dsc_7695atm.jpg

 

2016. február 29-én iskolánk felvidéki diákjai tartottak bemutatkozó előadást a Rákóczi Szövetség pápai szervezetének. Minden felvidéki diákunk egy saját műsorral készült. Az alkalom kezdetén elénekeltük a 25. zsoltár első versét. Bemutatkozásként Bajnok Attila áhítattal készült.

dsc_7671.JPG

Áhítatának alapigéje a 2Tim 1,7-ből és a Fil 4,13-ból szólt. Őt Mészáros Dávid követte, aki József Attila Levegőt című versével mutatkozott be. „Jöjj el, szabadság!” – hangzott Dávidtól a felvidéki magyarok vágyálma. Majd egy gyönyörű magyar népdal csalt könnyeket a hallgatók szemébe, Milus Lilla gyönyörű énekhangját hallgatva.

dsc_7677.JPG

Németh Ferenc Debussy zongoradarabját adta elő, amelynek hallatán a közönség örömmel fogalmazta meg, lesz még a magyarságnak méltó zenei képviselője. A következő előadásban kétszeresen mutatkoztak be a felvidéki diákjaink. Simkó Emese előadásában hallhattuk Horváth Eszter (jelenleg Franciaországban tanuló diákunk) saját írású novelláját, „10 dolog, amit ne mondj egy felvidékinek” címmel.

dsc_7688.JPG

A műsor lezárásaképpen két végzős diáklányunk, Bohák Anita és Milus Fruzsina, csalt ismét könnyeket a szemekbe, akik szintén egy magyar népdalt énekeltek el, igazi palóc nyelvjárással. Két diákunk, Somogyi Máté és Lucza Levente sajnos betegségük miatt nem tudtak részt venni az alkalmon, akik szép, magyarságot bátorító versekkel készültek. Köszönjük szépen az alkalom résztvevőinek és külön köszönettel Goór Judit tanárnőnek, aki megszervezte ezt az alkalmat.

A bejegyzés trackback címe:

https://papairefi.blog.hu/api/trackback/id/tr798445982

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása