉPET, A JÓT, AZ IGAZAT.
